Újabb optikai kábel sérült meg a Balti-tengeren, ezúttal Finnország és Svédország között
A hatóságok szabotázsakcióra gyanakodnak.
A hatóságok szabotázsakcióra gyanakodnak.
Véletlenül leengedett horgonnyal közlekedtek.
A hatóságok szabotázsra gyanakodnak.
Több millió családot figyelmeztettek a lehetséges vészhelyzetre.
A távközlési és kiberbiztonsági cégek vezetői szintén „furcsa időzítésnek” tartják a rongálódást.
Egy tenger alatti vezeték hibásodott meg.
KSI-s alapokkal bíró fényes sportcsillag van születőben Finnországban.
Eddig hibátlan a szereplésünk az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
A tél kezdete Finnországban komoly gondot jelent,de van megoldás.
Sokan azt hitték, ez egyfajta gonosz varázserővel bíró templom.
2018 januárjában szállították Finnországba a pandákat.
A hazai politika egy társadalomismereti kurzuson jelent meg.
Háromnapos látogatáson egyeztetett a magyar uniós elnökség főbb témáiról.
A skandináv országok csatlakozásával át kell strukturálni a hatásköröket.
Moszkva egyre gyakrabban követ el szabotázsakciókat Nyugaton.
Az AMD felvásárolja a finn Silo AI-t.
Tíz órán belül sikerült a gyermek nyomára bukkanni.
A beszervezett magyar nők száma eléri a harmincat.
A Kreml korábban már reagált a nyugati hírekre.
A támadó az első hírek szerint szélsőjobboldali körökhöz köthető.
Megkongatták a vészharangot a balti államok.
Kétgólos hátrányból ejtettek el sportági nagy vadat, 0,1 másodperccel a vége előtt lőtt góllal.
A magyar csapat leendő olimpiai selejtezős ellenfelei összesen 14 gólt szereztek.
Összeveszett egy társasággal, fegyverével a jelenlévőkre célzott.
Magyarország Dél-Korea után kapott csak helyet a listán.
A revolvert egy családtagjától lopta.
Több diák megsérült.
Határtörvényen dolgozik a migráció ellen a finn kormány.
A koppenhágai sorsoláson az első kalapból húzták ki Chema Rodríguez szövetségi kapitány csapatát.
Ezzel demonstrálják, hogy képesek megvédeni a tagállamokat, akár az orosz határig.
A finn elnök szavaira reagált az államtitkár.
Állítása szerint készen állnak az orosz támadásra.
Mert a svédek tanulnak az ukrajnai háborúból.
Márciusban kezdi meg a tisztséggel járó teendők elvégzését.
A munkabeszüntetés jelentős fennakadásokat okozott a mindennapi életben.
Alexander Stubb volt miniszterelnök nyerte az első, vasárnapi voksolást.
A szavazóurnákat vasárnap este 8-kor zárják le.
A szövetségi kapitány szerint megoldható a továbbjutás.
Finn és izlandi művészek tiltakoznak Izrael részvétele ellen.
„Nem zárható ki egy fegyveres támadás.”
Finnországban volt, ahol mínusz 45 Celsius-fokot mértek.
Elővigyázatosságból leállították a vonatközlekedést.
Az orosz elnök „komplett ostobaságnak” nevezte Joe Biden kijelentését.
Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.
Elsőként a magyar válogatottnak mondana igent, de a románra sem mondana nemet.
Ez okozhatta a nagy visszhangot kiváltó rongálást.
A finnországi gazdagok már nem akadályozhatják meg adóbevallásuk nyilvánosságra hozatalát.
Előrehaladott Alzheimer-kórban szenvedett.
A fegyver- és dohánykereskedő egy helikopterleszállót is építtetett – engedély nélkül.
Arra gyanakszanak, hogy a Kreml áll a Balticconnector sérülése mögött.
Az Észtországot Finnországgal és Svédországgal összekötő vezetékek elleni szabotázsakciók ügyében új tagként Helsinki már a NATO-hoz fordulhatott.
Elina Valtonen arról is beszélt, hogy miben szeretnék az oldalukon látni a kormányt.
Több tényező okozott aggodalmakat a kontinensen.
A brit földgázárak közel 13 százalékkal emelkedtek.
Hónapokat vagy akár még több időt is igénybe vehetnek a helyreállítási munkálatok.
Egyelőre nem világos, mi idézte elő a problémát.
Már le is szerződött a politikus.
Sokkal többen álltak ki mellettük, mint az indítvány mellett.
Egykor ő volt a világ legfiatalabb kormányfője.
A bíróság elé állított Paivi Rasanen mellett álltak ki.