Szijjártó Péter: Magyarország hozzájárulhat a nagyhatalmak közötti kommunikáció újraindításához
A külügyminiszter nagy veszélyre hívta fel a figyelmet.
A külügyminiszter nagy veszélyre hívta fel a figyelmet.
Folyamatosan emelkedik a vízszint.
A katasztrófavédelem lezárta a környéket.
A fedélzeti kamera rögzítette a katasztrófát.
Három autó is a mélybe zuhant.
Az ország nagy részét kedd óta sújtják áradások.
Az időjárási körülmények viszontagságainak is ellenáll.
A Vámszedőház Budapest múltjába vezeti be az embereket.
Videón a detonáció.
A tűzoltók az átkelőt lezárták, több járat útvonala módosult.
Veszélyes szögvasak fúrták át a felfújható vízicsónakokat.
Meg kell vizsgálni, milyen állapotban vannak a hidat tartó saruk.
Az újjáépítés évekbe telhet.
Négyet továbbra is keresnek.
Több jármű is a vízbe zuhant, keresik a túlélőket.
„Olyan munkát végeztünk el, amellyel már régóta adósak voltunk” – mondta.
A balesetben a híd egy része leszakadt, és a rajta közlekedő járművek a vízbe zuhantak.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.
Paks és Kalocsa között lerövidül a közlekedés.
Kevésen múlt, hogy ne történjen nagyobb baj.
Szerdán és csütörtökön is érdemes lesz figyelni.
A 40-45 év körüli férfi azt mondta nekik, hogy „Ukrajna kezdte a háborút”.
A várandós nő belerokkant volna, ha párja nem láthatja születendő gyermeküket.
Egy kilencéves gyermeket újraélesztettek.
Karácsony Gergely jelentette be a döntést.
A vihar miatt kialakuló sárlavina pedig több autót maga alá temetett.
Korábban, ha egy ipolydamásdi ember át akart menni Helembára, az út 24 kilométer volt, majdnem fél óra.
Három ember, köztük két gyerek megsérült.
A hidat a múlt héten zárták le felújítási munkálatok miatt.
Újdelhi aggódik amiatt, hogy Srí Lankán folyamatosan erősödik a kínai jelenlét.
Beszédet mondott az orosz elnök.
A Kreml sejtelmes választ adott a várható ellencsapásról.
Jelentős károkat okoznak a megáradt folyók.
750 méter hosszú lehet.
Holttest került elő az összeomlott híd roncsai közül.
A kamion tartalma a folyóba ömlött.
A vízügyi hatóság azonnal intézkedett.
Nem ez az első eset.
Fokozott figyelmet és körültekintést kérnek az arra járóktól.
Sok gyermek is van a sérültek közt.
A 17 ezer tonnás építmény néhány másodperc alatt romhalmazzá vált.
Folytatódik a tavaszi nagytakarítás.
Az eddigi elméletek lyukra futhattak.
Egyikük végül meggondolta magát és segítséget kért.
Egy gombafaj okozta a bajt.
Az első és eddig egyetlen közúti híd köti össze a két országot.
A messinai híd a világ leghosszabb függőhídja lenne.
Keresztes Gáspár szerint a kárpátaljai magyarság issza meg a levét, ha mégis.
Legalább öt ember meghalt.
Kiderült, milyen trükköt vetettek be a tolvajok.
Kezdődnek a munkálatok.
Először nem volt egy szintben a híd két vége, de azóta megoldották.
Szerves része a város látképének.
Videó is készült a nagy erejű robbanásról.
A szerencsétlenségről járókelők készítettek videófelvételt.
Véglegesek a tervek, a részleteket Fürjes Balázs miniszterhelyettes ismertette.
Mintegy 500-an tartózkodtak a hídon.
Több száz ember tartózkodott a hídon az omlás idején.