Államformát válthat Jamaika, köztársaság lehet az országból
Köztársaság lehet az országból.
Köztársaság lehet az országból.
A brit uralkodó egy filmben idézte fel az esetet.
A szűnni nem akaró köhögése miatt lemondta hivatalos megjelenéseit is.
Sok britnek nem fog tetszeni a dolog.
„Nem vagy az én királyom!” – kiabálta.
A hatnapos látogatásra felesége, Kamilla is elkíséri.
A brit uralkodó ma már igyekszik jobban ügyelni az egészségére.
Tuheita a minap még uralkodásának 18. évfordulóját ünnepelte.
A botrány továbbra sem csitul a király öccse körül.
Úgy vélik, nem a király feladata megoldani a rendbontások problémáját.
A számvevőszék tette közzé az adatokat.
III. Károly beszéde fontos kitételt tartalmazott a nemesekre vonatkozóan.
Az aktivisták a környezetvédelemért szólalnak fel a windsori kastélynál.
Már a 18. században használták.
Kímélni akarják a rákos daganat miatt szenvedő uralkodót.
Elhivatottsága és kötelességtudata legalább akkora, mint anno II. Erzsébetnek.
III. Károly hivatalos születésnapi ünnepségén vesz részt.
Másodjára ünneplik London utcáin a király világra jöttét.
Bár több mint húsz éve a Royal Lodge-ban lakik, hamarosan távozásra bírhatják.
Különös szerepet szántak neki.
Még az egyetemi évek alatt készítette a kecskét.
Már nem az első összejövetelt rendezi a Buckingham-palotában.
A portrékat legalábbis nagy becsben tartják.
Szerdán volt a brit király első nyilvános szereplése rákkezelésének megkezdése óta.
Nem aprózzák el, ha a királyi család öltöztetéséről van szó.
Egy kórházat látogatott meg első körben.
Júniusban már a japán császárral fog találkozni.
A király elégedett volt a látottakkal.
A királyi család tagjai nem beszéltek még ennyire nyíltan az egészségükről.
Az uralkodó továbbra is kapja a rák elleni kezeléseket, próbál a felépülésére koncentrálni.
Június elején hozzák őket forgalomba.
A királyi család nem minden tagja örült a hazautazó hercegnek.
Újabb könyvben számoltak be a brit királyi család legbensőbb titkairól.
A király nem bírja az unalmat.
A király és a jövőbeli királyné a Sandringham birtokon piheni ki fáradalmait.
Bár ehhez egy sor váratlan eseménynek kell bekövetkeznie.
Mosolyogva integetett templomba menet, a királynéja kíséretében.
II. Erzsébet és III. Károly kapcsolata nem volt mindennapi, és nehezen is indult.
Régens herceggé válhat a trónörökös.
A legvalószínűbb, hogy a rákos daganatra a műtét során bukkanhattak rá.
Nagyapja, VI. György király is daganatos megbetegedéssel küzdött.
Kedd délután szállt le a repülőgépe Londonban.
Azt is közölték, kik helyettesíthetik az uralkodót a következő hónapokban.
Nagyon meglepődött a híren.
A király legalább egy hónapig nem vesz részt hivatalos eseményeken.
A 75 éves brit uralkodó három napot töltött az egészségügyi intézményben.
Egyelőre nem hagyhatja el a kórházat.
A trónörökös kevésbé vallásközpontú uralkodást tervezhet.
A király sok egészségügyi panasszal küzd.
Több botrányos részletre is fény derül a királyi családról.
Az uralkodó a fenntartható fejlődést kívánja népszerűsíteni.
Kamilla királyné családja és Sára yorki hercegné is együtt ünnepelhet a famíliával.
Omid Scobie könyvének holland és angol változata között több az eltérés, mint a hasonlóság.
Egy forrás szerint nem a sussexiek állnak a kiszivárogtatás mögött.
Rasszistának titulálták a trónörökös nejét, ami komoly következményekkel járhat.
A dubaji klímacsúcson mondott beszédet az uralkodó.
Az államfő a Klímacsúcson szólal fel.
Utolsó napjait éli a dinasztia?
Eljött a békülés ideje.
A készítőknek elgurulhatott a gyógyszerük.