Tuzson Bence: Az EU kártérítéssel tartozik Magyarországnak
A kabinet jogi úton lép fel az Európai Bíróság ítéletével szemben.
A kabinet jogi úton lép fel az Európai Bíróság ítéletével szemben.
A két országot 2023-ban súlyos természeti katasztrófák sújtották.
Az egykori MMA-harcos fellebbez az ítélet ellen.
Valóban erőszakoskodott a sztár.
Olvasónk szerint áldatlan állapotok uralkodtak, megszólalt a légitársaság is.
A cég valószínűleg tudott a politikai foglyok kizsákmányolásáról.
A médiavállalat is reagált a jogerős ítéletre.
Milliós kártérítésről volt szó.
Donald Trump volt ügyvédjét rágalmazásért perelte be két szavazatszámláló.
A tárgyaláson már az érintett politikus is megszólalt.
A Donald Trump által elrendelt határfalépítésnek is köze van a dologhoz.
Mit tehet az utas, ha a megvásárolt szolgáltatást a vasúttársaság nem tudja biztosítani?
Tízmilliárd forint fölött lehetnek az árvíz okozta károk.
Idén is már több száz légi utas ügyében jártak el sikeresen.
A férfi ellen még nem emeltek vádat.
Apró ár az elvett 10 évért.
Már 2 hónapja rendezniük kellett volna az összeget.
Mutatjuk a megoldást, ha nem sikerül megegyezni a légitársasággal.
A cég az ételallergia miatti halálesetet korábban egy előfizetői szerződéshez kötötte.
A Disney Worldben ételallergiában elhunyt nő férjének kártérítési keresetét mondvacsinált magyarázattal próbálják lejjebb srófolni.
A Backstreet Boys énekese azt sérelmezi, hogy a rágalmazás jelentős üzleti károkat okozott neki.
Elsősorban az erdős-ligetes területeken kell számítani őzek, augusztus végétől szarvasok felbukkanására.
Az utasbiztosítók jobban szerepelnek, ám drágulást hozhatnak a megugró kifizetések.
Azt írta, hogy az olasz miniszterelnök olyan alacsony, hogy nem is látszik.
Az ügyfelek gyorsan visszakapták a pénzüket – monda az Indexnek a jegybank alelnöke.
A Coldplay és Taylor Swift csak néhány előadó a károsultak közül.
Kollégái gyűjtést szerveztek neki.
Nem csak Európában vannak gondok.
Vis maior esetén nem kaphatnak pénzt az utasok a légitársaságoktól.
Az FBI is nyomoz az ügyben.
A főszerkesztőnek az ügy hatására távoznia kellett a posztjáról.
A vakcinával összefüggésbe hozható betegségek elszenvedői kártérítést követelnek.
Egyezségre leginkább 15 millió forintig van lehetőség.
Miközben az állam korábban titoktartási szerződést íratott alá velük.
A Belügyminisztérium is megszólalt az ügyben.
Kártérítést is kaphat, akinek emiatt károsodik az egészsége.
Precedensértékű bírósági döntés.
A bírósági döntés ellenére sem kaptak pénzt az érintettek.
Elviselhetetlen szagot észleltek.
Az Elveszett város című film bemutatását követően jelentették be.
A tragédia már több mint 13 éve történt, de még a perköltséget sem fizették meg nekik.
A százezer eurót a megerőszakolt nők támogatására létrehozott alapnak ajánlaná fel.
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó ügyvédhez fordult.
A párja végignézte az egészet.
Egy répadarab miatt bénultak le egy hároméves kisfiú végtagjai, aki értelmileg is súlyosan sérült.
Majdnem öt évig húzódott az ügy, most lezárult.
Ragadt valami a Kártyavárból az Oscar-díjas színészre.
Amíg a nyomozás le nem zárul, addig biztosan nem kapják meg a pénzüket.
Az áldozat családja 80 ezer eurót követelt.
Az elmaradt túlórapénzek és a diszkriminatívnak tartott munkaidő-beosztásuk miatt mennek perre.
Németország 1952 óta összesen több mint 90 milliárd dollárt fizetett kártérítésként.
Elindították a kártérítések kifizetését.
Nagypályások és kispályások, ilyen az, amikor a múlt visszavág.
3,4 milliárdot kéne kifizetnie, de közel sincs ekkora vagyona.
A vád szerint szabotálta korábbi munkahelye informatikai rendszereit.
Hazánk az éghajlatváltozás valószínűsíthető hatásait tekintve Európa egyik legsérülékenyebb országa.
Egymilliárd dollár a tét.
A 120 percen túli késésekért a menetjegy árának legalább felét kell visszafizetnie.
A színész egyik szeme sír, a másik nevet.