Folytatódnak a lezárások a fővárosban a SPAR Maraton futóverseny miatt – itt vannak a részletek
Főként a Duna menti területeket érdemes figyelni.
Főként a Duna menti területeket érdemes figyelni.
Futóverseny miatt több forgalomkorlátozás is érvényben lesz.
Karácsony Gergely és Szijjártó Péter is védnöke a rendezvénynek.
A főszervező szerint Budapest ma már nemcsak Magyarország, hanem a futás nemzetközi fővárosa is.
Csupán 24 éves volt.
A Milánóban és Abu-Dzabiban első atléta a jelentős mennyiségű bizonyítékot látva már nem tiltakozott.
Az esemény két napig fog tartani.
A 23 éves Kelvin Kiptum 34 másodpercet faragott az előző rekordból.
Hiába segített a közönség, Robert Kimutai Ngeno a hajrára elvesztette a ritmusát és a koncentrációját.
Két percet javított az eddigi rekordon.
Indul a Budapesti Klasszikus Film Maraton.
Több menetrend is módosul Budapesten.
Szemerei Levente reménykedik, hogy a 2023-as budapesti rendezésű atlétikai vb-n is indulhat.
Minden idők második legjobb eredménye, érik a világcsúcs.
A versenyzők nyolcszor futnak majd át a Lánchídon.
Újabb kenyai hosszútávfutó bukott meg.
Ruth Chepngetich agyonverte a női mezőnyt, de öröme így sem volt felhőtlen...
Küldetésének tekinti, hogy megmutassa, ép és sérült emberek, sportolók, futók együtt mire képesek.
Több utat is lezárnak.
Futóverseny miatt korlátozásokra kell számítani a fővárosban.
A halál okát még vizsgálják.
Maratonfutásban is igaz a mondás: jobb későn, mint soha.
Akkora előnye volt, hogy még kitérőkre is jutott ideje.
Dicsőség vagy út a semmibe, nem kicsi a kockázat.
Kicsivel több, mint 2 óra 5 perc alatt teljesítette a 42,195 kilométeres távot.
Az eseményt a hosszútávfutó Kovács István szervezi.
Jön a 37. Telekom Vivicittá futófesztivál.
Szabó Nóra fogyási szándékkal kezdett el futni, idén már Európa Bajnokságon indulhat. Motiváló történetéről iRunLady címen forgattak dokumentumfilmet.
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága visszaállította Dzsohar Carnajev halálos ítéletét.
Richard Strauss életművét idézik meg a zenei élet kiválóságai.
Nem volt előjele a szerencsétlenségnek.
Túl nagy lenne a veszély.
Huszonnégyezer méteres szintkülönbséggel.
Jóval hosszabb lett, és ez befolyásolta a végeredményt is.
Kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.
Az egyik legrangosabb versenyt nyerte meg.
A felháborítóan sportszerűtlen jelenetet a kamera rögzítette.
Ha a kihívás sikerül, akkor a csúcsteljesítmény a Guinness-rekordok Könyvébe is bekerül.
A környéken legeltetett, amikor lecsapott az ítéletidő.
Szombaton és vasárnap rendezik meg a Spar maratont Budapesten.
Az indulók nyilatkozatban rögzítik, hogy nincs lázuk.
Egy időben, de különböző helyeken futottak az indulók, és az időt különböző applikációkkal mérték.
Ehhez 2100 alkalommal kellett végig futniuk a 20 méteres erkélyen.