Tizenötmillió dollárt fizet az ABC tévécsatorna Donald Trumpnak, mert nemi erőszak elkövetőjének nevezték
A megválasztott elnök azonban „csak” szexuális zaklatást követett el.
A megválasztott elnök azonban „csak” szexuális zaklatást követett el.
Nemi erőszakkal vádolják a sztárrappert.
A vád szerint egy díjátadó gála utáni bulin P. Diddyvel közösen erőszakolták meg a tinilányt.
Gisèle Pelicot ügyvédje még sosem találkozott hasonló romlottsággal.
A vérvizsgálata nem ígér semmi jót.
A 100-szoros brazil válogatott támadót márciusban kilenc évre zárták rács mögé.
Körözik a Házasság első látásra című műsor szereplőjét.
Apjuk őket is bántalmazhatta.
„Olyan volt, mint egy horrorfilmben.”
Egészségügyi állapota miatt a bíróság március végére elnapolta a tárgyalást.
Peren kívüli egyezséget kötöttek a felek.
Svéd sajtóhírek szerint nemi erőszak miatt zajlik nyomozás a világbajnok csatárral szemben.
A francia válogatott csatára reagált a vádakra.
Ameddig zajlik az eljárás, óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
A férj rögzítette, ahogyan megerőszakolják begyógyszerezett és magatehetetlen feleségét.
A fiúk elleni szexuális zaklatást és erőszakot is vizsgálták.
Akár már jövőre szabadulhat a börtönből.
Az üggyel kapcsolatban korábbi vezérigazgatók is megszólaltak.
Részletes dokumentumfilm készült egy luxusáruház tulajdonosának visszaéléseiről.
A producer már így is 23 éves börtönbüntetését tölti.
A bűncselekmény egy fürdőben történt.
Az elkábított nővel szemben legalább kilencvenkét alkalommal visszaéltek.
A bíróság elrendelte nyomkövetős felügyeletüket.
A nők elleni erőszakra próbálják ráirányítani a figyelmet, hogy a kormány tegyen valamit.
Úgy tűnik, a szervezete nem viseli jól a börtönt.
Plusz egy kis szexkereskedelem és erőszakos fogva tartás is belefért.
Natalie Fleet szerint nemi erőszak történt.
A nő korábban sírva nyilatkozott arról, mit tett vele az 56 éves férfi.
Gyorsabban növekszik a számuk, mint a gyilkosságoké.
A kiskorút szexuális aktusra kényszerítették.
Az influenszert többek között nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolják.
Neil Gaiman tagad.
Az erőszaknak egy arra járőröző rendőr vetett véget.
Zsidó származása miatt követhették el ellene a bűncselekményt.
A nő elmondta, hogy életének egyik legnehezebb döntése volt, hogy beszámolt a vele történtekről.
Társai sem sokkal idősebbek.
A rendőrség tíz gyanúsítottat azonosított.
Indiában még mindig nem törvénytelen, amit a férfi tett.
A 31 éves férfinak júliusban kell bíróság elé állnia.
Mivel nincs kiadatás, így az olaszországi ítélet-végrehajtás nem jöhet szóba.
Elmondása szerint ő csak „jót akart”.
Ez már az ötödik hasonló kereset a rapper ellen.
Egy díszlettervező állítja, hogy 2021-ben zaklatta őt a színész.
A vádak szerint Christopher Saunders gyerekeket is zaklatott.
Az esetek 91 százaléka azokban az államokban történt, ahol abortusztilalom van.
Az amstetteni rém védője szerint megható dolog történt a bíróságon.
Tíz évig bujkált a hatóságok elől, most fegyházba küldené a bíróság.
A párizsi ügyészek jelentették be.
Az áldozatot traumatizálta az eset.
Kilenc év börtönre ítélték.
A színész tagadja a vádakat.
Durva állításoktól hemzseg a bíróságnak benyújtott kereset.
Elmondása szerint kínzás volt számára az elmúlt tíz év.
Több millió dollárt követelnek a portugál sztárjátékostól.
Mindezt haszonszerzés céljából.
A világhírű színész tollat ragadott, és reagált az őt ért vádakra.
Az ismert humoristát és színészt négy nő vádolja bántalmazással.
A humoristát négy nő is erőszakkal vádolja, viselkedése már korábban is árulkodó volt.
James Cleverly szerint időben be kellett volna avatkozni.