Han Kang dél-koreai írónő kapta idén az irodalmi Nobel-díjat
A fogadóirodák ezúttal tévedtek.
A fogadóirodák ezúttal tévedtek.
Kémiában is a mesterséges intelligencia nyert.
John J. Hopfield és Geoffrey E. Hinton fektették le a ma népszerű mesterséges intelligencia alapjait.
Victor Ambros és Gary Ruvkun felfedezése.
Tavaly két magyar sikerének is örülhettünk, idén nem valószínű, hogy duplázik Magyarország.
Gyökeres fordulat után nálunk is megtörténhet a csoda.
A Nobel-díjas fizikus professzor egyik célja a külföldön dolgozó magyar kutatók hazahozatala.
A nyilvánosság segítségével próbálja figyelmeztetni az embereket.
Szerintük az ENSZ reformjára van szükség.
A világhírű művész 88 éves volt.
A projekt a Chicagói Egyetem együttműködésében jött létre.
Az ezüstérmék limitált, hat-hatezer példányban jelennek meg.
Az államfő szerint a kutató tetteit sohasem felejtik el Szegeden.
Nobel-díja másolatát is az egykori alma matere kapja.
A Parasztok minden perce arany.
Hét produkciónak szavazott gyártási támogatást az NFI.
Hankó Balázs azt is elárulta, hogy mely kutatóknak lehet szerinte esélye erre.
Két magyar Nobel-díjas kutató is levelet írt emiatt.
Alzheimer-kórban szenvedett.
A 2023-as év egyik legnagyszerűbb teljesítményeként beszélt a magyar kutató találmányáról.
Voltak elsőségek, kemény problémák, lebukások, és persze volt két Nobel-díj.
A mögöttünk lévő esztendő egy jottányit sem volt könnyebb, mint a 2022-es év.
99 évet élt.
Büszkeségről és tiszteletről írnak többen is.
Történelmi pillanatok Stockholmban.
A Stockholmi Egyetemen szólalt fel a díjazott magyar tudós.
Sőt, fát is ültettek a Nobel-díját vasárnap átvevő kutató tiszteletére.
Előadásában fontos kiindulópontként hivatkozott a Szegedi Egyetemre.
Az MBH Bank Makronóm Makroverzum konferencián szólalt fel a Nobel-díjas fizikus.
Igazat adott Szöllősi Györgynek.
Barátai hívták fel figyelmét a csalásra.
Az egyeztetés alapján véglegesíti a kormány a kutatások támogatását célzó előterjesztést.
A köztársasági elnök díszvacsorán fogadta Karikó Katalint és Krausz Ferencet.
„Ott ült egy lófarkas, bőrdzsekis férfi a repülőtéren, és tudtam, hogy ő az.”
Fejér vármegyei látogatásakor ejtette meg a találkozót.
Szegeden beszélgettünk a Nobel-díjas tudóssal.
Új tanács alakul a kutatói életpálya vonzerejének növelése érdekében.
A kutató mesélt arról is, hogy az Egyesült Államokban immár Karikó-problémáról kezdtek beszélni.
A két Nobel-díjas teljesítményét népszerűsítik.
De honvágya sem volt.
Kutatásai feltárták a nemek között fennálló szakadék fő okait.
Szentkirályi Alexandra a professzor munkássága mellett emberségét is példamutatónak nevezte.
Váratlanul hazatért a Nobel-díjas tudós.
Jelenleg a teheráni Evin börtönben raboskodik.
A házelnök köszönetét és jókívánságait is kifejezte.
A frissen díjazott biokémikus számára fontos helyszín a napfény városa.
Üzenjük Stockholmnak, hogy szívesen.
Közösségi oldalára írta ki.
Rengeteg külföldi kutató érkezik Magyarországra.
Moungi Bawendinek, Louis Brusnak és Alekszej Jekimovnak ítélték a rangos elismerést 2023-ban.
Úgy tűnik, előre lehet jelezni a Nobel-díjat is.
Orbán Viktor is gratulált neki.
A hét minden napjára jut egy magyar díjazott?
A móri születésű kutatót már felső tagozatosként elbűvölte a tudomány.
Az attoszekundumos fizika alapítói kapták a rangos díjat 2023-ban.
Korábbi és jelenlegi diáktársak, tanárok gyűltek össze a világhírű kutató egykori iskolájában.
Áttörések – Életem és a tudomány címmel jelent meg a Nobel-díjas magyar tudós kötete.
Az emberiség számára kiemelt jelentőségű felfedezésért, az arra a legméltóbb kapta az orvosi Nobel-díjat – értékelték.