Varga Mihály: Magyarország vállalta az euró bevezetését
Élőben tudósítunk a Parlamentből.
Élőben tudósítunk a Parlamentből.
Megbízhatatlanságról írtak.
Mit várhatunk egy technokrata pénzügyminisztertől a jegybank élén?
Matolcsy Györgytől búcsúznak.
Teljessé vált a leendő elnök kormánya.
Komoly belharcok folynak a háttérben.
Brüsszel ismét a magyar belpolitikától zengett.
Neki eshetnek a pénzügyminiszternek.
A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban ismertette terveiket a pénzügyminiszter.
Változás jön a gazdaságirányításban.
A jelentés szerint a kilátások stabilak.
Terítékre kerül a digitális adóztatásra vonatkozó csomag.
Mint kiemelte, a szabadságért vívott küzdelmek közös alapot jelentenek a két nemzet számára.
Szerinte gyorsan változnak a gazdasági körülmények.
És újabbakkal sem számolnak.
Még további két területen is fontos lenne szerinte fejlődni.
A pénzügyminiszter kommentálta Orbán Viktor szavait is.
A pénzügyminiszter elárulta, hogyan érintheti a tervezet az önkormányzatokat.
Az ellenzéki képviselők rögtön neki is estek.
A Lausanne-i Egyetemen tanít közgazdaságtant Bruno Le Maire.
Többek között Varga Mihály és Raskó György is búcsút vett tőle.
De az is igaz, hogy a költségvetési hiány miatt van szükségük erre.
83 éves volt.
A pénzügyminiszter a gazdasági növekedés forgatókönyveiről is beszélt egy interjúban.
Az IMF, az EBRD, az EIB és az OECD vezetője is részt vesz rajta.
Szerinte azonban nem ez számít.
Ugyanakkor nem zárják ki egy globális különadó bevezetését.
A miniszter szerint a nemzetközi pénzügyi rendszer stabil, de válságban rugalmas.
Szó esett a Covid-járvány helyreállítási alapjáról is.
Brüsszel továbbra sem hajlandó fizetni.
A pénzügyminiszter részletesen válaszolt az Index kérdéseire.
Varga Mihály fontos fejleményeket közölt.
Az uniós források folyamatosan érkeznek.
A pénzügyminiszter levelének komoly jelentősége lett.
A pénzügyminiszter annak a lovagrendnek a konferenciáján beszélt, amelynek ő is tagja.
„Még ha a méretünk ennek határokat is szab” – mondta a pénzügyminiszter.
Varga Mihály világossá tette a kormány álláspontját.
A kormányfő több feladatot is kiosztott.
Kiderítettük, kivel tárgyal, és mi a stratégia.
A pénzügyminiszter részletes elszámolást tett közzé.
A Bizottság a magyar gazdaságot továbbra is az uniós növekedési rangsor élmezőnyébe várja.
Kiderült, hogy a pénzügyminiszter szerint mi tesz jót a nemzetgazdaságnak.
Átalakulhat a kormány.
Elmondása szerint az egyensúly és a növekedés kéz a kézben jár egymással.
A szondát nem kellett megfújnia.
A pénzügyminiszter összegezte a tavalyi évet.
Varga Mihály ismertette a részleteket.
Több mint 1,6 milliárd eurót fordítottunk határvédelemre, ezt az összeget követeli.
A „gyávák koalíciója” is szóba került.
Már holnap döntés születhet.
Kedvezőbb lett az adósság szerkezete.
Egy posztban fejtette ki véleményét a tárcavezető.
Népviseletben jelentkezett be Orbán Viktor.
A kormány folytatja a gazdaságfehérítést.
Úgy vélekedett, egy növekvő európai gazdaság előfeltétele a magyar gazdaság bővülésének.
A pénzügyminiszter szerint a kormány a veszélyes időkben is megvédi a nemzeti szuverenitást.
Villáminterjú a tárcavezetővel.
A pénzügyminiszter meglepő mondatai után már borítékolható volt, mi fog történni.
Egy interjúban beszélt az élményről.
Szerintük az adófizetés alól próbált kibújni.