Alec Baldwin elsírta magát, amikor megtudta, hogy ejtették ellene a vádat
Alig néhány napja kezdődött a tárgyalás.
Alig néhány napja kezdődött a tárgyalás.
Megkezdődött a színész pere, ahol felelnie kell a tettéért, hogy lelőtte az operatőrét.
Egyelőre nem derült ki, hogy a bíró ejti-e a vádakat a színésszel szemben, vagy sem.
Alec Baldwin tárgyalása júliusban lesz.
A Rust című film forgatásán történt a tragédia.
A Rust forgatásán készültek a felvételek.
A színész tagadja, hogy meghúzta a ravaszt.
Csütörtökön folytatódik a Rust forgatása.
Nem akar harcolni.
A színész tavaly a Rust forgatásán ejtett halálos sebet operatőrén.
A színész korábban elhárította magától a felelősséget a tragédiáért.
Akár börtönbe is kerülhet.
Sarah Zachry ügyvédei szerint kaliforniai bíróság nem ítélkezhet felette.
Ezerszer összetört a színész szíve, erre senki nem készült fel.
A rendező nemrég beperelte a stábtagokat.
A színész tavaly októberben sebesítette meg halálosan a Rust című film forgatásán az operatőrt.
Az áldozat özvegye is részesedést kap a bevételből.
A tragédia ellenére a következő hónapokban már a magyar fővárosban futhatunk bele a színészbe.
A színészt a rendőrség felvételei alapján nem viselte meg túlságosan az eset.
Semmiért nem vállal felelősséget a színész.
Egy ügyész is vizsgálatot indított.
Eddig polgári perekben vádolták meg, most erre is sor került.
Egy alacsony költségvetésű filmen dolgozik.
A hatóságok átnézik a rajta tárolt üzeneteket.
A rendőrségi nyomozás még zajlik.
Emberi kapcsolatait szeretné elmélyíteni idén.
Megköszönte a rajongóinak a támogatást.
A színész először adott interjút az októberi tragédia óta.
Először adott interjút azóta, hogy október 21-én eldördült a lövés a forgatás próbáján.
A forgatókönyvben szerinte nincs benne, hogy a szereplőnek el kell sütnie a fegyvert.
Egy podcastban nyilatkozott a színész.
Serge Svetnoy két méterre állt a színésztől, amikor eldördült a lövés.
A férfit egy barna remetepók csípte meg, súlyos állapotban van.
A fegyvermester ügyvédje így véli.
A színész egy bejegyzést osztott meg, amely több eddigi állításnak ellentmond.
Támogatja, hogy korlátozzák a valódi fegyverek használatát a filmek, illetve a sorozatok forgatása során.
Megszólalt Halyna Hutchins operatőr édesapja.
Többször is jelezték a stábtagok a súlyos szabálytalanságokat.
Garasoskodtak a producerek, ez vezetett a vezető operatőr halálához.
Az érintett fegyvermester korábban Nicolas Cage-dzsel is összekülönbözött.
Akkor kirúgták őt a stábból.
2019-ben panaszt emeltek ellene, mert nem tartotta be a biztonsági előírásokat.
A rajongóknak üzent a gyászoló férj, Matt Hutchins.
Megállhat a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja.
Több filmes fejezte ki együttérzését a közösségi médiában.
Korábban többen távoztak félelmükben a forgatási helyszínről.
Az operatőr életét vesztette, a rendezőt kórházban ápolják.