A dúsgazdag milliárdos fia elmondta: már nem tud szeretettel nézni a többszörös nemi erőszakkal vádolt apjára
„Elborzasztották” az apját ért vádak.
„Elborzasztották” az apját ért vádak.
Rájár a rúd a rapperre.
A 27 éves támadó azt állítja, hogy fontos fordulatot vett az ügye.
Két 25 éves nő tett feljelentést, a támadót már le is tartóztatták Spanyolországban.
Az ügynek 12 kiskorú károsultja van.
Haza azonban még így sem térhetnek.
Nem akarta elütni a lányát megerőszakolni próbáló férfit.
A rendőrség tájékoztatása további kérdéseket vet fel arról, hogy mi történhetett.
Plusz egy kis szexkereskedelem és erőszakos fogva tartás is belefért.
A Tisza Párt alelnöke szerint egy szó sem igaz az egészből.
Neil Gaiman tagad.
A filmesek tagadták az ellenük felhozott vádakat.
Sírva vonult ki a tárgyalásról a férfi családja, amikor meghallották az ítéletet.
Saját keresztfiát zaklatta.
A 66 éves Richard Rojem kimerítette a fellebbezési lehetőségeit.
A bíróság 14 év börtönre ítélte, de felmentésért és enyhítésért fellebbezett.
Zsidó származása miatt követhették el ellene a bűncselekményt.
Hét év fegyházbüntetésre ítélték.
A nő elmondta, hogy életének egyik legnehezebb döntése volt, hogy beszámolt a vele történtekről.
A férfi tagadja a vádakat.
Néhányan azt állították, hogy még kiskorúak voltak.
A rendőrség tíz gyanúsítottat azonosított.
Indiában még mindig nem törvénytelen, amit a férfi tett.
A saját és az élettársa kiskorú lányát is abuzálta éveken át.
Álprofil segítségével férkőzött a sértettek bizalmába.
A színésznek októberben kell bíróság elé állnia.
Nemi erőszak és egyéb szexuális vádak miatt.
A hatóság nem hozta nyilvánosságra a sportolók nevét.
Irodájában erőszakolt meg egy nőt.
Sir Jeffrey Donaldson lemondott tisztségéről is.
A gödi férfi tudta a sértettek életkorát, és kilenc, 11 és 15 éves kor közötti fiúval ismerkedett meg.
Közel 14 hónap után távozhat a börtönből.
Egyelőre kétséges, hogy a játékos elő tudja-e teremteni az ehhez szükséges pénzt.
Egyikük bántalmazta is a sértettet.
A párja végignézte az egészet.
Éveken át terrorizálta a gyereket.
Kamera rögzítette az esetet.
Elmondása szerint ő csak „jót akart”.
Már 2007-ben megtehették az első panaszt, amiről egy hetedikes gyerek számolt be.
Már körözik a szökevényt.
Kapóra jött a svájci állampolgárság a bűnügyi felügyelet alól meglépő Dancsecs Istvánnak.
Korábban Kocsis Fülöp metropolita is kiállt mellette.
A szexuális erőszakért akár húszévi szabadságvesztés is kiszabható.
Felajánlotta egy ittas nőnek, hogy hazaviszi, de nem így tett.
A Barcelona korábbi játékosa ellen az áldozat barátnője és unokatestvére is vallomást tett.
Egyszer már módosította a vallomását a házassága védelme érdekében.
Az esetek 91 százaléka azokban az államokban történt, ahol abortusztilalom van.
Többször is molesztálta a férfi a lányt.
Az ítélet nem jogerős.
Kitiltották az országból.
A rendőrség videót közölt a letartóztatásról.
Súlyosan sérülnek az észak-koreaiak egészségügyi jogai.
Egy törökszentmiklósi férfit állítottak elő a helyi rendőrök.
Egy 8 éves lányt is megpróbált megerőszakolni.
Az áldozat testét véraláfutások borították.
A gyanúsított nyáron szabadult büntetéséből.
Karateedzőként került közelebb hozzájuk.
Gyermekpornográfnak minősülő felvételeket is lefoglaltak tőle.
Összecsaptak a feje felett a hullámok.
A nagyszülőjének a párja lehetett a gyermek vér szerinti édesapja.