Tatán is menekülteket lakoltathatnak ki a kormány rendelete miatt
Egy frissen műtött anya kéthónapos csecsemőjével is utcára kerül.
Egy frissen műtött anya kéthónapos csecsemőjével is utcára kerül.
A szakma, valamint a magyar politika szereplői is reagáltak a Nemzet Művészének halálhírére.
A koreográfus, rendező, etnográfus, a magyar táncművészet legendás alakja 93 éves volt.
A vonaton utazó mintegy száz utasért mentesítő járat érkezett.
A rendszerbeállítást követően a helyi dandár állományához kerülnek.
A következő években 44-re nőhet a számuk.
A kisváros lakóit jól összezavarhatja a malőr.
Érdemes felkészülni.
A katasztrófavédelem mobil laborja sem tudta megállapítani, hogy mi lehet az oka.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a toborzókampányról beszélt.
Szörnyű hidegben kell tanulniuk.
A honvédelmi miniszter szerint a Magyar Honvédség sebességet vált.
Január elsejétől vezetik be.
A helyszínelés végéig egy vágányon közlekednek.
Még nem látogatható.
Több mint 10 kilométeres a torlódás.
Nyolc-tíz kilométeres a kocsisor.
Emellett egy híres amerikai rapperrel is összefuthatnak.
Egy felső tagozatos diák fenyegetőzött.
Különleges díjakat is átadnak majd az eseményen.
A tatai állatvédők mindent megtesznek érte, amíg azt látják, hogy Harcos élni akar.
Garázdaság és rongálás miatt nyújtottak be vádiratot ellene.
Ráadásul szabálytalanul parkolt le a rendőrség épülete előtt.
Akinél megjelenik az autizmus, annál örök társ lesz.
A Magyar Honvédség figyelmeztetett.
Végéhez közeledik az idei lehalászási szezon.
Másik vonatra szállítják át az utasokat.
A rendőrség vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Egy sávot lezárnak, és 80 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnek be.
Civilek kezdeményeztek népszavazást, ezzel próbálták meggátolni az Öreg-tó partjára, természetvédelmi környezetbe tervezett luxusszálloda-beruházást.
Egy tóparti szálloda építését próbálták megakadályozni a civilek.
A forgalom csak a leálló- és a külső sávon halad.
120 szobás szálloda, tópart, vadludak.
Több mint 10 kilométeres a torlódás.
A rendőrök a teljes utat lezárták.
Népszavazás lesz.
A helyszínelés végéig hosszabb menetidőre kell számítani.
Jelentős késések várhatók a Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonalon.
Csütörtökön és pénteken ezeken az útvonalakon.
Beismerő vallomást tett.
Balesetek lassítják a haladást.
A rendőrség már előzőleg ismerte.
Feljelentés lesz a vége.
A bolgár honosságú jármű többségében időseket szállított, a vezetőt kórházba vitték.
Egy emlékpadot is állítanak.
A rendőrök az ellopott műemléket egy tatai restaurátor műhelyében találták meg.
Csigolyatörést szenvedett a több mint tíz méteres zuhanás után.
Katonai konvoj hozza és viszi.
Kihallgatták a férfit, aki elvitte a készüléket.
Közös fejlesztésekről állapodtak meg Kecskeméten, Pápán, Várpalotán és Tatán.
A tó más részein továbbra is tilos fürdeni.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint több ponton is megsértették a GDPR-törvényt.
Öt szlovák és négy magyar településen lehet használni a bringákat.
Március 2-án találkoztak az elhunyt képviselővel, de csak nagyon röviden érintkeztek.
A Tatai Járásbíróság a férfit jogerősen két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Az emelkedő betegszám miatt van szükség az intézkedésre.
A ló beragadt az iszapba, tűzoltók szabadították ki.
Két nap alatt 276 gyorshajtót mértek be a tatai rendőrök.
A szilveszter utáni petárdázás megzavarta a madarakat.