Kiszivárgott a dokumentum – kiderült, hogy milyen lépésekre készül az új Európai Bizottság
Fókuszban a tiszta ipar és a védelmi politika.
Fókuszban a tiszta ipar és a védelmi politika.
Még hat képviselő sorsáról döntöttek Brüsszelben.
A miniszter szerint a biztosjelöltet Dobrev Klára „politikai alapon fúrja”.
Nyílt levélben és a közösségi médiában is üzentek az ellenzéki párt politikusai.
Ismét halasztottak.
A végső döntést szerdán mondják ki.
Felmerült az a lehetőség is, hogy hatásköröket vonnak meg a leendő európai parlamenti biztostól.
Kemény kérdéseket kapott a magyar biztosjelölt.
Nem bántak kesztyűs kézzel a magyar biztosjelölttel Brüsszelben.
Bosszúvágytól tart az EP-képviselő.
Kétharmadot kell szereznie Várhelyi Olivérnek, de Brüsszelben pikkelnek rá.
Orbán Viktor embere lehet az első biztosjelölt, aki nem megy át a biztosi meghallgatáson.
Az EU hivatalosan is megnyitotta a csatlakozási tárgyalások első szakaszát Albániával.
Várhelyi Olivér magyar jelölt egyike volt azoknak, akik átmentek a vizsgálaton.
Érthető, ha Várhelyi Olivér a „világ élén járó” magyar egészségügy elismerését látja benne, de erről szó sincs.
Várhelyi Olivér nem folytathatja a munkáját az új Európai Bizottságban.
Deutsch Tamás is reagált a hírre.
Ursula von der Leyen jelentette be az összetételt.
Nem egyszerű megfúrni a magyar jelöltet, elhúzódhat a folyamat.
A miniszterelnök Ursula von der Leyennel egyeztetett telefonon.
Az uniós vezetőknek nem tetszik, hogy Orbán Viktor közeli viszonyt ápol Vlagyimir Putyinnal.
Várhelyi Olivér viszont azt állítja, hogy kiragadták a kontextusból a szavait.
A magyar és a szerb kormány szövetsége vezetett problémához.
Várhelyi Olivér miatt késett a közös nyilatkozat.
Már korábban is vizsgálatot akart az EP.
Egyoldalú döntést hozott, mindenféle egyeztetés nélkül.
A „vétlen civilek” nem képezhetik alku tárgyát – hangoztatta Izrael uniós nagykövete.
A külügyminiszter nem hagyta szó nélkül.
Várhelyi Olivér szerint minden EU-s országnak meg kell dupláznia erőfeszítéseit.
Robert Metsola választ vár a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztostól.
Az Európai Parlamentet nem érdekli, hogy az uniós bizottsági elnök elfogadta a bocsánatkérést.
Nem mond le Várhelyi Olivér.
Több EP-képviselő is a lemondását követeli.
Szerinte csak el akarják terelni a figyelmet a korrupciós botrányról.
Nem ez az első eset, hogy a magyar biztos munkáját bírálják.
Minden a politikai akaraton múlik.
Az uniós biztos egy konferencián beszélt a bővítéspolitikáról.
Egy bosnyák politikus bő egy hete azzal vádolta a kormányfőt, hogy muszlim kristályéjszakát készít elő.
A magyar–lengyel tengely befolyásolhatja az EU szomszédság- és bővítéspolitikáját.
Brüsszel szemet huny rá, Budapest elősegíti a szerbek kiválását a három népcsoport alkotta országból?
A jogállamiságban azonban még javítaniuk kell.
Nem törődik eleget a jogállamisági kérdésekkel.
Az uniós biztos szerint a török határvédelem támogatása és a Nyugat-Balkán integrációja a megoldás.
Várhelyi Olivér nem elégedett a beosztással.
Németország hárommillió adag vakcinával támogatja a régió EU-n kívüli országait.
Zef Mazi, Albánia uniós csatlakozásának főtárgyalója a csatlakozás nehézségeiről beszélt az Indexnek.
Várhelyi Olivér uniós biztos tájékozódott a kisebbségi jogokról Ukrajnában.
A Mirotvorec szervezet kedden még azt mondta, hogy Várhelyi Olivér beavatkozik az ukrán belügyekbe és támogatja Kárpátalján a szeparatizmust.
A magyar uniós biztos is ellenség lett.
Az európai uniós biztos hangsúlyozta: az EU elvárja, hogy Kijev megfelelően szabályozza a nyelvhasználatra és az oktatásra vonatkozó jogokat.
Koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében dolgozók között.
A következő hétéves költségvetés több mint 10 százalékát fordítaná az Európai Unió a területén kívüli programok támogatására.
A magyar biztos szerint az Európai Bizottság nem hagyhatja szó nélkül, ha egy tagjelölt eltér az uniós normáktól az emberi jogok területén.
Az európai ügyekért felelős miniszterek videókonferenciájukon jóváhagyták az új csatlakozási forgatókönyvet.
Hat szovjet utódállamot próbál az EU minél közelebb tartani saját magához és minél messzebb Moszkvától. A kísérlet 10 éve tart.
Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásának megkezdésére még május előtt rábólinthatnak az uniós vezetők.
Megkezdte munkáját a magyar uniós biztos.
A Német Külpolitikai Intézet az Indexnek azt válaszolta: a Magyar Nemzet hamis cikkét ennél bővebben nem kommentálják.
Ha megszavazza az Európai Parlament is, december 1-jén állhat munkába Ursula von der Leyen bizottsága.
Azt mondta, szükség van a nyugat-balkáni országok csatlakozásának dinamizálására.