Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
A kenusok mezőnyében Adolf Balázst és Kiss Ágnes Annát díjazták.
A kenusok mezőnyében Adolf Balázst és Kiss Ágnes Annát díjazták.
A Sztárboxban kiütésből és odamondásból sem volt hiány, de a generációk csatáját is lejátszották.
Hamar megvolt az új évad első kiütése.
„Kaptam nagy pofonokat az elmúlt hetekben, hónapokban.”
Csipes Tamara olyan utolsó pályát jött, mint amilyet utolsó pályának szeretett volna jönni.
1976 óta először fordul elő, hogy arany nélkül utazik haza a kajak-kenu-válogatott.
Volt itt minden, hátszél, kormányállítás és hatalmas hullámok. Duzzadnak a magabiztosságtól a magyarok.
Csipes Tamara: Kicsit hektikus volt a felkészülésünk, de magunkat is meglephetjük.
A királyszám két klasszisa két számban is indul így.
Hamarosan jön az újabb évad, több szereplőt is megneveztek.
Négy érmet szereztek a magyar versenyzők.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, aki valódi szárnyakat adott a paksi főhősnek.
A férfi K–1 1000 m-en kettős magyar győzelem született, miként a női C–1 500 m-en is. 5000 m-en Kisbán és Adolf is győzött.
100 nap múlva rajt, már lehet jegyeket kapni a viadalra.
„A nőknél meg kell találni azokat a csapathajókat, ahol az egyéni teljesítmények összeállnak. Akkor viszont jók is leszünk.”
Az éremtábla hatodik helyén zártak a mieink.
Kajakosaink dobogóval, kenusaink párizsi helyekkel gazdagodtak.
Bragatóék versenyt lassultak a harmadik helyért, de megelőzték az ukránokat.
Olimpiai érmekről dönteni nem könnyű, hát még az emberi sorsokról.
Világbajnoki érmekért és olimpiai kvótákért utaznak Németországba.
Rendhagyó utazás Varga Ádám színművésszel.
Mert képtelenek vagyunk elfogadni azt, hogy a szeretteink meghalnak.
Lila-fehérből öltözik zöld-fehérbe – már amennyiben ez kapusoknál számít.
Miért pont kivi?
Kettejük közé ismét befért a portugál Pimenta.
Ritka őszinte beszélgetés a Legénybúcsú extra című filmről.
Legénybúcsú extra magyar módra.
Olimpiai bajnokunk szeretné látni és megtapasztalni a világot, edzőjét/édesanyját pedig „nyugdíjba” küldheti.
A női C–1 1000-en Kisbán Zsófia és Csorba Zsófia is érmet szerzett a világkupán.
Varga Ádám és Kopasz Bálint is bejutott a szombati K–1 1000-es fináléba.
Újabb filmmel jelentkezik a rendhagyó rendező.
A sorozat március közepe óta újra elérhető, ennek örömére egy ötletes videót kaptunk, ami elsőre folytatásnak tűnik.
A színész legközelebb az HBO első magyar realityműsorában látható, többek között erről is mesélt az Indexnek adott interjújában.
A szerdai ellenfelek ott szurkolnak a Groupama Arénában.
Két nap után 17 arany a mérleg – a második lengyeleknek 4 van.
Kőhalmi Emese és Rendessy Eszter duója nyerte meg a női K–2 1000 méteres finálét.
A levélben voksolóknak csak pártlistás szavazatuk van.
Célfotóval előzte meg az olasz riválisát.
Csizmadia Kolos olimpiai csúcsot evezett 200 méteren.
Az olimpiai bajnok elmondta: lemondott a bulikról, a barátnőről, de megérte.
Már három aranynál jár a magyar küldöttség Tokióban.
Bronzérmes Kozák Danuta és Bodonyi Dóra kettőse K–2 500 méteren.
Kopasz Bálintnál, Lucz Dóránál és a Csipes–Medveczky egységnél sem volt gyorsabb.
Varga Ádám ismét legyőzte Kopasz Bálintot.
Jövő héten Barnaulban Bodonyi András alakíthatja 18/18-ra a mérleget.
Csütörtökön négy számban is szurkolhatunk a mieinknek.
A 2019-es vb-n Lőrincz Tamás és Viktor, Muszukajev és Sastin harcolta ki az olimpiát.
Most jelent meg a zenész új videóklipje, a Save My Life, amit egy az egyben magyarok készítettek.
Varga Ádám villamosmérnök és Jámbor Kornél, az Edutus Egyetem projektmenedzsere a WeDo 2.0 legórobottal bemutatja az egyszerű ciklusok programozását.
Varga Ádám villamosmérnök és Jámbor Kornél, az Edutus Egyetem projektmenedzsere a WeDo 2.0 legórobottal bemutatja az egyszerű ciklusok programozását.
Jámbor Kornél, az Edutus Egyetem projektmenedzsere, és Varga Ádám villamosmérnök bemutatják a klasszikus elemekből építkező WeDo 2.0 csomagot.
A húszéves 30Y születésnapi fotóalbummal ünnepli az évfordulót. Cikkünkben a kötet képei közül válogattunk, amelyekhez a zenekar tagjai írtak képaláírásokat.