Az évtized végére a napenergia kenterbe verheti a többi megújuló energiát
Ehhez azonban erősíteni kell a tárolókapacitásokat is.
Ehhez azonban erősíteni kell a tárolókapacitásokat is.
A párt közölte, ez nem azt jelenti, hogy szakítanak a zöldpolitikával.
Önt is zavarja a rögzített kupak a palackon? Elmondjuk, miért van erre szükség.
Váratlan európai ország nyerte meg a geopolitikai lottót.
Nagy buli lesz, de környezetkímélően.
A jegybankok nélkül nincs zöld átmenet Virág Barnabás szerint.
Magyarország nem akar lemaradni a technológiai forradalomban.
A természet gondozza majd a fákat.
Sokan jól járhatnak, ha kihasználják az új lehetőségeket.
Jelentős lehet a hőingadozás akár Budapesten belül is.
160 új munkahelyet remélnek a 13 milliárd forintos beruházástól.
Hatalmas pénzeket önt Európa és az Egyesült Államok is az új technológiába.
Élelmezési katasztrófákat előzne meg a hazai cég, el is vitték a nagydíjat.
Az E.ON példaértékű zöldpályázatának keretében 25 millió forintot osztottak ki.
Azt hihette a sofőr, hogy a szembejövőnek már piros van.
Zöldre festette az eget Törökország felett.
A por- és a repohárprobléma is megoldódni látszik.
Ragaszkodnak ahhoz, hogy 2030-tól betiltják az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítését.
A nyarat környezettudatosan is lehet élvezni.
A színész úgy érzi, becsapták.
A helyi rendőrség szerint környezetvédelmi aktivisták állnak a jelenség mögött.
Nem csupán színeiben akar zöld lenni az energetikai vállalat.
A zöld fintechek új lehetőségeket kínálnak.
Történelmi rekordot döntöttünk.
A főpolgármester elárulta, hogy halad Budapest zöldítésével.
Szokásba jött a zöld.
Kevés igénylő kapja meg, amit akar.
Igaz, Magyarországon még nem igazán ismerik.
Jelentős díjemelés várható.
A hazai szénintenzív megyék felzárkóztatása a tét.
Hamarosan érkeznek a Blaha Lujza térre is.
Túl sokat locsolt.
Innováció és zöldgondolkodás jellemzi a holland szervezetben tömörülő fesztiválokat.
A korszerűsítés két évvel ezelőtt kezdődött.
57 millió forintért már vehetünk magunknak úszó házat a csodás Indiai-óceánon.
Dübörög a fesztiválszezon, ami komoly terhelést jelent az ökoszisztémának. De van más út is.
A Föld védelme és a lakók javának szolgálata kiemelkedő ezekben a városokban.
A Zöme Feszt június 10–12. között lesz.
A zenei rendezvény a környezetvédelmet is fókuszba állítja.
Élhetőbb és zöldebb lesz a környék.
Tippek a környezettudatos ünnephez.
Aki kettétör és eldobál, nem olvas. Kukorelly Endre tárcája az Indexnek.
Már december második hetében Olaf Scholz lehet a beiktatott új kancellár.
Találja ki, melyik az! Igen, tényleg Gambia.
A Mattel visszaveszi a régi műanyag játékokat is.
A gazdaság mentésére költött irdatlan pénzek végeredménye többnyire környezetrombolás.
Felkészülhetünk, hogy mostantól már ötévente fordul elő, ami azelőtt egy évezredben egyszer.
Erősek a kétségek az elektromos autókkal kapcsolatban, de mi újság a bevásárlótáskával?
Gasztrohősködés, felelős étkezés és környezetvédelem.
Magyarországon található az európai szikes tavak 90 százaléka.
86 százalékkal kevesebb szén-dioxid jut a légkörbe, ha alacsonyabb felbontásban nézi a Netflixet.
A klímaváltozás és a megújuló energia hatásai között örlődnek.