Szélsőjobboldali aktivisták hiúsították meg a Pride filmvetítését
A nézőket zaklatták, kamerát nyomtak az arcukba, aztán a mosdót is szétverte valaki. Az Abcúg cikke.
A nézőket zaklatták, kamerát nyomtak az arcukba, aztán a mosdót is szétverte valaki. Az Abcúg cikke.
Egy hete valaki le is szedte.
Boldog István szerint a félmeztelen emberek rossz gondolatokat ébreszthetnek a gyerekekben.
A tervek szerint egy hónapig lenne kint a Pride miatt.
Egy olyan követség se kapta meg az engedélyt, ahol maga a nagykövet is meleg.
A Balkán-térség országai közül Észak-Macedónia az egyik utolsó, ahol még nem tartottak melegfelvonulást.
Kövér László homofób megnyilvánulásai ellen tüntettek a Kossuth téren. Azt mondták, Kövér László nem érdemel irgalmat, távozzon a közéletből.
A felvonulás szervezői szerint a rendőrség csak a saját dolgát szeretné megkönnyebbíteni.
Az oldal 30 millió forint állami támogatást kapott az Azbej Tristan vezette államtitkárságtól.
A menetben magyar csoportok is voltak.
A Kszi, Simon az első olyan film, amit egy nagy stúdió készített és meleg a főszereplője.
A felvonulók szerint ma egyszerre jobb és rosszabb is melegnek lenni Magyarországon. Az idei Pride-ról Novák Katalin családügyi államtitkárnak is küldtek jókívánságokat.
Toroczkaiék készültek, de nem volt nagy balhé. Magyar államtitkár helyett nyugati diplomatákkal vonultak fel a jogaikért 2018-ban a melegek.
Úgy gondolják, hogy a sokszínű cégek üzletileg is sikeresebbek, és jobb is ilyen helyen dolgozni.
Novák Kataliin az őt invitáló liberális képviselőt különös dologra kérte.
Az ukrán társadalom egyre toleránsabb.
250 ezer felvonuló politikusokkal és az Eurovízió győztesével.
A Budapest Pride-on egy amerikai férfi az ellentüntetőket provokálta és fogdosta.
Nemes Balázs egy 2010-es felvételen a Pride megdobálásáról beszélt, és ez még nem minden.
Nyáron még az ellenkezőjét mondta a Jobbik elnöke. Kiderült az is, hogy könyvet ír róla Havas Henrik, ami szerinte jelent valamit.
Ma van az előbújás világnapja, a Budapest Pride szervezői ennek kapcsán egy utcai akcióval hívták fel a figyelmet a témára. A cél az volt, hogy a többségi társadalom közelebbről, személyes történeteken keresztül megismerje a coming out folyamatát, nehézségeit, akadályait, és szerepét az LMBTQ emberek életében, mindennapjaiban.
Néhány tucatnyian ortodox ikonokat lengettek, de összetűzés nem történt.
Bár az idei Pride még főleg kordonok között zajlott, a résztvevők szeretnék, ha Magyarország alkalmas lenne arra, hogy kordonok nélkül ünnepelhessenek.
Békében elért a menet a Várkert Bazárhoz. A József Attila utcánál karlendítő, horogkeresztes ellentüntetők keménykedtek a rendőrökkel. A Kossuth téren Schilling Árpád rendező azt mondta, Orbán Viktor szabadította az országra a suttyó buzizást.
A Pride szervezői azt mondják, akár kordonbontás árán is, de végre szabadon akarnak vonulni.
Lukácsi Katalin szerint nemcsak az élet, hanem a keresztény szolgálat is a komfortzónán kívül kezdődik.
Petíció indult azért, hogy egy amerikai transznemű előadóművész ne lépjen fel a Pride-on. A szervezők szerint nincs vele baj, a tiltakozók szerint kislányokat szexualizál és erőszakot relativizál.
A török hatóságok megtiltották a felvonulást, és fellépnek azokkal szemben, akik mégis elmentek.
Így nem volt komolyabb atrocitás, de zászlót azért égettek az ellentüntetők.
A Jobbik elnöke hosszú interjúban néppártosodott, de a Pride-nál úgy érezte, be kell húznia a féket.
Három társuk is bűnös, de az ítéletük enyhe. A Bajtársiasság napját ünneplő gárdisták elítélését egymásra tett vallomásaik könnyítették meg. Egy nőügy is sokat rontott a fő vádlott helyzetén.
A szlovákoknál balhé volt ebből, a britek épp most engedélyezték. Szijjártóék a jövőben sem fogják.
Justin Trudeau mellett ott volt a pénzügyminiszter és a torontói polgármester is.
"Én vagyok a melegbüszkeség legnagyobb városának polgármestere" - mondta Manuela Carmena.
A melegjogok ügyében is hódítanak a retrográd nézetek, pedig a kérdés csak annyi lenne: van-e teljes jogegyenlőség.
A menet kordonok közé zárva, de atrocitások nélkül jutott el a céljához. A szervezők legalább húszezer ember vonulásával számoltak.
Felcseréltük a Pride-ra és a focit ünneplő tömegekre érkező kommenteket, hogy megnézzük, milyen érzés a másik bőrében lenni.
A Pride szervezői a Kossuth téren mondták el, hogy miért érdemes idén is elmenni a szombati menetre.
Remélik, hogy a hatóságok megakadályozzák az esetleges rendbontásokat szombaton.
A pécsi Mongooz and the Magnet a felvonulás végén élőben is előadja majd a számot.
Biztonsági okokra hivatkozva tiltották be a felvonulást.
A Girl című, 1974-es kisfilmben csattant el. A közelgő londoni Pride miatt szedték elő.
A bíró 2 millió dollár váltságdíjat rótt ki a vélhetően merényletre készülő férfira.
Az indianai férfit véletlenül fogták el, valószínűleg nincs köze az orlandói merénylőhöz.
Meghaltok! - kiabálták az aktivistáknak, akiket a rendőrök sem védtek meg. El kellett menekülniük.
A Freeheldben özvegyi nyugdíjat szeretne az élettársának. Indul a Pride, több mint 30 filmmel.
Egy maréknyi ember így tiltakozott a hagyományos értékek megváltozása ellen.
Rolland Emmerich kicsit szakít a katasztrófafilmekkel és az első amerikai melegfelvonulás történetét dolgozza fel.
Egy ultraortodox zsidó minden útjába eső felvonulónak nekirontott. A menet folytatódott.
A bíboros nem örül, de nem is tiltja, hogy a templomban az egyházi visszaélésekről legyen szó.
Stockholm iszlám negyedébe vinne pride-ot a homofóbnak mondott biszexuális politikustroll.
Andrea Giuliano arcát ok nélkül verték be hétfő hajnalban.
A Pride, ebben a formájában ciki, inkább cuki összejövetel, mintsem a jogegyenlőségért szerveződő esemény.
Ferde elfajulás vagy alapvető emberi jog? Ezt üzenik a soundosok a Pride-osoknak egy átbulizott éjszaka után.
Ezt üzenik a soundosok a Pride-osoknak egy átbulizott éjszaka után.
Kövér László és Novák Előd természetesen felkerült a toplistára, de volt homofób megnyilvánulása Hende Csabának és Medgyessy Péternek is. És vajon ki a nemzet legmelegellenesebb politikusa? Az első három helyet ugyanaz az induló vitte el.
Több buszjáratot elterelnek, metróállomásokat zárnak le, még a sikló is leáll néhány órára.