1400 magyar szurkoló lesz Splitben a horvátok elleni Eb-selejtezőn
Fél nap alatt eladtak minden vendégjegyet.
Fél nap alatt eladtak minden vendégjegyet.
Az ukrán háború magyar áldozatairól szóló Meghalni Ukrajnáért is részt vesz a történelmi filmek fiumei fesztiválján.
A vb-ezüstérmest az E csoport eddig pont nélküli válogatottja lepte meg.
Idén már szeptember 1-jére meglett a 3 millió magyar vendégéjszaka a horvát szállásokon.
A világháborús megemlékezésből szerb-horvát incidens lett, államfői szintű beszólogatásokkal.
A motivált és agresszív horvátok négyet vágtak. Wales hazai pályán kínlódva verte Azerbajdzsánt Eb-selejtezőn.
Azt írták, fekete helikopterrel érkezett. A területet az OTP alapkezelője 30 évre kapta meg. Korábban Dmitrij Medvegyev is felbukkant a helyi 51-es körzetnek nevezett Smokvica Velán.
Szlovákia pénteken fogadja a vb-2. horvátokat.
Pár éven belül az összes EU-tag szomszéd országban bevezethetik az eurót, a magyar kormány viszont egyelőre hallani sem akar róla.
Egy horvát lap szerint a miniszterelnök mezítláb, tangapapucsával a kezében sétált a Brgulje nevű faluban.
Hiába éledtek fel a horvátok ellen a harmadik játszmára, a végén nem sikerült győzni az Európa-bajnokság csoportkörében.
Illúzió, hogy a kölföldi kártyahasználat díjmentes, nagyon is megfizethetjük a tanulópénzt.
Elromlott a motor.
Az az orvos, akinek a páciense bedrogozva csapódott neki autójával egy magyar kocsinak.
Kis híján tragédiával végződött egy horvátországi vízi ejtőernyőzés.
A Stájer Gárda tagjai korábban gépkarabélyokkal fotózkodtak, de ma már migránsozni sem mernek.
A horvátoknál sokan úgy látták, hogy Sigér fejese nem jutott át teljesen a vonalon.
Nagy Botond férfi formagyakorlatban lett első, Sterck Laura és Klement Kármen bronzérmet nyertek.
A gyilkosság helyszínén egy sértetlen hét hónapos csecsemőt is találtak a helyszínelő rendőrök.
A helyzeteit jobban kihasználó Horvátország 10-7-re nyert Märcz Tamás csapata ellen a kvangdzsui pólótornán.
Két kábítószer-elvonó kúra között volt az alkoholt is fogyasztott ámokfutó sofőr.
Több ezer fiatalnak kellett elhagynia a Fresh Island területét, ahol Tyga is fellépett volna.
A 35 éves férfi véréből háromféle drogot mutattak ki.
A bíróság szerint fennállt a bűnismétlés veszélye.
A balesetben megsérült család már jól van. Ausztráliában élnek, az apa és a gyerek magyar.
A hatóságok a vér- és vizeletmintának az eredményére várnak. A magyar sérültek állapota stabil.
Túl vannak az életveszélyen az autópálya-baleset magyar érintettjei. A becsapódásról videó is van.
Többen válságos állapotban, köztük egy gyermek.
Boszniában attól tartanak, emiatt bonyolódni fog az európai menekültprobléma.
A miniszterelnök a média nyomása miatt úgy döntött, elfogadja lemondást, mert a botrány ártott a kormány megítélésének.
40 ezerrel több ágyat adtak ki, ez nyomta le az árakat. Az utazási irodák nem örülnek.
A turistaáradat miatt rengeteg taxi közlekedik a városban, a polgármester szerint változásra van szükség.
Az alacsony fizetések és rossz munkakörülmények miatt inkább külföldön vállalnak munkát.
Propán-bután gázbuborék keletkezett Rab szigetén, Rab város régi városrésze alatt.
Tavaly 2000 kamionnal érkezett hozzánk a szennyvízkezelési hulladék, idén még több fog jönni.
Na jó, lehet, hogy csak a szerencse és véletlen összjátéka.
12-11-re verték a horvátokat, ezzel övék az első olimpiai kvóta.
Az ilyen méretű jégdarabok már könnyen megrongálhatják a kocsikat vagy a házak tetejét.
A horvátok így is nyertek 2-1-re a csoportunkban.
Modricék 2-1-re verték Eb-selejtezőn Walest, vezetik is a csoportot.
A vihar miatt kétszáz ember megsérült.
Azt szeretnék elérni, hogy újra 65 év legyen a korhatár 67 helyett.
Anconából ment Splitbe, a motorja romlott el. Vontatóhajókkal közeledik a horvát partokhoz.
Magyar család is hoppon maradt Horvátországban, mert nem tudott az új intézkedésről.
Lapértesülések szerint felvásárolna egy kisebb bankot Csányi Sándor bankja.
Az indonéz építészeti versenyen a legjobb tíz közé kerültek a magyar diákok.
A horvátok többsége elutasítja az eurót, a kormány mégis öt éven belül be szeretné vezetni.
Krk szigetére tartottak. Senki sem sérült meg.
A 30 ezer éves, bölényeket, zergéket és emberi alakokat ábrázoló rajzokra az Isztriai-félszigeten, a Romuald-barlangban bukkantak régészek.
A római kori oszlopok most a bevásárlókocsik támadását próbálják túlélni.
Egy hidat már épített egy kínai konzorcium, de a horvátok és a kínaiak is többet akarnak.
A külügy megerősítette, hogy a magyar kormány is beszállna az amerikai cseppfolyós gázt felvevő létesítmény finanszírozásába.
Ezt egy horvát miniszter jelentette be vasárnap, aki szerint még zajlanak a tárgyalások a részletekről.
Ivo Sanadert korrupció miatt csukják le.
Eb-selejtezős ellenfeleink közül csak egy van mögöttünk, de legalább az nagyon.
Három kulcsember a vb után lemondta a válogatottat, kapus nincs. Dalic változásokat ígér.
A horvát sajtó nem kíméli vb-döntőseit a pesti zakó után: a magyarok megették a horvátokat.
Saját fegyverükkel múltuk felül a horvátokat. De miért nem tudunk folyamatosan így játszani? Szalai nem engedte szőnyeg alá söpörni a bajokat, felrázta társait. Nagy Ádám elmondta, milyen hatást váltott ki. Meg kell szakadnunk Dzsudzsák szerint.
A horvát válogatott legnagyobb kritikájára a magyar csapatkapitány mutatott rá. Orbán, Pátkai is büszke.
Könnyek között nyilatkozott a csapatkapitány. Szalai pár napja odacsapott az asztalra, de most mindenkit dicsért a horvátok legyőzése után.