Grecsó Krisztián: Nem a tanfolyam miatt nehéz az örökbefogadás
Öt magyar művész szólalt fel az örökbefogadói tanfolyam kötelezőségét eltörlő javaslat ellen.
Öt magyar művész szólalt fel az örökbefogadói tanfolyam kötelezőségét eltörlő javaslat ellen.
Nagy vitát váltott ki egy törvényjavaslat, amely a kormány szándéka szerint megkönnyítené az örökbefogadást. Egyes érintettek és szakemberek szerint azonban ez ennél jóval összetettebb dolog, és inkább problémás lenne az előírások lazítása.
Erről nyújtott be módosító javaslatot az Országgyűlésnek Novák Katalin.
Az örökbefogás területén épp ilyesmire készül a kormány. De ha nem lesz kötelező az örökbefogadásra felkészítő tanfolyam, az nem gyorsít az örökbefogadásokon, viszont sokkal több lesz a felbontott örökbefogadás vagy a csendesen szenvedő család.
Novák Katalin törvényjavaslata gyorsabbá tenné az örökbefogadási folyamatokat.
Jásper Éva egyedülálló, 43 éves nőként döntött az örökbefogadás mellett, és a Down-szindrómás Tamás édesanyja lett. Négy éve követem az életüket fotósként. Március 21. a Down-szindróma világnapja.
Az ezredfordulón még csak 128 gyereket vittek külföldre, tavaly már kétszer annyit. Sokan testvéreket vállalnak.
A pár a szállása előtt várt, amikor egy motorról tüzet nyitottak rájuk Haitin.
Tavaly egy éjszaka alatt szakították el a nevelőszülőktől, de egy későbbi határozat szerint ez indokolt volt.
A nevelőszülőktől rövid idő alatt elszakított és örökbe adott gyerekek esetében különböző érdekek csapnak össze. Mindenki jót akar, elvileg mindenki a gyerek érdekét nézi, de sok manipuláció és emberi hiba is történik, amikben aztán egyvalaki sérül – maga a gyerek.
Újabb ügyben indult ügyészi és rendőrségi vizsgálat. Klári születésétől fogva nevelőszülőknél nőtt fel. Ott tanult meg beszélni, járni, szerette féltestvéreit. Aztán szűk 3 nap alatt bonyolították le az örökbeadását. A négy és fél éves kislányt úgy adták az örökbefogadó szülőknek, hogy összesen tíz órát találkozott velük.
Egy másik motoros állította meg és hívta ki a rendőröket. A kutyát egy rendőr fogadta örökbe.
Egy délelőtt alatt elszakították nevelőszüleitől a másfél éves kislányt. Ügyészi vizsgálat zajlik, és a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályát is értesítették.
A nevelőszülők egy éve gondozták a most másfél éves kislányt. Megszerették, kölcsönösen kötődtek egymáshoz, a kislány anyának szólította gondozóját. Aztán egy reggel jöttek a gyámügytől, beültették az autóba a síró kislányt, és elvitték. Azóta sem tudják, hova.
Olyan csalásokért megy börtönbe, amelyekkel hatalmas vagyont szerzett, de gyermekei életét kockáztatta.
Leginkább a kiszámíthatatlanságtól tartanak az örökbefogadó meleg szülők. Az Abcúg cikke.
Ellenzéki pártok szerint Kövér László, Gulyás Gergely és a Fidesz nemcsak homoszexuális magyarokat sértette meg.
A miniszter a Kormányinfón állt ki Kövér László kijelentései mellett. Az LMBT szövetség szerint ez minden örökbefogadót sért.
Bár az örökbefogadók 66 százaléka elzárkózik attól, hogy roma gyerekeket fogadjon örökbe, a kevés kivétel alakított egy klubot, ahol megbeszélhetik a tapasztalataikat.
Közel háromszáz kutya él a szegényes és zsúfolt paksi telken, egy idős nő és egy segítője igyekszik csinálni mindent, de alig bírják a rendszeres takarítást és karbantartást. A nő és az önkormányzat teljesen mást mond a helyzetről. Mi a megoldás?
Hanna Schygulla, a német film nagyasszonya szerint az 1975-ben Arany Medvét nyert Örökbefogadás teljesen örökérvényű.
Magyarországon kritizálták, Berlinben fődíjat nyert Mészáros Márta Örökbefogadás című filmje, amit most itthon megint bemutatnak.
Az Instant család jó szándékú film, ami egyszerűen és szórakoztatóan mesél egy tabutémáról.
Maria egy cigánytelepről származik, de még kicsi volt, amikor dánok örökbe fogadták. Ma már felesége, gyereke van. Felkutattam a vér szerinti szüleit.
Bevett gyakorlat, ám ettől még tilos!
A Megjött apuci! rendezője most a saját életéből merített ihletet.
Tavaly mindössze hét fogyatékkal élőt fogadtak örökbe az országban. Az Abcúg cikke bemutat két csodálatos példát.
Rejtett kamerás felvételt készített az RTL Klub egy gyermekét áruló párról.
Családi bizniszhez kellenek férfi örökösök, a Toyota is élt már ezzel a lehetőséggel.
Az ombudsmani jelentés szerint hátrányos megkülönböztetést valósítottak meg állami szervek.
Kjetil felesége halála után rájön, hogy semmilyen kapcsolata sincs örökbefogadott gyerekével, ezért inkább visszavinné Kolumbiába. Az igazi törődés igazi skandináv film.
Négy nappal az azonos neműek házasságának engedélyezése után már hivatalosan nevelt egy kisfiút a meleg pár.
De csak a 12 év alatti gyerekek helyzete javult. A gyermekvédelmi rendszert vizsgálta az ÁSZ, és számos komoly hiányosságot fedezett fel.
A NASA a Föld napja alkalmából földosztásba kezdett. Bocs, de Délnyugat-Afrika már elkelt!
Bürokráciacsökkentést akar az Európai Parlament az örökbefogadásoknál.
Az iskoláskorú, roma vagy fogyatékkal élő gyerek viszont senkinek sem kell.
A strasbourgi bíróság szerint nem tiltható meg az amerikaiaknak az orosz gyerekek örökbefogadása.
Miután egy leszbikus pár egy 16 hónapos lányt vett volna magához, de "felső utasításra" leállították az ügyüket.
Eddig tiltotta a törvény, hogy a regisztrált meleg párok akár egyénileg is örökbe fogadhassanak.
Az olaszoknak az se akadály, ha a gyermek már iskolás, fogyatékos vagy cigány.
Ma már rácsok helyett puha kezek és bolyhos takarók közt alhatnak. Örökbefogadó nap volt az Illatos úton.
Az örökbe fogadó szülők többsége nem akar roma gyerekeket, pedig elvileg hivatalosan azt sem lehetne tudni, hogy melyik gyerek cigány. Jövőjük bőrszínüktől és vezetéknevüktől függ.
Antoine idejött az országunkba, és elveszi az asztalunkról a kegyetlen módszerekkel termelt nagyüzemi tojásainkat. De mit ad helyette?
A baba egészséges, nevelőszülőkhöz kerülhet.
Szlovákiában népszavazás, Csehországban törvény biztosíthatja a melegek örökbefogadását.
Az albatroszok úgy óvják a tengeri szemetet, mint a saját fiókáikat. Aztán belehalnak.
A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény szerint a meleg párok is adoptálhatnak gyereket.
Több ponton is változtattak a szabályokon, az örökbefogadó és gyermek közti korkülönbségnél is.
A Magyar Nemzet az új őszödi beszédként próbálja tálalni, hogy a Bibó diákjainak a meleg párok örökbefogadásáról beszélt.
Az indiai béranyák nyugati örökbefogadóknak szülnek majd szakmányba gyerekeket 1,8 millióért.
Túl szemtelen lett a kínai tini, ezért az anyja 13 éven át azt hazudta neki, hogy csak örökbe fogadta. A lány megijedt és eminens lett.
Oroszországban készül a törvény, amely megtiltaná az örökbefogadást a meleg pároknak.
Egy orosz szülői szervezet szerint a célravezetőbb lenne az összes külföldit eltiltani.
A 18 év alattiak elvileg szülhetnek "titokban", de a terhességmegszakításhoz kell a gondviselő aláírása.
Ezrek tüntettek szombaton az orosz gyermekek amerikai örökbefogadását megtiltó törvény mellett.
Putyin politikai bosszúját sejtik a háttérben.
Ellentmond a nemzetközi szerződéseknek, és nem követhetik az örökbefogadottak sorsát sem.
A bronz fokozatért kétszázötven eurót kell fizetni, az arany ezret, a gyémánt tízezret kóstál.