Megugrott a fertőzöttek száma Magyarországon: fokozott óvatosságra int a miniszter
Ma reggelre harminchárommal nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon.
Ma reggelre harminchárommal nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon.
Stadionokat ajánlottunk az UEFA-nak, ha valahol a koronavírus miatt nem lehet meccseket rendezni.
Ezer fölötti napi új fertőzöttet regisztráltak szerdán.
Más koronavírusok ismerete segít az immunrendszernek a küzdelemben.
Ausztriában a kijárási korlátozás a nyilvános helyekre vonatkozik; lehetőség van ugyanakkor egészségügyi sétára, illetve a szabad levegőn való tartózkodásra.
A kormányok közül Brazíliáé a legfertőzöttebb, keddig már nyolc miniszter lett koronavírusos. Nemzetközi Covid-19-kitekintés.
Októbertől vetné be az orosz vezetés. Az országban csupán 14 ezer halálos áldozatot tartanak nyilván, a gyanú szerint a valóság ennek háromszorosa.
A nagy tétel a versenyben nem lefelé, hanem felfelé vitte a darabárat is, mondta a külügyi államtitkár.
Az önkormányzat szerint az sem igaz, hogy csak 60-an dolgoznának az 500 főt gondozó otthonban.
Ez az 57 éves, texasi férfi autókat árul, és nem akarja orvosi maszkban riogatni a vásárlókat. Élettársának volt egy igen eredeti ötlete.
Hatszor többen lehettek koronavírussal fertőzöttek, mint amit korábban számoltak.
Egyedül Räikkönen versenyzett a legendás olasz pályán, ahol egyetlen szabadedzést tartanak majd.
Semmit sem ért a szigorú korlátozás és a gazdasági ösztönzés, rengetegen meghalnak a járványban.
Bukarestben sok helyütt szabadtéren, Görögországban a kompokon, Nizzában a turistaövezetekben. Hétfői európai körkép.
Az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem óvatos, nem rendeznek, de Pécsen például lesz.
Angela szerint ha jön a második hullám, akkor szeptemberben majd újra bezárkóznak, ő a maga részéről addig strandol. Remixek, interjú, minden van.
„De semmi alkohol! Ennek olyannak kell lennie, mint egy focimeccs!” – nem mentes a politikai kiszólásoktól a két rapper új, turnébeharangozó videója.
Részlegesen újraindul az oktatás az 57 milliós országban. Eközben Gambiában a kormány negyede koronavírusos lett, nem áll jól a kontinens.
Utazásszervezők mondták el, milyen volt a koronavírus-járvány okozta pánik a turizmusban.
Merkel nagyot nyert, Johnson nagyot bukott a járvány alatt, Putyin is állt már jobban. De nincs mindig szoros összefüggés a járvány súlyossága és a népszerűség csökkenése között.
A regionális adatok alapján háromszor több a halott, mint amennyiről Teherán beszél.
Gyorsul a járvány az 1,8 milliós országban, ahol kilencezer fertőzöttet tartanak nyilván.
A korrupciós perbe fogott miniszterelnök magánrezidenciája előtt is tiltakoztak.
Augusztus elsejétől Románia megyéinek csaknem felében kötelezővé vált a maszkviselés a kültéri zsúfolt helyeken is.
Aki szájmaszk nélkül utazik, az nem saját magát, hanem a többi embert veszélyezteti, mondta.
Kutatók feltárták a SARS-CoV-2 evolúciós történetét.
A fertőzöttek negyede tett a karanténra az országban.
Az aktív fertőzöttek száma a gyógyultak révén 14-gyel nőtt. Az elmúlt 24 órában sem volt halálos áldozata a vírusnak.
A járvány miatt többen szavaznának levélben, Trump inkább várna a novemberi elnökválasztással.
A légierő egykori parancsnoka a 41. halálos áldozata a járványnak az országban.
A koronavírus-fertőzöttek száma elérte a 4,3 milliót.
Tirol tartományban kedd óta 27 új esetet regisztráltak.
Danang az új góc, nyolcvanezer embert evakuáltak is.
Dr. Stella Immanuel videóját Donald Trump és a fia is posztolta. Összeszedték, a doktornő milyen összeesküvés-elméletekben hisz, hajmeresztő a lista.
60 százalékkal esett be az értékesítés a tavalyi időszakhoz képest.
A csökkenő autonómiát élvező város vezetése szerint a járvány újra beindult.
A kormány év végéig akarta, végül október 15-ig hosszabbíthatják meg a veszélyhelyzetet.
Az országot bő negyedszázada vezető Lukasenka nem volt hajlandó szigorú korlátozásokat bevezetni a vírus terjedésének fékezése érdekében.
A keddi adatok szerint senki nem halt meg az elmúlt 24 órában koronavírusban Magyarországon, az aktív fertőzöttek száma 529 fő.
A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
A múzeumoktól a konditermeken át a plázákig egy sor intézmény nyitott újra.
Sem ki-, sem beutazni nem lehet a gyorsuló járvány miatt Casablancából, Fezből. A rendelkezés egyelőre a fővárost nem érinti.
Anton Hudajev 48 éves volt.
Az aktív fertőzöttek száma 510 fő.
Ricardo Goulart írásbeli figyelmeztetést és pénzbírságot kaphat.
A külföldi országok besorolásának felülvizsgálatát is.
De a kormányfő betiltotta a vadon élő állatok importját, vadászatát, leölését, fogyasztását, adásvételét, szállítását, tárolását, reklámozását.
A színészt áprilisban kezelték kórházban a vírus miatt.
Jobban odafigyelnek az üzemeltetők a kalandparkok biztonságosságára az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt vizsgálat szerint.
Az MTA levelező tagját egy új nemzetközi szervezet munkájáról kérdeztük.
A fertőzésekért elsősorban a gyenge egészségügyi ellátórendszert tette felelőssé a WHO.
A kanadai egészségügyi szerv hivatalos ajánlásai között szerepel, hogyan lehet biztonságosan szexelni: minél kevesebb kevesebb fizikai kontaktussal.
Az aktív fertőzöttek száma 484 főre csökkent.
Mivel folyamatosan emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírussal fertőzöttek száma.
Meghozták a döntést a biztonság érdekében.
Utoljára 1956-ban mondták le az eseményt a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul.
Az aktív fertőzöttek száma 494 főre csökkent.
A világ negyedik legtöbb fertőzését regisztráló országban először jutottak napi 6 ezer eset alá.
Romániában az elmúlt héten rekordszámú, 5191 új típusú koronavírusos fertőzéses.
Az 58 éves César Salinas egy La Pazi-i magánklinikán halt meg.