Megtámadták a borsodi választás eredményét
Tóth Ádám független jelölt bűncselekményt gyanít.
Tóth Ádám független jelölt bűncselekményt gyanít.
Viszont összeadódnak a szavazatok – vonta le a következtetést a szerencsi időközi választás alapján a politológus.
Az Országgyűlésben 135 képviselő szavazott mellette, 26 ellene.
Luis Arce az érvényes szavazatok 52,4 százalékát szerezte meg.
A jelenlegi miniszterelnök, Jacinda Arden olyan népszerű, mint egy rocksztár.
Már több településvezetővel is egyeztetett a Magyar Falu programról az édesapja örökségét továbbvinni tervező képviselőnő.
Rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentette az utódát a kerületet megrengető pedofilügyben.
Ellenzéki összefogással a Fidesz a választókerületekben megszorongatható, de a kormányváltás még ekkor sem garantált. Vélemény.
A Momentum vezetője szavazóközi delegáltként vállalt szerepet a vasárnapi időközi választáson.
Az összefogás bár szükséges, de nem elégséges feltétele a sikernek. Pulai András, a Publicus Intézet igazgatójának írása.
Véget érhet a belpolitikai zűrzavar.
A borsodi választás tisztaságára kíván felügyelni.
Nem egyértelmű, hogy ki gyakorolja a hatalmat.
Joe Biden: ha elnök leszek, Amerikában nem lesz helye a gyűlöletnek.
Ő viheti tovább „a cserdi csoda” örökségét.
Tizenhárom régióból tízben győzött az ANO, de a mozgalom előnye az egyes régiókban jóval kisebb az országosnál.
Ketten pályáznak a júliusban megrendítő körülmények közt elhunyt polgármester helyére.
Csehországban regionális választásokat tartanak.
Csorbai Ferenc azt állítja, hogy csak a személyes holmijáról volt szó.
A választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
A polgármesteri posztért három független jelölt indul.
Az 57 éves Ion Aliman szociáldemokrata jelölt a választások előtt hunyt el koronavírusban.
Az RMDSZ 199 polgármestert ad a vasárnapi választások után.
A magyarul is beszélő Dominic Fritz-nek még román állampolgársága sincs.
A pártnak körülbelül 200 településen lesz polgármestere a következő négy évben.
Soós Zoltán független jelölt elsöprő győzelemmel szerezte meg mandátumát, már a győzelmi beszédét gyakorolja az új polgármester. Bukarestben a jobbközép leváltotta a baloldal főpolgármesterét.
Romániában helyhatósági választások zajlanak, Soós Zoltán polgármesterjelölt Marosvásárhelyen befutó lehet.
Marosvásárhelynek húsz elvesztegetett évet kell behoznia – mondja Soós Zoltán az Indexnek. Interjú Iohannis-ról, kurázsiról és a medvéről.
Az állandó tartózkodási joggal rendelkező román vagy kettős állampolgárok korlátozás nélkül visszatérhetnek Magyarországra.
A Vas megyei településen új önkormányzati képviselő-testületet is választanak vasárnap.
Hétfőn délután háromkor zárják az urnákat az olasz regionális választásokon és a népszavazáson.
Emellett hét tartományban önkormányzati választásokat is tartanak Olaszországban.
Szendrőben, Vattán, Izsákon, Ráckevén, Kalocsán és Hajdúnánáson szavaznak a járványügyi előírások betartása mellett.
Két egyéni önkormányzati képviselőt kell megválasztani.
Soós Zoltán független magyar jelöltnek 12 román ellenfelével kell megmérkőznie a szeptember végi választáson.
A vasárnapi szavazásokon a helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
A miniszterelnök Nagy Attila Mihályt, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárát jelöli a Nemzeti Választási Iroda élére.
A szeptember végén esedékes önkormányzati helyekért vívott megmérettetés után a pártok kezdhetik az újabb jelöltállítást.
Benne vannak az elnökválasztásból kizárt Viktar Babarika bebörtönzött üzletember kampánystábjának tagjai is.
Megpróbálják kiszűrni az átjelentkezős csalókat.
A három százalékkal több voks nem elég a kormányalakításhoz.
82 százalékos feldolgozottság mellett a szavazatok 34,9 százalékát szerezte meg.
Összesen tizenegy párt, illetve koalíció közül választhattak az állampolgárok vasárnap.
Késő estére kiderül, hogy Duško Marković maradhat-e a miniszterelnöki székben.
Szeptember 27-én tartanak időközit.
Eközben a a belarusz ellenzék bejelentette, hogy kész kijelölni azokat a képviselőit, akik tárgyalásokat folytatnának a hatóságokkal.
Az elnök egy hete még azt mondta, hogy direkt nem ad pénzt a postának, hogy az emberek ne tudjanak levélben szavazni.
„Megyek haza” – üzente feleségének a 29 éves férfi, majd a hatóságok szerint öngyilkos lett.
Fontos partnernek tartják Oroszországot, a két ország közötti egyezményt pedig be kell tartani, mondták.
A koronavírus-járvány második hulláma miatt szeptember 19. helyett október 17-én szavazhatnak az emberek.
A fehérorosz elnök egy vasárnapi minszki gyűlésen tagadta, hogy csalással szerezte volna meg hatodik mandátumát.
Most nem azokat az időket éljük, amikor a lelkiismeretünket kell követni – győzködte hátborzongató egyszerűséggel a tanárokból álló bizottságot egy kerületi vezető.
Stábja szerint a belarusz elnökjelölt ezzel elérte, hogy letartóztatott munkatársát szabadon engedjék.
A novemberi választást megelőző előválasztás megrendezésébe csúszott kínos hiba.
A nyilatkozat jól mutatja, hol is tart az országot 26 éve irányító elnök, akinek vitatott győzelme minden korábbinál nagyobb tüntetésekbe torkollt. Az udvarias válaszban Moszkva bejelentkezett Belaruszért.
Lukasenko elsöprő győzelme után az utcára vonult az ellenzék.