260 találat az Indexről, és 193 a környékéről.
Egy folyó újraéledése – tíz évvel a vörösiszap után
Ma már fürödnek az egykor maró lúg pusztította folyóban, sőt, állítólag tisztább, mint a Duna.
Háromnapos demonstrációt tart a Greenpeace a Várban
A résztvevők között van Udvaros Dorottya, Básti Juli, Hernádi Judit és Für Anikó is.
Minden ötödik gépjármű elégtelenre vizsgázott Magyarországon
A szennyező gépkocsikat vizsgálatra kötelezték.
Több millió tonna mikroműanyag szennyezi az óceánokat
Csaknem 14 millió tonna mikroműanyag szennyezi az óceánok mélyét.
Tisztítsuk meg az országot! - Lezárult a MÁV-pilot
A pilot program során három helyszín tisztult meg a 80-as vasúti vonal elővárosi szakaszán, több száz négyzetméter területen.
Nyugdíjkedvezménnyel kárpótol a román állam a környezetszennyezésért
Marosvásárhely, Aranyosbánya, Vajdahunyad és Verespatak is a bizonyítottan a szennyezett területek közé tartozik.
Nyolcból egy haláleset a légszennyezéshez köthető az EU adatai szerint
Az EU összesítése szerint Magyarország és Románia lakosaira a legveszélyesebb a levegő szennyezettsége.
Tízszer szennyezettebb lehet műanyaggal az Atlanti-óceán, mint eddig feltételezték
A szabad szemmel nem látható műanyag részecskék észrevétlenül beépülnek a táplálékláncba.
Nagy arányban szennyezettek mikroműanyaggal az emberi szervek
Egy új kutatás minden mintájában szerepelt az az anyag, amit élelmiszerek csomagolásában használnak.
A Maldív-szigetek fuldoklik a mikroműanyagtól
Világviszonylatban az egyik legmagasabb ott a szennyezés, ami komoly veszély az élővilágra.
Kevésbé nő a légszennyezés azokban az országokban, ahol fizetni kell a szén-dioxidért
142 ország vizsgálata után az az eredmény jött ki, hogy valóban segít, ha fizetni kell a környezetszennyezésért.
Megtisztították az olajtól a norilszki folyót
Az Ambarnaja folyó térségében 84 ezer tonna szennyezett talajt és 31 ezer tonna vízzel kevert üzemanyagot gyűjtöttek össze.
Még sincs annyi mikroműanyag az óceánokban
Eddig azt hitték, hogy minden mikrorost műanyagból van. De most kiderült, hogy csak a nyolc százalékuk.
Eldobált maszkok és gumikesztyűk veszélyeztetik a Földközi-tengert
A koronavírus-járványban használt, majd eldobott védőfelszerelések jó része a tengerben köt ki.
Elfeketült a Séd vize, a Katasztrófavédelem vizsgálódik
Döglött halak a Balaton mellett folyó patakban, keresik a szennyezés forrását.
Drasztikusan romlott a levegőminőség Amerikában
Az elmúlt években nagyot nőtt a légszennyezettség egy új jelentés szerint.
Az élővilág a mai napig megszenvedi minden idők legnagyobb olajkatasztrófáját
A szennyeződés tíz évvel a Deepwater Horizon olajfúró platform felrobbanása után is kimutatható. Az ökoszisztéma regenerálódása 50-100 évig tarthat.
A velencei csatornák vize sokkal tisztábbnak tűnik turisták nélkül
Ez nem a vízminőség drasztikus javulása miatt van, hanem a hajóforgalom csökkenése miatt leülepedhetett az iszap.
A legújabb autók környezetszennyezőbbek, mint az eggyel régebbi generáció
Ráadásul mindenki nagyobb és erősebb autót akar, ez még jobban növeli a káros kibocsátást.
Műpénisszel játszadozó sirályokat fotóztak egy védett öbölben
A műanyagszennyezés egyre súlyosabb gondot okoz a világban.
Majdnem duplájára nőtt tavaly a Netflix energiafogyasztása
Piszkos ipar a videóstreamelés, de próbálják tisztítani.
2035-től már csak elektromos és hibrid meghajtású új autót lehet venni a briteknél
Sir David Attenborough szerint cselekvés híján a helyzet végül megoldhatatlanná válhat.
Jól működik a tiszai szemétszedő munkagéplánc
A rendszer képes útját állni a keletről érkező PET-palack- és uszadékszennyezésnek, Vásárosnaménynál két nap alatt 60 tonna szemetet szedtek ki a folyóból.
Mark Ruffalo lett a 2020-as évek Erin Brockovicha
A Távol a mennyországtól és a Carol rendezője egy valós történetet mesél el az új filmjében. A Sötét vizeken magyar nyelvű előzetese az Indexen látható először.
Itthon is elindult a műhúsforradalom
Ha nem változtatunk az étkezési szokásainkon, felfaljuk a bolygót. De mennyire hasonlít a műhúsos bolognai spagetti, fasírt vagy pástétom íze az eredetiéhez? És mi a táplálkozási szakértők véleménye? Magyar műhúsos cégek termékeit kóstoltuk.
Hangos, környezetszennyező, és engedélye sincs a balatoni hyperjetnek
Valamiért mégis üzemelhetett tavaly az óriási felháborodást keltő, 880 lóerős dízeljárgány.
Rekord mennyiségű mikroműanyag van a londoni levegőben
A világon már nincs olyan hely, ami ne lenne szennyezett. A műszálas ruhákról leváló mikroműanyagok a leggyakoribbak.
Évtizedekkel is eltolhatja az ózonlyuk regenerálódását az illegális kínai freon
De most már Kína is foglalkozik a problémával, így lehet, hogy nem lesz ennyire drasztikus a helyzet.
5 milliárd dolláros alapból finanszíroznák a klímabarát tengeri szállítást
A hajótulajdonosok 90 százaléka támogatná az üzemanyag minden tonnájára kivetett két dolláros adót.
Egy szerb erőmű több kén-dioxidot termel, mint amennyit négy országnak szabadna
A nyugat-balkáni országok hiába ígérték meg 2005-ben, hogy csökkenteni fogják, azóta csak nőtt a szennyező gázok kibocsátása.
Élőben is látható már, milyen az ökoapokalipszis után élni
A venezuelai Maracaibo-tavat az olajipar összeomlása után elárasztotta az olaj. Ennek ellenére még sokan élnek és halásznak a tó partján, megmutatva, hogy milyen lenne az élet egy környezeti katasztrófa után.
Büdös hab borította be India leghíresebb tengerpartját
A mindent elárasztó fehér hab valószínűleg mérgező, mégis belemegy sok gyerek és felnőtt.
Az éghajlatváltozás elleni küzdelmet várják el a politikától az uniós polgárok
Egy friss felmérés szerint az EP-képviselőknek a klímaváltozás és a szegénység ellen kell a legtöbbet tennie.
Greenpeace: Szennyvíz folyt a Mátrai Erőmű környéki patakokban
A Katasztrófavédelem szerint minden rendben, a környezetvédők viszont több káros anyagból a határérték fölött mértek, volt, amiből dupláját.
Ezért veszélyesek a Mátrai Erőműnél felbukkant gázok
Az elmúlt hetekben riadalmat okozó vegyületek a világháborúban, a Breaking Badben és a férfi merevedésben is szerephez jutnak. Összeszedtük, mit érdemes tudni róluk.
Türkizkék, maró szagú folyadék festette meg a Duna vizét a fővárosban
A később kiérkező katasztrófavédelmisek szerint nem volt határérték-túllépés, a mintát azonban még elemzik.
Környezetvédelmi okokból nem turnézik a Coldplay
Megvizsgálják, hogy lehetne úgy turnézni, hogy az ne jelentsen ekkora terhet a környezetnek.
Feljelentést tesznek a Mátrai Hőerőműben szivárgó fullasztó gáz miatt
Egy Párbeszéd-politikus környezetkárosítás és veszélyeztetés miatt fordul a hatósághoz.
Büdös tejből készült ruhában lehet megmenteni a Földet
De a kiszuperált tűzoltótömlő és a narancs is jó megoldás. A divatipar a világ második legszennyezőbb iparága, technológiai változások nélkül soha nem is lesz jobb a helyzet. De azokkal se könnyen.
A folyókat is megtisztítaná a csendes-óceáni szemétszedő feltalálója
A 25 éves Boyan Slat egy rotterdami kikötőben mutatta be új találmányát.
A világ elektromos szemete beborítja a kütyütemetőket
Az e-hulladék már akkora probléma, mint a légi közlekedés, és ez csak rosszabb lesz.
Ez nem a képeslapok Olaszországa
Delfinek, acélmű, romladozó sokszáz éves műemlékek - a két tenger mosta Tarantóba bele lehet szeretni, de ezt a várost azért nem mindenkinek ajánlanánk egy nyaralásra.
Öl a szálló por Európában
2016-ban 400 ezren haltak meg miatta az EU-ban. Magyarország se teljesítette az EU-s célokat.
Újra munkába állt a csendes-óceáni szemétgyűjtő rendszer
A System 101 tavalyi tesztüzeme kudarccal végződött, a lebegő szemétszedő most sikeresen begyűjtötte az első adag tengeri hulladékot.
Ázsiai szeméttől fuldoklik egy sziget az Atlanti-óceán közepén
A mindentől távol eső Inaccessible Island partjait PET-palackok borítják, háromnegyedüket Ázsiában gyártották és teherhajókról kerültek az óceánba.
Egy csomó sztár küzd a vízmérgező óriáscég ellen
A Dark Waters című film megtörtént esetet dolgoz fel a DuPont amerikai vegyipari vállalat vízszennyezéséről. Itt az első előzetes.
Napjaink legsúlyosabb problémái
Nyakunkon a klímaváltozás, betemet mindent a műanyag hulladék, futótűzként terjed a fake news, közben tombol az előítéletesség és túltoljuk a túlfogyasztást.
Ezen a térképen élőben követhetők az amazonasi erdőtüzek
Van mit követni: 84 százalékkal több az erdőtűz mint tavaly, a helyzet egyre súlyosabb.
Az Instagram, de leginkább a tudatlan emberek teszik tönkre a természetet
Egy jó fotóért képesek pusztítani, sokszor fel sem fogják, mennyit ártanak vele. Pedig a közösségi oldalak még környezetvédelemre is nevelhetnek.
Tízezrével mutattak ki mikroműanyagot hóban és jégben is
Bajorországban, Brémában, Helgoland szigetén, a Svájci Alpokban és az Északi-sark térségében gyűjtött mintákban találtak műanyag mikroszemcséket.
A mikroplasztik már az esőben is ott van
Egy amerikai kutató a Sziklás-hegységben gyűjtött esővizet elemezte, és színes műanyagszálakat talált a mintákban.
Megmérgezi a tengeri madarakat a lenyelt műanyag
A méreganyagok beszivárognak a véráramba, és neurológiai, viselkedési, valamint szaporodási problémákat okoznak.
Nemrég érintetlen paradicsom volt, most belefulladhat a műanyagba a Henderson-sziget
Két hét alatt hat tonna műanyaghulladékot szedtek össze a lakatlan szigeten. A törmeléket a madarak és a teknősök eszik meg.
Alapjaiban forgatná fel a gazdaságot a műanyagszemét visszaszorítása
Egyre több a környezettudatos árucikk, de az egyszer használatos csomagolás még mindig a tömegtermelés egyik alapja. Van értelme egyéni cselekvéssel, újrahasznosítással a műanyaghulladék ellen küzdeni? És mit várhatunk a vállalatoktól?
Itt van Leonardo DiCaprio hadserege, ami megmenti a Földet
Megjelent a színész legújabb, klímaváltozással kapcsolatos dokumentumfilmje, a Forrongó jég. A film arról győzköd mindenkit, hogy zöld megoldásokba fektetni nemcsak nemes, hanem piszkosul jövedelmező is.
Fizetnek a halászoknak a kifogott műanyagszemétért Görögországban
Gyakran fordul elő, hogy a halászhálókban több a felszínre hozott műanyag, mint a hal.
Hulladékból készült bálnákat állítottak fel a Parlament elé
A Greenpeace installációja a brutális műanyagszennyezésre akarja felhívni a figyelmet.