63 találat az Indexről, és a környékéről.
Csökkenteni akarják Budakeszi terhelését, buszokra ültetnék az autósokat
A buszsávok tervezéséről szóló tender kiírását Vitézy Dávid jelentette be a Facebookon.
Koronavírusos egy diák, karantén és online oktatás jön a Budakeszi Német Nemzetiségi Általános Iskolában
A karanténkötelezettség tíz tanárt is érint.
Megújulhat a Budakeszi út
A Zsámbéki-medence településeiről naponta átlagosan 11 ezer autó érkezik a fővárosba, nagy részük a II. és a XII. kerületi utakat terheli.
Az önkormányzati lapban már azelőtt kinyomtatták a pályázatot, hogy a képviselő-testület megszavazta volna
Egy ellenzéki képviselő Facebook-kommentben jelezte a lapnak, hogy legalább a demokrácia látszatát fenn kellene tartani.
Újra csőtörés volt a Budakeszi úton, de már szinte meg is javították
A Fővárosi Vízművek ezúttal azonban már azonnal intézkedett.
Már a polgármester is a Budakeszi út dugómentesítését sürgeti
A Fővárosi Vízművek a legolcsóbb csomagot vette meg, ezért nem sietett a hibaelhárítással megbízott cég.
Közlekedni a Budakeszi úton? Na, azt nem lehet.
Kedden csőtörés volt, ami miatt a fél útpályát lezárták. Volt, aki három órát ült a dugóban. Ma sem lesz jobb a helyzet.
A tiltás ellenére is tovább folynak a munkák Álomvölgyben
Márciusban kerítés-, most kútépítés volt a projekt, de a helyiek most sem örültek a munkálatoknak.
Budakeszinek elege lett az autóforgalomból
Forgalomlassító demonstrációt tartottak, mert tarthatatlan a forgalmi helyzet.
Üres, de plombált mozgóurnát találtak az utcán Budakeszin
A jegyző szerint csak véletlenül elszórták.
Budakeszin dulakodássá fajult a plakátrongálás az éjszaka
Az incidensről készült felvételen valóban látszik, hogy valakit fellöktek.
Több száz döglött vaddisznót találtak Budakeszin
A főállatorvos szerint ember hozta be a vírust, és még keresik a tetemeket.
Rengeteg vaddisznó hullhatott el sertéspestisben Budakeszin
A Nébih szerint még nem biztos, hogy ASP végzett az állatokkal, de erős a gyanú. Eddig még nem találtak beteg vaddisznót ilyen közel a fővároshoz.
Kampányban gyorsan felfesti a zebrát az önkormányzat, főleg, ha egy momentumos előtte odafestett egy sajátot
Budakeszin egy ellenzéki jelölt akciózott az iskolánál, 2 nap múlva már ott volt a hivatalos zebra.
Egy LMP-s önkormányzati képviselő lett a Fidesz jelöltje Budakeszin
Ligetiné Komáromi Gabriella 2019-ben már narancsszínű szórólapon kéri a támogatást.
Rémálomvölgy lett az Álomvölgyből
Felbolydult a Buda környéki település, amikor a Natura 2000-rel védett magánterületére kerítést kezdett el húzni a tulaj, Baumgartner Antal. A helyiek lakóparktól tartanak, a tulajdonos azt mondja, csak a saját birtoka vagyonmegőrzését végzi, hozzájárulással.
Csúszhat az M0-s nyugati szakasza
Úgy tűnik, mégsem kezdődne meg a Budapest és Budaörs közötti rész építése 2020-ban.
Budakeszin mutogatta magát egy férfi, lekapcsolták a rendőrök
A helyiek egy benzinkútnál és a Fő téren lehettek szemtanúi a jelenségnek.
Kigurult az autóútra egy girokopter a Farkashegyi reptérnél
A gép túlfutott a kifutón, majd felborult az úton.
Szél Bernadett új választást akar a választókerületében
Határidő után született az eredmény, ráadásul egyes szavazókörökben sem zajlott minden rendben. Az LMP társelnöke nem adja fel.
Három választókerületben már csak egy baloldali harcol a Fidesszel
Egyre nehezebb követni a visszalépéseket, de most térképen megmutatjuk. Jól látszik, melyik választókerültek fontosak a baloldalnak, és hol reménykednek a győzelemben.
Ahol a nehéztüzérek csapnak össze
Orbán és Gyurcsány nem indul egyéniben, de több pártelnök és ismert politikus is összecsap a választáson. Pártszínekben indul egykori BKV-s szakszervezeti vezető és választási szakértől. Hol indulnak az országosan ismert arcok?
Szigetvári Viktor: Visszalépünk két LMP-s javára
Egyéni választókerületeikben, vagyis Budakeszin és Szekszárdon lép vissza az Együtt.
Jeges az út Budakeszi és Telki között, lezárták
Az autósok Páty felé tudnak kerülni.
Feladta magát a dühös költő, aki szétverte a művházat
H. Tamás egy kiállítása miatt randalírozott, majd egy hétig nem találták sehol.
Szétverte a művházat a dühös költő
Súlyos botránysorozatot okozott Budakeszin egy amatőr művész, aki barlangász is.
Már csak holtan tudták kihozni házából a tűzoltók
Leégett egy budakeszi családi ház, a balesetnek halálos áldozata is van.
Egy órán belül elfogták a bombával fenyegető férfit
Telefonon hívta a rendőröket, hogy egy budaörsi és egy budakeszi hipermarketben is robbantás lesz.
Csúnyán lezúztak négy autót Budakeszin
Egy kocsi parkoló autóknak ütközött, a balesetben többen is megsérültek.
A szombati zombiapokalipszisnek nyoma sincs
Volt, ahol rohamra készültek, de csak hétköznapi lézengés volt vasárnap a boltokban.
Se ki, se be nem lehetett menni Budakesziről
A laktanyánál kidőlt egy villanyoszlop, óriási dugó volt, visszafordították az autókat.
Brutális természetkárosítás Budakeszin
A Farkashegyi reptér mögötti területen kiásták a védett virágok nagy részét. A területen luxuslakóparkot építenének.
Rendőrnek adta ki magát a 21 éves férfi, és rabolt
Rendőrségi igazolványra hasonlító tokot is felmutatott, majd a földre szorította a budakeszi üzlet tulajdonosát.
Beköltöznél a korbácsos nő mellé Vácra? És a házba, ahol a Tenkes kapitányát írták? Hét remek hirdetés vasárnapra
És a házba, ahol a Tenkes kapitányát írták? Hét remek hirdetés vasárnapra.
Orra bukott egy kisgép Budakeszin
Leszállás közben, folyik belőle az üzemanyag. Egy embert mentők ápolnak a helyszínen.
Kellett neki feljelenteni a pedofil óvó bácsit!
Budakeszin új vezetőt keres az önkormányzat az óvodába, a régire kiakadtak a botrány miatt.
Pedofil botrány Budakeszin: pihenőidőben feküdt a kislány mellé az óvóbácsi
Egy szülő szerint a pihenőidőben történt a molesztálás. A négy éves kislányt rendőrségi pszichológus is megvizsgálta, a szakértői vélemény szerint igazat mond.
Szeptember óta vizsgálták a pedofíliával gyanúsított óvóbácsi ügyét
A férfi ellen korábban is indult már belső vizsgálat az óvodánál. A szülők egy része aláírást gyűjtésbe kezdett a pedagógus mellett, de sokan biztosak a bűnösségében is.
Mosómedvét fogtak el a belvárosban
Megvillantotta éles fogacskáit, hogy rémisztővé váljon, de csak még aranyosabb lett.
Beszakadt az út egy kamion alatt
Aki teheti, kerülje el a budakeszi Lejtő utcát.
Fák között landolt a Volkswagen
Egy ember súlyosan megsérült a Budakeszi és Páty közötti balesetben.
Munkagépnek ütközött egy autó Budakeszin
Az autó sofőrje súlyosan megsérült a balesetben. A kocsi a markoló kanalának szaladt.
Világháborús robbanótestet találtak Budakeszin
Hatvan embernek kellett elhagynia a környéket.
Oszlopnak ment egy autó a Budakeszi úton
Életveszélyes állapotban lévő sérültet szállítottak kórházba, a helyszínen teljes az útlezárás.
Garantáltan dugó lesz Budakeszin
Április közepéig aszfaltozzák a Fő utcát. Reggel fél kilencig nem terelnek, hogy be lehessen jutni a városba.
Mangalicák szállták meg a Budakeszi Vadasparkot
Új malacszállítmány érkezett Budakeszire, egy kiegészítő szoptatós kocával.
Felújítják Budakeszi Fő utcáját
Az április közepéig kisebb torlódásokra kell majd számítani Budapest határától a pátyi elágazásig.
Illegális dohánygyár működött Budakeszin
Több tonna vízipipába való dohányt találtak.
Bezár a Telki kórház
Bármilyen keresett is volt, nem tudták fenntartani az elit magánkórházat. Eladták az épületet.
Motoros kisrepülő balesete Budakeszi határában
Leszállás közben földhöz csapódott egy motoros sportrepülőgép Budakeszin, Farkashegyi repülőtéren szerda délután, a fedélzeten utazó négy ember közül egyet kellett kórházba szállítani.
Budai Zsuzsa pasija is érintett lehet a budakeszi nemi erőszak ügyében
A 2009-es Miss Universe Hungary harminc napra előzetesbe került egykori légiós pasiját békés embernek ismerte.
Kigyulladt egy családi ház Budakeszin
A a terület vízhiányos, ezért vízszállító járműveket indítottak útnak Budapestről.
Kigyulladt egy 22-es busz
Budakeszinél kellett leszállítani az utasokat.