84 halottja van a szudáni áradásoknak
Csaknem tízezer házat rombolt le a természeti csapás.
Csaknem tízezer házat rombolt le a természeti csapás.
Az éghajlatváltozás okozza a heves esőzéseket, áradásokat.
Több mint 1700 embert evakuáltak helikopterekkel és hajókkal a katasztrófa által sújtott övezetekből.
Az ár gépkocsikat sodort el és több épületet megrongált.
Csütörtökig szakadni fog az eső az országban.
Emberéleteket követel és milliárdos károkat okoz az ítéletidő.
Régen ugyan kevesebb árvíz volt, de amit maga után hagyott, abban akkor sem volt és most sincs köszönet.
Felkészülhetünk, hogy mostantól már ötévente fordul elő, ami azelőtt egy évezredben egyszer.
Mi a teendő árvíz esetén, ha autónkat biztonságba helyeznénk.
És még távolról sincs vége.
A hétvége hátralévő részében már alig süt ki a nap.
Évtizedek óta nem esett ennyi eső a kontinensen.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 12 és 15, keletebbre 15 és 21 fok között alakul.
Az áldozatok száma félő, hogy tovább fog emelkedni, mivel még zajlanak a mentési munkálatok.
Egy nap alatt az a havi csapadékátlag másfélszerese hullott le. Négy ember meghalt, 11 eltűnt.
Pénteken az esti óráktól intenzív csapadékhullás kezdődik a Balaton térségében, szombaton egyes területeken villámárvizek kialakulására is lehet számítani
Szombaton kezdődtek a heves esőzések, 16 embert eltűntként tartanak nyilván.
A pénteki viharban 45 ember otthona vált lakhatatlanná. Az önkormányzat kollégiumokban szállásolta el a bajba jutott családokat.
Főleg a szabadban tartózkodó földművesek és hajléktalanok haltak meg.
A monszun idején heves esőzések csapnak le India keleti részén, az elhunytak mellett másik tíz fő megsérült.
Nagymaros és Zebegény között időszakosan szünetel a közúti és vasúti közlekedés, ezért ingyenes hajójáratot indítanak.
Most a heves esőzések, a kialakuló áradások és áramkimaradások okoznak gondot Ausztráliában.
Két és fél nap alatt egy méternyi eső esett, az egyik legnépszerűbb turistalátványosságot elvágta a külvilágtól.
A heves esőzések miatt folyóvá alakultak az utak, egy várost pedig csak hajóval vagy helikopterrel lehet megközelíteni.
Torino és Savona között harmincméteres szakaszon omlott össze egy viadukt.
Nem javul a helyzet Velencében sem, a városban már 1,4 méteres a vízszint.
Megérkezett a kíméletlen „El Niño".
Diocletianus császár híres palotájának pincéit is víz árasztotta el.
Volt, ahol négyzetméterenként 160 liter esett.
Hatalmas viharok vannak Liguriában és Piemontéban.
Legalább öt halálos áldozata van a hirtelen lezúduló, rekordmennyiségű esőnek.
A helyzet egyre csak rosszabb lesz.
A hatóságok biztonsági figyelmeztetését 388 ezer háztartásba juttatták el. 24 óra alatt 350 mm eső.
Több lakóházat teljesen elöntött a víz, volt olyan betonkerítést, aminek még az alapjait is kimosta.
A heves esőzések miatt országszerte villámárvizekről számoltak be.
Akkora özönvíz zúdult a környékre, hogy még az út szerkezete is megrongálódott.
Áradások és földcsuszamlások pusztítanak a heves esőzések miatt.
Már három halálos áldozata van a heves esőzéseknek Spanyolországban.
Az Aude folyó szintje néhány óra leforgása alatt 30 centiméterről 7,5 méterre emelkedett.
Kedd kezdett esni, akkor még nem gondolták, hogy ilyen komoly áradást okoz majd az eső.
Kerala tartományban a heves esőzések és az áradás miatt 200 ezer ember maradt fedél nélkül.
Az országot heves esőzések, áradások, földcsuszamlások sújtják.
Több mint tízezren vannak evakuációs központokban.
Hatvannyolc embert eltűntként tartanak nyilván, közülük többnek Hirosimában veszett nyoma.
További 44 embert keresnek.
Csaknem ötmillió ember muszáj vagy ajánlott elmenekülnie a lakásából.
A hadsereg addig is ellátja őket étellel és gyógyszerekkel. Búvároktatással is próbálkoznak.
Az esőzések miatt megáradt egy vízfolyás a bejáratnál, ezért csapdába eshetett a 13 ember.
Mintha árvíz öntötte volna el.
Legalább 41 ember halt meg vasárnap az India északi részén tapasztalható ítéletidő miatt.
Sokakat elsodort az ár, őket még keresik.
Annyi eső esett, hogy lehet, le kell zárni pár kutat.
Zadarban mindent elöntött a víz, beáztak a kórházak, iskolai szünetet rendeltek el.
Legalább heten meghaltak.
Ezernél is több áldozata van az utóbbi évek legdurvább monszunjának Indiában és környékén.
Változékony, többször csapadékos idő lesz a jövő héten nagy hőingadozással - mondja az OMSZ.
Az Alsó-Szászország tartományi Goslar járásban katasztrófariadót rendeltek el.
Péntekre az egész országra figyelmeztetést adtak ki viharok miatt is, vasárnap akár 37 fok is lehet.
20 év ezüstérmese a múlt keddi zuhé, térképen mutatjuk, hol ázott a legjobban a főváros.
Több száz sérült van, és sokan eltűntek. 2011 óta nem esett ennyi eső az országban.