Ezek a gyógykészítmények súlyos betegségekhez vezethetnek
Mellékhatásuk és túlzott szedésük károsíthatja a bél természetes flóráját.
Mellékhatásuk és túlzott szedésük károsíthatja a bél természetes flóráját.
A gyógyszereknek megvannak a maguk mellékhatásai, mindenképp csak indokolt esetben érdemes alkalmazni őket.
Ha úgy csinálod, mint a többség, rosszul veszed be a tablettákat.
Sajnos olyan pirulákat is forgalomba hoztak, melyeknek a mellékhatásai sokszor súlyosabbnak bizonyulnak, mint maga az alapbetegség, amire felírták.
A gyógyszergyártó cég ellátási nehézségekre hivatkozott.
A Saxenda injekcióval tényleg hamar beindul a fogyás, de a vele járó kockázatok miatt egyáltalán nem mindegy, hogy ki használja.
Európa-szerte antibiotikum-hiányról számolnak be az országok.
Nem árt vigyázni a házi praktikákkal. A jéghideg, jeges borogatás például csak ront a lázas beteg állapotán.
Heti egy injekció húszszázalékos súlycsökkenést hozott a tinik harmadánál.
10 ezer páciens kaphatja meg a vállalat személyre szabott terápiáját.
Az Index információja szerint többek között az inzulinok és egy-két antibiotikum-készítmény is hiánycikknek számít.
A nő gyógyszereket vett be, majd alkoholt ivott rá.
A tűzoltók és a rendőrök eszméletlenül találtak rá Rezesovára a lakásában.
A gyógyszer vényköteles lesz.
Korszakalkotó megoldás a macskajaj ellen.
Elképesztő, hogy egykor mi mindenre használták a múmiákat.
Mutatjuk az okokat.
Igaz a történet, miszerint a világ legnépszerűbb üdítőitala fontos összevetőjeként egykor kokaint tartalmazott?
Az oltatlanoknál különösen jól működik.
Szívritmuszavar kezelése esetén ezért fontos a kardiológus és az endokrinológus szoros együttműködése.
Komoly gondokat is okozhat, ha a gyógyszert a kávéval vesszük be.
Budapesti és vidéki patikák szerint az egész országban hiánycikk a gyógyszer.
A lefoglalt szerek értéke meghaladja a negyvenmillió eurót.
A magyarok elképesztő összeget költenek rá.
Egyre jobban aggódnak az orvosok.
Beindult a gyógyszerturizmus.
Az egyiptomi múmiákat sokáig adták-vették az európaiak, múmiafelbontó bulikat rendeztek, vagy éppen gyógyszerként megették az ókori holttesteket.
Betegség és gyógyszermellékhatás is lehet a háttérben, érdemes figyelni a jelenségre.
Bizonyos gyógyszerek szedése elhízást okozhat, érdemes tisztában lenni ezen mellékhatásukkal.
A nőknél ez a második leggyakoribb halálok.
Pedig emiatt hagyták jóvá orvosi célú alkalmazását több helyen.
Csodaszerként emlegetik a TikTokon a készítményt.
A Führer ma már tiltott szereket kapott az orvosától.
Mit tehet, aki nem tudja bevenni a gyógyszert? Több módszer elérhető már a betegeknek.
Ez áll az új felfedezés hátterében.
Robbie Williams nyíltan beszél függőségeiről, melyeknek árát máig meg kell fizetnie.
Visszahívták a patikákból a terméket.
A Semmelweis Egyetem megteszi a szükséges lépéseket.
Továbbra is magas a támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma Magyarországon.
Árfolyamhatás nélkül 10 százalékos növekedés jöhet idén.
A gyógyszerkísérletek kutyáknál biztatóan alakulnak, jöhet az ember.
Ha az első megfázásos tünetek jelentkeznek, vagy megsérülünk, elővesszük otthon a gyógyszeres dobozt. De ne csak kötszert és orvosságot tegyünk bele.
Az új rendszerhez egy elektronikus felület is készül.
Informális piacokon keresztül több országba is eljuthatott.
Egy betegség esetén rengeteg költséggel kell számolniuk a szülőknek.
A Rotavírus egy RNS vírus, ami egész évben fertőzhet, mégis az őszi időszakban gyakrabban találkozunk vele. A rotavírus elsősorban az 1-2 éves korosztályt érintő, komoly fertőzés – noha felnőtteknél is előfordul.
A gyermeket mentőhelikopter szállította kórházba.
Magas vérnyomás esetén érdemes körültekintően választani a vény nélkül kapható készítmények közül.
Több tucat gyermek halálát okozhatta a gyógyszer.
Csak így lehet hozzájutni a vírus elleni gyógyszerhez.
A kelleténél magasabb értékek mögött gyakran hétköznapi dolgok állnak.
Vannak gyógyszerek, melyeket semmilyen esetben nem tanácsos alkohollal keverni, mert a kombónak akár életveszélyes következménye is lehet.
Jó eredményt mutatnak az örökletes angioödéma kezelésének tesztjei.
Szeretnéd, hogy a gyógyszered hamarabb fejtse ki hatékonyságát? Ebben a testhelyzetben szedd be.
Sokan szednek véralvadásgátló készítményeket, mégis számos tévhit kering a gyógyszerekről.
A grépfrút ártalmatlan gyümölcsnek tűnhet, de a gyógyszerekre nem kívánt hatást is gyakorolhat.
Az eredmény egy egyszerű trükk-kel elérhető.
A jóképű és gazdag Eben Byerst imádták a nők, élete azonban fenekestül felfordult, miután karfájdalmára rádiumos „csodaszerrel” keresett enyhülést.
Akár kétszer rövidebb idő alatt is kifejtheti hatását a tabletta.
A gyógyszer vizsgálata új utakat nyithat a pszichiátriai betegségek neurobiológiai alapjainak kutatásában.