80 találat az Indexről, és 3 a környékéről.


Hamarosan megszólalhat a választáson alulmaradó brazil elnök
Jair Bolsonaro a hétvégi elnökválasztást értékeli majd.

Nyolc év után először legyőzték az úszókirályt
Persze ehhez egy lábtörés is kellett.

Totális összeomlás, minden idők leghosszabb rövidzárlata
Sokkolta a Warriorst a Celtics a negyedik negyedben.

Márki-Zay Péter elárulta, min különböztek össze Gyurcsány Ferenccel
A hatpárti összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje szerint nem a védőnői hálózat leépítése volt a nézeteltérésük legfőbb oka.

Donáth Anna: elképesztően frusztráló ebben a rendszerben ellenzéki politikát csinálni
Donáth Anna egyelőre nem tudja, hogy marad-e a Momentum elnöke.

Több mint háromórás csatában búcsúzott Fucsovics Márton a barcelonai nyolcaddöntőben
Cameron Norrie negyedszerre is le tudta győzni a nyíregyházi teniszezőt az 500-as barcelonai tornán.

Ellenzéki szavazók: Gyurcsány Ferenc nélkül nagyobb esély lenne a kormányváltásra
Megkérdezték a nem Fidesz-szavazókat, személy szerint kit tartanak felelősnek az ellenzéki vereségért.

Donáth Anna: Nincs tudásunk arról, hogy képes-e győzni az ellenzék
A Momentum elnöke hét pontban foglalta össze, mire lenne szükség szerinte ahhoz, hogy valóban változást lehessen elérni a Fidesszel szemben.

Lázár János: Véget kell vetni a polgárháborúnak Vásárhelyen
A fideszes politikus szerint a demokratikus baloldal akkorát bukott, mint 1990 óta még soha.

Mesterházy Attila: A NER nem fog magától megbukni
A politikus szerint nem egy ember felelős az ellenzék bukásáért. A vereségnek több oka van.

Ronaldo dühében összetörte egy 14 éves autista srác telefonját
Engesztelésül meghívta a fiút egy meccsre az Old Traffordra.

Százmilliókat bukhatott Liu Shaolin Sándor
A kínai kommentelők a magyar sportoló mellett.

Ronald Koeman állásába került az újabb csúfos kudarc
Sergi lehet az ideiglenes, Xavi a hosszú távú megoldás.

Ölre mentek a sztárok a Los Angeles Lakers kispadján
Robbanással fenyeget a frusztráció.

C. Ronaldo nélkül nem megy, a másodosztályból feljutó Empolitól kapott ki a Juventus
Történelmet írt az olasz első osztály újonca.

Nem is szenzáció: francialecke Kevin Durantéknak
Kiderült: nem egyéni sportág a kosárlabda.

Klopp: Újra felszabadultan játszhatunk
A Liverpool edzője igyekezett a pozitívumokat megtalálni csapata watfordi veresége után.

Húszkilós jelmezét okolja Deontay Wilder a Fury elleni megsemmisítő vereségéért
Minden idők egyik legkamubb magyarázkodása mellett bejelentette, hogy jön a visszavágó.

Nyolcadik meccsén hatodszor kapott ki a Golden State
Sérülések miatt krízisben az idei NBA-döntős.

50 pontot dobott a semmiért
NBA: Irving erős meccsel nyitott a Brooklynban.

Kilátástalanságba sodródik a ManUnited
Newcastle United-Manchester United 1-0.

Erősen kikaptunk a svédektől női fociban
Bár jól kezdtek a magyar lányok, végül a második félidőre kifáradtak: a skandinávok öt gólt osztottak ki nekünk.

Újabb veszprémi vereség a kézi-BL-ben
A Montpellier öt góllal nyert.

Továbbra is pocsék a ManUnited
A West Ham 2-0-ra verte Solskjaer csapatát a Premier League-ben.

Gera találkozása a magyar utánpótlással
Az U21-es futballválogatott itthon kapott ki 3-0-ra Norvégiától. Kapitánya elmondta, mit látott.
Már a nyolcaddöntőben kiesett Roger Federer Cincinnatiben
Az orosz Andrej Rubljov egy óra alatt elintézte a svájci világklasszist.

Blőd hiba után már megint verték a Realt
A Tottenham is legyőzte Zidane-ékat: négy meccs, 3 zakó, egy iksz. A Bayern hatot rúgott.

A bírót zaklatta az 5-1-es zakó után a PSG
A Lille elleni meccs az öltözőknél sem ért véget, Mbappé beszólt, Draxlert le kellett fogni.

Dárdai: Nyugdíjas vagyok, de éhen nem halnék
A Hertha-edző szellemes nyilatkozattal reagált helyzetére a kispadon és csapata válságára.

Sterilek voltunk: dühös és panaszkodik a horvát futballkapitány
Három kulcsember a vb után lemondta a válogatottat, kapus nincs. Dalic változásokat ígér.

Szalai Ádám: Elkeserítő a védekezésünk, az egyéni taktikai képzettség
A válogatott 9-ese velősen összefoglalta a lényeget a csapat 2-0-ás szlovákiai veresége után. Az ellenfél vicces szavakat osztott meg Dárdaitól.

42 ponttal alázták a Lakerst, bár LeBron is játszott
16 év alatt sose zakózott ekkorát a kosárlabda szupersztárja.
0:6, 1:3-nál Babos Tímea feladta
Rosszul lett, ápolást kért, folytatta, majd bedobta a törülközőt a thaiföldi tenisztorna 1. körében.

Egyesben eddig tartott Babosnak az AusOpen
Nagyon simán verte őt egy esélyesebb amerikai.

Ez már nem szenvedés, egyenesen szégyen
Megint borzalmasan szerepelt a Veszprém, a nyeretlen svéd bajnoktól kapott ki a BL-ben.
Hármas zakószériában Szalaiék, hatot rúgtak Orbanék
8 nap alatt 3 Hoffenheim-vereség, ráadásul mind otthon. A Lipcse viszont belejött, már 2.
Nem hozott szerencsét Babosnak az edzőváltás
Már az első fordulóban búcsúzott Kínában.

Berágott a pólós, mert a nagy verés okairól kérdezték
Az olaszok 6-0-val nyitottak, átszaladtak rajtunk. A megállapítás nem tetszett a centernek.

Nagy pofonba szaladt bele a férfi pólóválogatott az Eb-n
12-5-re kaptak ki az olaszoktól a csoport rangadóján.

Nincs semmi meglepő Németország gyalázatos szereplésében
A 2000-es években még egyetlen európai címvédő sem élte túl a csoportot. Németország sorozatban a harmadik vb-győztes, amelyik ilyen korán elvérez.

Hummels: Ha a fejesem bemegy, mindenki örül
5 perccel a vége előtt övé volt a meccs helyzete. Nem tagadja, szétestek.

Hárommal kikapni? Nemhogy normális, hihetetlen
A panamai értékelésnél nem sok jobb lesz a vb-n.
Negyedszer is kikaptak a magyar férfi röplabdások
Már biztosan nem jutunk a legjobb négybe az Európa Ligában.

Valentin-napi ajándék a portugál U18-tól
A magyar U18-nak. Nem is akármilyen.
Fucsovics kiesett a pesti tenisztornán
Megsérült, 17 éves világranglista-237. verte.

Szélesi: Megviseli az embert
A megbízott kapitányt inkább megrendítette a futballválogatott újabb megalázó veresége. Nikolics gólt lőtt, de nem erre számított visszatérésén.
Hanga: négy zakó egy hét alatt
Mi történik a Barcelonával?

A nap, amikor meghalt a holland futball
Bulgária-Hollandia 2-0 kabarégóllal és félidőben lecserélt 17 éves középhátvéddel. Vb-selejtezők.
Federer túl élete összeomlásán
A ranglista-105. ellen három meccslabdát rontott, de a döntő szett alakult hihetetlenül.

Sokkolta a sakkvilágot: öt lépésben kikapott a világbajnoknő
Hou Ji-fan tiltakozott, de így is negatív rekorder.
Babos Tímea az ütőjét is eldobta
Még mindig nyeretlen idén.

Máris itt az év égése: elfelejtette a zsoké, hogy kétkörös a verseny
Méterekkel nyerte az első kört, majd jött az ünneplés, csakhogy a verseny nem ért véget.