
A Szabó Edina vezette amerikai női kézilabda-válogatott pénzt gyűjt a kontinenstornára
15 ezer dollár kell, hogy elindulhassanak a grönlandi viadalon.
15 ezer dollár kell, hogy elindulhassanak a grönlandi viadalon.
Eddig példátlan magyar siker bontakozik ki a szemünk láttára.
A négyes döntőt június 3–4-én rendezik majd Budapesten.
Magyarországhoz fordultak segítségért, így hálálták meg.
A férfi futballisták után a női kézisek is örülhettek Izland ellen.
Az Esbjerg hazai pályán is legyőzte a Brest Bretagne-t.
Az első fordulóban már négygólos előnye volt a Fradinak.
A lebonyolítási struktúrában történt változásokról március végén döntenek véglegesen.
Újabb költségeket vesz a nyakába az Orbán-kabinet.
A nyáron hazatér Németországba, addig még újabb trófeákért küzdene.
Norvég, vagy dán ellenfele lesz a magyar együttesnek a Final Fourba jutásért.
A Lokomotiva mindössze tizenhat gólt tudott szerezni a magyar bajnok ellen.
Klujber Katrin tíz gólig jutott a zöld-fehéreknél.
Klujber Katrint szavazták meg a szurkolók.
Ambros Martín maga jelezte, hogy nyártól új feladatokra szeretne koncentrálni.
A 11. helyen végzett a magyar válogatott, a legnagyobb baj pedig az, hogy ez nagyon közel van a realitáshoz.
Ezúttal nem mentálisan, hanem fizikailag maradt alul a magyar válogatott Svédország ellen.
Hiába akadtak Klujberéknek jó momentumaik, nem volt realitása a pontszerzésnek.
Dániában a női kézilabda sokáig nagyon hasonló cipőben járt, mint most nálunk, azonban az elmúlt egy-két évben ismét visszatértek a világelitbe.
Az utolsó percekben a dánok sokkal élesebbek voltak, így elmaradt a bravúr.
Fejben előrelépett a nemzeti csapat, viszont a tízgólos különbség így is a realitást tükrözi.
A mieink pont nélkül várják a folytatást.
A norvég kapus szenzációsan védett ezen a találkozón is.
Az elmúlt évtizedek egyik leggyengébb játékát produkálta a magyar válogatott, aminek elsősorban mentális okai vannak.
Az első gólunkat a 12. percben szereztünk, végig csak futottunk az eredmény után. Sikertelenül.
Egyelőre még keresi önmagát a magyar női kézilabda-válogatott.
A magyar csapat nagy lépést tett a középdöntőbe jutás felé.
Az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra az elmúlt évtizedek egyik leggyengébb keretével utazik ki a magyar női kézilabda-válogatott.
Tizenegy másodperccel a vége előtt sikerült egyenlíteni.
Egyre több sportlétesítmény zár be idehaza.
Bedig a Zagreb kapusa sorozatban három védett büntetővel kezdte a meccset...
Az U20-as kézilabdázóink a hajrában fordítottak, de ez sem bizonyult elegendőnek.
Egyikük 2012-ben, másikuk 2018-ban szerepelt legutóbb a kisalföldi klubnál.
Azt is elárulta, hogy a következő lesz az utolsó idénye.
Elkészítették a budapesti Final Four sorsolását.
Ez lesz az utolsó olyan kontinenstorna, amin tizenhat csapat szerepel.
Női kéziseink a 15. Európa-bajnokságra is kvalifikálták magukat.
A Győr jelenleg figyelembe vehető gólkülönbsége +250, a Ferencvárosé pedig +170.
Szokás szerint nagyszerű meccset hozott a női kézirangadó, a gólkülönbség dönthet az aranyról.
A 2029-es vagy 2031-es viadalt céloznák meg.
A budapesti zöld-fehéreknek nem sikerült ledolgoznia az odavágón összeszedett hétgólos hátrányt.
Nagy lépést tettünk a csoportelsőség felé.
Továbbra is százszázalékos Ambros Martín csapata.
Immár 69 találkozó óta veretlen a csapat a rendes játékidőben.
A 25 éves irányító leigazolását csütörtökön jelentette be a francia Brest Bretagne.
A franciák az első félidőben a plusz hétért is támadhattak, a szünet után jött a henger.
Golovin Vlagyimir csapata magabiztos győzelemmel búcsúzott a világbajnokságtól.
Golovin Vlagyimir együttesére ázsiai ellenfél vár a spanyolországi világbajnokság utolsó mérkőzésén.
Golovin Vlagyimir csapata a világ egyik legerősebb válogatottja ellen játszik a női kézilabda-vb-n.
Golovin Vlagyimir csapata második meccsét is megnyerte a spanyolországi világbajnokságon.
A mieink Szlovákia legyőzésével, ellenfelünk a németek elleni zakóval nyitott.
A magyar válogatott Szlovákia legyőzésével kezdte a vb-t.
Papíron kötelező a győzelem, de kemény meccs vár Golovin Vlagyimir csapatára.
Rajtol a vb, Golovin Vlagyimir első nagy tornájára készül a csapattal.
A korábbi kapitány boldog, reméli, hamarosan maguk mögött tudhatják az ügyet.
Elek Gábor együttese továbbra is veretlen a Bajnokok Ligájában.
Három évvel hosszabbított az ötöszörös BL-győztes ETO-val.
Egyelőre hibátlan és vezeti Eb-selejtezős csoportját Golovin Vlagyimir csapata.