Nem várt vendégek látogatták meg az edzőtáborba vonuló Milák Kristófot, és az úszóválogatott többi tagját
Sportolóink külföldön készülnek az év legfontosabb megmérettetéseire.
Sportolóink külföldön készülnek az év legfontosabb megmérettetéseire.
Nem volt elég gyors.
Beírta magát a Henderson State University történelmébe.
Még a medvének is nekiesett, hogy védje a kutyáját, és egy város ikonjává avanzsált.
Edzője annyit kérdezett a rekord után, hogy miért aludt el az első száz méteren.
Sárkány Zalán 12 éve fennálló csúcsot adott át a múltnak.
A 19 éves sportoló a biológia és a pénzügy szakirány felé is kacsingat, négy év múlva pedig legnagyobb álmát váltaná valóra.
Hónapok óta lábfájdalomra panaszkodott az olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló.
Hosszú Katinkáról is kifejtette a véleményét.
Mindkét általa preferált számban így elindulhat.
Szilágyi Liliána teljesen új életet kezdett egy másik földrészen, és állítólag a vőlegényével is szakított.
Pass Ferenc vizsgálatot kért maga ellen, és annak lezárultáig felfüggesztette a MÚSZ-ban viselt tisztségeit.
Első magyarként csatlakozhatott a kiváló csapathoz.
33 év után váltak meg Hosszú Katinka nevelőedzőjétől.
A CAS-nál tapasztalt szakember az olimpiai bronzérmes úszó fellebbezésével foglalkozó bírói testület magyar tagja.
Nem igazán hiányzik neki az úszás.
Ide tényleg csak igazi adrenalinfüggők merészkednek!
A WA kuvaiti elnökét kétes ügyei miatt kitiltották az Egyesült Államokból.
Érzelmes pillanatokból is akadt bőven a dohai úszó-világbajnokságon.
2007 óta nem fordult elő, hogy aranyérem nélkül zártuk a medencés számokat.
Az amerikaiak nyerték a medencés versenyeket, egy magyar sorozat megszakadt, egy folytatódott.
A rövidebb távokra nem mutatkozott igény, hatan az egy kilométerre is vállalkoztak.
A 8:29-es idő szerinte több mint biztató az év további részére nézve.
A 20 éves veszprémi úszó egyéni csúccsal került a vasárnapi fináléba.
Az Index úgy értesült, a pillangóúszás klasszisa már teljes értékű edzésmunkát végez.
A Szabadfalván született Weissmüller János évtizedes világrekordjával a dohai vb-n a 94. helyen végzett volna.
Csütörtökön szerezte meg az első érmét a magyar medencés küldöttség a katari viadalon.
Az ötkarikás kvótákat a tavalyi és a mostani vb-n úszott idők alapján osztották el.
A délelőtti programban csak két magyar volt érdekelt egyéniben.
Nyáron összekötheted a sportot a hűsöléssel. Használd ki!
Az egyik továbbjutásnál a szerencsére is szüksége volt a magyar csapatnak.
A Dohában 10 km-en aranyérmes magyar kiválóság 800 méter gyorson is igazolta jó formáját.
Sebestyén Dalma és Szabó Szebasztián nem jutott döntőbe a dohai világeseményen.
Nem elírás, hanem a „Hatékony Játékok” nevű igencsak megosztó esemény egyik főpróbája.
Hosszabb-rövidebb ideig mindkét magyar állt dobogós helyen, sőt Rasovszky fél távnál élen is.
A párizsi ötkarikás játékok árnyékában is nagy figyelem irányul a viadalra.
A 19 éves magyar a 12. helyen végzett a 10 km-es nyílt vízi úszásban. Szimcsák Mira a 26. lett
Nagyon sokat kivárt a pillangókirály.
Az úszónő elmondta, kislánya születése óta kiteljesedett az élete.
A szövetség szerint az úszó elfelejtheti a párizsi olimpiát, ha továbbra is csak hiteget mindenkit.
Wladár Sándor nem bánta meg az ominózus októberi nyilatkozatát.
Határozott céllal utazik a világbajnokságra a 22 éves sportoló.
Az úszás hatására az elveszett izmok gyorsan visszaépülnek.
Természetesen ez új egyetemi rekordot is jelent.
A tokiói bajnok napokon belül elkezdheti a vizes edzéseket.
A kérdés továbbra is ugyanaz.
Ha kellő óvatosággal és fokozatossággal vágunk bele a téli, jeges fürdőzésbe, csodákat tesz az egészségünkkel.
A Kanári-szigeteken úszik a háromszoros olimpiai bajnoknő.
Ráadásul az úszónőnek rágalmazás miatt vádlottként kell a bíróságra mennie.
Azt írta, soha nem hitte volna, hogy ilyen hosszú és eseménydús karriert épít fel.
Mindenki találgatja, mit csinál az olimpiai bajnok edzés helyett.
Az éremszerzéshez Pádár Nikolett volt a legközelebb.
A győri úszó a második érmét szerezte, így a magyar csapat már ötnél jár Romániában.
Egyikük országos csúcsot is beállított.
Közel volt a szám világrekordjának megdöntése.
Az országos csúcs megdöntése is közel volt.
Nagy csata volt az aranyért.
A magyar úszóválogatott kapitánya elmondta: Milák komoly pénzt kap a felkészülésre, mégsem ugrott még medencébe.
Kovács Ottó biztos abban, hogy a doppingvád alól tisztázott tanítványa bátran beleáll a munkába.