Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pónilovak akadályozták a vonatot

    A közhelyek közhelye, hogy az élet írja a legjobb történeteket, de most őszintén, senki se azzal kelt, hogy pónilovakra dudáló vonatot fog nézni, miközben a robosztus jármú lassan araszol a két jószág mögött. Természetesen egy ilyen történetnél már csak egy valami viccesebb, ha ez hivatalos nyelvezettel van leírva, így át is adnám a szót a MÁV sajtóosztályának. 

    A MÁVINFORM tájékoztatja, hogy a Kaposvárról Gyékényesre tartó, 8226-os számú vonat Belegnél megállt, mert a mozdonyvezető a sínek mentén két pónilovat észlelt. Miután – feltehetően a gazdájuk – leterelte őket, a személyvonat tovább ment. Ott 17 percet várakozott, de a végállomásig ebből behozott, így 13 perccel később érkezett meg, mint a menetrendi idő.

  • Ebből nem lett most olyan csúnya nézés, mint Trump esetében, visszafogottan köszöntek a davosi Világgazdasági Konferencián, és csevegtek a kamerák előtt, bár hogy miről, azt sajnos a Reuters videójában nem hallani.

  • Puma támadt egy hároméves kisfiúra, akit a nyakánál fogva elragadott a családjától Kaliforniában. A hatfős család éppen kirándulni volt egy természetvédelmi területen Orange megyében.

     A kisfiú apja egy hátizsákkal dobta meg a pumát, az állat elengedte a gyereket, majd a hátizsákkal a szájában felmászott egy fára. A gyerek megsérült, de az állapota stabil. A megyei rendőrök kiürítették a parkot, és engedélyezték a puma kilövését. (NBC)

  • Végre kijött a UFC 246 szuperlassított felvételekből összevágott videója, melyen nem csak az erőszak esztétikájára csodálkozhatunk rá, hanem a UFC újabban felvett jó szokásának köszönhetően szinte teljes egészében végignézhetjük Conor McGregor 40 másodperces villámhadjáratát Donald "Cowboy" Cerrone ellen. És teljes egészében láthatjuk azt a részt, melyen az ír klasszis összekapaszkodásból háromszor is fejbe vállalja teljesen meglepett ellenfelét.

    A meccs előtt sokan azzal intézték el McGregort, hogy nem több "egy gyors bal kéz"-nél. Erre az ír nem csak, hogy egy fejrúgással intézte el - jegyezzük meg: az ír karakterére szabva kiválasztott - ellenfelét, hanem még az MMA-ban is ritkán látható módon a vállaival puhította meg ellenfelét.

    A teljes videóban egyébként 4:29-től láthatók a meccs fontosabb pillanatai:

  • Kézikocsival, más néven molnárkocsival próbált megléptetni egy mosogatógépet egy férfi Wallarooban hétfőn, de hiába a jól kifundált terv, voltak akadályozó tényezők. A dél-ausztráliai rendőrség által közzétett  biztonsági kamera felvételén jól látszik, ahogy a férfi nekiindul a letakart géppel, majd elérkezik a padkához: ahol a mosogatógép lezuhan a kocsiról.

    A férfi ezután azonnal hozzálát, hogy visszapakolja azt. Az UPI.com híre szerint három, építés/felújítás alatt lévő házba is betörtek hétfőn, ezek közül az egyikből származott a Vento típusú mosogatógép. A rendőrség keresi az elkövetőt.

  • Szalai Ádámnak megvan az a képessége, hogy időről időre felrobbantja a közösségi médiát: tavaly október végén az ittas vezetéséről posztolt a Facebookján, aztán Instagramra tett ki képet a helikopterezéséről, most pedig klubja, a német Mainz farsangi bulijáról jelentkezett be, méghozzá Deadpoolnak öltözve:

    Elsőre nehéz eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen az ember, de az legalább biztos, hogy a mellette álló román középpályás, Alexandru Maxim még a magyar válogatott játékoson is túltesz ebben a Joker-jelmezben, főleg a kiválóan elmaszkírozott szakáll miatt. De hát amúgy egyébként is csodálatos az egész, remélem őrjöngve kiabálta pár sör után, hogy SOCIETY, meg hogy GAMERS RISE UP.

  • Persze nem csak úgy poénból, hanem annak apropóján, hogy a Lego megalkotta a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kicsinyített mását.

    A jelek szerint a Lego megbecsüli az űrhajózás rajongóit: pár éve volt ugye a parádés Saturn V rakéta – amit mi is összeraktunk –, aztán a Nők a NASA-nál készlet,  tavaly pedig az Apollo-11 küldetés holdkompja, az Eagle került sorra, most újabb súlyos tízezrekkel akarja lefogyasztani a Lego a fotelűrkutatók pénztárcáját. Kedden ugyanis bejelentették, hogy február elsejétől megvásárolható az Ideas sorozat legújabb tagja, a Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS).

    Az ISS a Lego-rajongók által megálmodott készleteket megvalósító sorozat tízéves évfordulója alkalmából kerül a boltokba. Ahogy a Saturn V holdrakéta, az ISS is egy Lego-fan sok szavazatot kapott ötlete alapján vált valósággá. A NASA szakértői segítségével megalkotott 864 darabos készlet az űrállomás modelljén kívül tartalmaz két miniatűr űrhajóst (nem minifigeket), egy űrsiklót és három kisebb teherűrhajót, köztük a SpaceX Dragonját. Itt picit egyébként bicsaklik a történelmi hűség, az űrsiklók ugyanis 2011 óta nem repülnek, míg az első Dragon 2012-ben dokkolt először az ISS-hez, szóval a két űrhajótípus szigorúan véve nem kapcsolódhat egyszerre az ISS-hez.

    Az új készlet promózásához még azt is meglépték, hogy egy sztratoszféraballon segítéségével jó magasra, a légkör fölső rétegeibe felküldtek egy megépített szettet, az akciót pedig a ballonhoz rögzített kamerával is megörökítették. Bár az űrtől így is messze volt, a látvány egészen élethűre sikerült, a Lego űrállomás eléggé úgy nézett ki, mint a Föld körül keringő igazi:

    A 20*31*19 centiméteres modell több ponton is variálható, a Canadarm2 robotkar valósághűen mozgatható, a hatalmas napelemtáblák is tetszés szerinti pozíciókba állíthatók. A készlethez egy 148 oldalas könyv is tartozik, ami az összerakási útmutatón kívül az ISS-ről szóló ismeretterjesztő részt is tartalmaz, illetve megtudhatunk pár dolgot a készlet alkotójáról, Christoph Ruge-ról.

    Amúgy nem ez az első ISS-készlet a Legótól, a LEGO Discovery 7467: International Space Station szett 2003-ban volt utoljára kapható. Az új készlet azonban teljesen eltérő szerkezetű, és dícséretére legyen mondva nem matricázott, hanem festéknyomott  elemeket tartalmaz. Szóval, kedves Lego:

  • A vombatokról eddig leginkább azt lehetett tudni, hogy a világ legcukibb állatai, hogy kocka alakút kakilnak és hogy néha vonakodva hagyják, hogy főpolgármesterek megsimogassák őket. Az egész világot megrázó ausztrál tűzvészek alatt viszont az is kiderült, hogy ezek az állatok nagyjából ugyanennyire vonakodva, sőt, leginkább valószínűleg tudtukon kívül, a tűzvészek legnagyobb négylábú hőseivé váltak. 

    Egy ideje elkezdett terjedni az interneten a hír, hogy sok állat úgy élte túl az óriási területen pusztító bozóttüzeket, hogy a vombatok beengedték őket a föld alatti üregeikbe, sőt, egyesek még azt is állították, hogy látták, ahogy vombatok szabályosan beterelnek a tűztől rémült állatokat az üregeikbe. 

    erről aztán kiderült, hogy ordas nagy hoax, de ez nem kisebbíti a vombatok érdemeit. 

    valóban sok állat menekülhetett a vombatok üregeibe a tűz elől, de az kizárt, hogy ezt az üregek tulajai bátorították vagy engedték volna. A vombatok két okból sem terelnek állatokat az odújukba:

    1. mert rettenetesen rosszul látnak, így nem is lennének képesek senkit terelni,
    2. mert nagyon territoriálisak és utálják, ha bárki az üregükbe merészkedik, ezért ha ezt észlelik, általában kikergetik a betolakodókat.

    Viszont elég nagy, több teremből álló járatrendszereket ásnak a föld alá, amit nem használnak ki teljesen, így nem mindig veszik észre, ha egy koala, nyuszi vagy egyéb állat bemerészkedik valamelyik bejáraton (mert hogy abból is több van általában). Sőt, a vombatok sokszor kiásnak egy hosszú, akár közel kétszáz méteren át kígyózó járatot, majd otthagyják, így nincs, aki megsértődjön, ha oda húzódnak be más állatok a pusztító lángok elől.  Mindezzel egy twitter kommentelőt idézve,

    ezek a rövidlátó, morcos, de cuki állatok sokkal többet tettek a biodiverzitás megőrzéséért, mint Scott Morrison ausztrál miniszterelnök.

    Úgyhogy a koalák, vallabik, nyuszik és pillangók nevében is köszönjük, vombatok!

  • A hétvégén tartották a központi írásbeli felvételiket a középiskolákba. Ahogy szokásos, ilyenkor a diákok és szülők is a neten dühöngenek a nehéz vagy szívatós feladatok miatt.

    A most következő feladatot elolvasva én is bután néztem egy jó ideig, és bevallom, záros határidőn belül nem tudtam kitalálni a megoldást (inkább megnéztem a megfejtést). Sokan azt gondolják, az ilyen feladatok direkt azért vannak a tesztben, hogy felidegesítsék a vizsgázót és rabolják az idejét (a tapasztalt tesztkitöltők tudják, hogy ha elsőre ne megy, gyorsan tovább kell haladni a többi feladattal.

    Szóval tessék, itt a feladat, ketyeg az óra:

    A kacskaringós szóban valahol egy olyan szó rejtőzik, ami egyszerre melléknév és indulatszó is. Melyik szó az? (2 pont)

    A megoldáshoz kattintson!

    A helyes válasz az ó szó, ami egyszerre melléknév és indulatszó is.

  • „Vajon egy tejreklám mutatja meg Harry és Meghan jövőjét?” – teszi fel a kérdést a BBC, miután a Daily Mail kiszúrta, hogy II. Erzsébet és Fülöp herceg 42 éves unokája, Anna hercegnő fia, Peter Phillips tejet népszerűsít egy kínai tévéreklámban. Phillips bankár és nincs nemesi címe, mivel a feltételezések szerint apja nem fogadta el a számára felajánlott nemei címet. 

    Phillips a Jersey tejmárkát népszerűsíti, amivel a Daily Mail becslése szerint több tízezer fontot is kereshet, bár erről, sőt, másról sem beszélt a lapnak. A BBC kereste a Buckingham-palotát, onnan azt a választ kapták, nem beszéltek sem Phillipsszel, sem az ő képviselőjével a reklámról, arra pedig nem reagáltak, milyen megállapodás vonatkozik a reklámokra a királyi család kötelékébe tartozó személyek esetén.

    Mint ismert, Harry herceg és felesége, Meghan Markle a közelmúltban jelezték, több időt szeretnének Kanadában tölteni, pénzügyileg pedig függetlenné válnának. Az udvar úgy döntött, hogy Harry herceg és felesége kilépnek a királyi család szoros kötelékéből. A monarchia hivatalos programjaiban a továbbiakban nem vesznek részt, közpénzellátmányban ezentúl nem részesülnek és Harry nagymamáját, II. Erzsébet királynőt sem képviselhetik hivatalos fórumokon, valamint titulusukat sem használhatják majd.

  • Schobert Norbi az elmúlt napokban úgy tematizálta a közbeszédet néhány tőle nem is annyira szokatlan otromba mondattal, mint ahogy azt a Fidesz is csak a legjobb pillanataiban tudja összehozni.

    Hogy mi a probléma Magyarország első számú fogyiemberének azon gondolatával, hogy az elhízó nőktől elválnak a férjeik, mert egy idő után nem kívánják őket, azt pszichológiai és szociológiai szempontból is körbejártuk.

    Schobert kijelentései nem megosztóak, hanem leginkább egyöntetű gyűlöletet váltottak ki a reakciók alapján, a kérdésben megszólalt már Magyarországon gyakorlatilag mindenki, de még konkrétan az Állatkert is, ami azért a hajóvontáknak igen szokatlan találkozása, hogy Schobert Norbi és a Fővárosi Állat- és Növénykert az élet bármely területén egymásnak feszül.

    Vannak viszont olyan megszólalók, akiknek a reakciói miatt leginkább csak a fejünket vakarjuk.

    Jó ötlet például a világot cukros lébe, máshol meg vízhiányba taszító Coca Colától, hogy az elhízás elleni kirohanás hullámait meglovagolva reklámozza kicsit magát?

    Vagy szintén az elhízásiparban dolgozó Túró Rudinak?

    De azt sem mondhatjuk, akármennyire kézműves, hogy egy bármilyen burger lenne a kiegyensúlyozott táplálkozás alapja.

    Meg oké, hogy a Dove évek óta hirdeti, hogy mindenki úgy szép, ahogy van, de tényleg Schobert Norbi hatására kellett újra eszébe jutnia a saját üzenetének? Ráadásul idén ez volt a cég legelső megnyilvánulása Facebookon.

    Megannyi kérdés, de már csak egy igazán fontos van. Melyik cég nyeri az álszentségi versenyt?

    Kinek a reakciója a legkevésbé hiteles?

    • 4304
      Az enyém, mert titkon egyetértek Norbival
    • 4136
      Coca Cola
    • 2763
      Nem tudom
    • 2228
      Zing Burger
    • 949
      Dove
    • 646
      Túró Rudi
  • Habár egy pipere holmikkal telepakolt táska nekünk természetes, sokaknak nem az. A női szegénység, a menstruációs szegénység egy nagyon is létező probléma, utóbbi szinte még mindig tabutémának számít, leszámítva a tamponreklámokat és a gimis lányok kifogásait tesiórán.

    A #nemluxustáska kampány azoknak a rászoruló nőknek segít, akik nem tudják maguknak megengedni az alapvető tisztálkodási eszközöket, akiknek a körülményei sem adottak ahhoz, hogy megőrizhessék a méltóságukat és a nőiségüket.

    Az akció keretében második alkalommal gyűjtik a piperés táskákat a rászorulóknak. A szívmelengető kampány mögött a Kívül-belül boldogság blog, Huszka Ági stylist és Kovács-Pálffy Anna áll, ők a Máltai Szeretetszolgálat segítségével juttatják el a csomagokat azoknak a nőknek és lányoknak, akiknek szükségük van rájuk.

    Az Indexben már tavaly is többen csomagoltunk nemluxustáskákat, idén viszont összefogtunk, hogy még több táska gyűlhessen össze az Indexnek köszönhetően.

    Itt vannak a mi táskáink a tegnapi állapot szerint, pontosabban csak egy részük, mert nem tudtunk mindenkit a kamera elé csalni:

    Január 31-ig még ti is rakhattok össze ilyen táskát, a #nemluxustaska oldalán minden szükséges infó ott van, de a lényeget azért mutatjuk:

    Mit kérünk tőled?

    • Nézz körül a gardróbszekrényedben.
    • Válassz ki egy viszonylag jó állapotban levő táskát, amire már nincs szükséged, nem hordod.
    • Tegyél bele minden számodra nem luxus mindennapi higiéniás terméket, aminek te is örülnél.

    Minden táska számít. Még akkor is, ha úgy érzed keveset tudsz csak adni.

    Add oda valakinek, akinek szüksége van rá vagy postázd el.

    Gyűjtési időszak: 2020. jan. 02. - 2020. január 31.

    Személyes leadás

    • BUDAPEST: Kívül Belül Boldogság Bemutatóterem: 1068. Bp. Szófia u. 18.
    • Postázás címe: Kívül Belül Boldogság Bemutatóterem: 1068. Bp. Szófia u. 18.
    • Vidéki hivatalos átvevőpontok: nemluxustaska.hu

    Átadási időszak: 2020. tavasz

  • Mind a nőkre, mind a férfiakra ártalmas, mert tárgyiasítja a nőket, és megágyaz annak a tévképzetnek, hogy nem remélhetünk jobbat a fiúktól – ezt állítja az ausztrál KFC legújabb, a Zinger Popcornt népszerűsítő reklámjáról a Collective Shout nevű szervezet, ami a szexista jelzővel illeti a reklámot.

    De miről is van szó?

    A reklámban egy fesztiválszettbe öltözött lány igazgatja a melltartóját egy autó oldalsó üvegénél, amikor az ablak leereszkedik, és megjelenik mögötte két csodálkozó gyerek, egyikük vágyakozó tekintettel, és egy anyuka, rosszalló arckifejezéssel. A nő erre zavarba jön, majd megszólal, hogy „Valaki KFC-t említett?", és elszalad. Ezután egy fesztiváljelent jön, ahol mindenki KFC-termékeket eszik. A cég elnézést kért azért, ha bárkit is megbántottak a reklámmal, céljuk, mint azt a Sky News cikke írja, nem az volt, hogy a nőket vagy a férfiakat sztereotipizálják vagy negatív fényben tüntessék fel. A reklám mindenesetre továbbra is elérhető a YouTube-on, most már több mint 750 ezren nézték meg.

     

  • A szokatlanul hideg idő miatt mozdulatlanná dermedhetnek, és ezért potyognak le leguánok a fákról Florida déli részén. A helyzetre reagálva a miami meteorológiai szolgálat is kirakott egy nem mindennapi előrejelzést a Twitterére:

    Floridában még télen sem szokott 18 fok alá esni a hőmérséklet, ehhez képest Miaminál a napokban -1 és +4 fok közötti hőmérsékletet mértek.

    Sok háznak sincs megfelelő szigetelése, vagy fűtése egy ilyen időjáráshoz, ahogy az ott élő állatok sem ehhez vannak szokva. A meteorológiai szolgálat azt is jelezte, hogy noha az állatok testhőmérséklete vészesen alacsony lehet, ettől még „nem pusztultak el.”

    2019 elején is volt hasonló jelenség, akkor többen haza is vittek fagyott leguánokat, hogy így segítsenek nekik. A hatóságok ettől óva intenek, az állatok ugyanis felmelegedve agresszívvá is válhatnak. (AFP)

  • Suzhou városa nyilvánosan szégyeníti meg lakóit: utcai térfigyelő kamerás képeket raktak ki a netre többek között egy nőről, aki rózsaszín pizsamában ment le vásárolni. Hogy biztosra menjenek, rádobták a képre a nő nevét és az igazolványát.

    Természetesen az internet fellázadt, és rengetegen fejezték ki nemtetszésüket a városvezetés felé. Tisztségviselők bocsánatot kértek, és arra hivatkoztak, hogy meg akarják óvni a civilizált városképet. Ezért raktak ki hasonló képeket egy padon civilizálatlanul fekvő férfiról, és valakiről, aki szórólapokat osztott. Ez biztos sokat jelent a közröhej tárgyává tett pizsamás hölgynek

    A városvezetés azzal indokolja a döntést, hogy beneveztek egy nemzeti civilizált város versenyre, és ki akarják nevelni a modortalan viselkedést a helyiekből. Tavaly 10 jüant (430  forintot) ajánlottak minden spiclinek, aki civilizálatlan viselkedésről tanúskodó képeket oszt meg a városvezetéssel.

    Kínában két éve már 170 millió térfigyelő kamera volt az utcákon, de 2020 végére még 400 milliót terveznek felszerelni. A legtöbb mesterséges intelligencia segítségével azonnal tudja, kit lát.

  • A norvég Sunndalsøraban +16,9 fokot mértek január 20-án, ami új nemzetközi rekordot állított be. Ugyanitt január 2-án + 19 fok volt a hőmérséklet.

    Az Európa felett elhaladó anticiklon hatására kúszott fel ennyire a hőmérséklet, emiatt ugyanis tegnap enyhe, sőt, bizonyos részeken száraz, meleg levegő érte el a Skandináv-félszigetet. Norvégia nyugati partvidékén 9 és 10 fok közötti hőmérsékleteket mértek, ami szintén ritka a térségben.

    Csak összehasonlításképpen: január 20-án nálunk a legmagasabb maximum-hőmérséklet +7,7 fok volt, Mihálygergén, átlagosan pedig 2-3 fok körül mozgott.

    (Szerdán amúgy 4-6 fok van Norvégiában.)

    (met.hu, Severe Weather)

  • Alapjáraton a legtöbb ember valószínűleg örülne annak, ha egy focimeccsen éppen őt találná meg a csókkamera, miközben szíve választottjával smárol vadul. Deyvi Andrade ennek ellenére leginkább a háta közepére kívánta az egészet, de nem azért, mert szégyenlős, hanem mert

    a csókkamera éppen azt kapta el, amint a szeretőjével csókolózik boldogan a lelátón.

    Az ecuadori Barcelona S.C. és a Delfin meccsére kilátogató férfinek hamar le is esett, hogy mi történik, és gyorsan felhagyott a dologgal, de az arcából ítélve ezen a ponton már ő is tudta, hogy a történetnek nem lesz itt vége – és tényleg nem is lett, hamarosan a fél internet értesült a félrelépésről.

    Elsőre sokan kételkedtek a videó valódiságában, a Metro fantasztikus oknyomozásának hála azonban bebizonyosodott, hogy a férfi tényleg megcsalta a feleségét. Andrade ráadásul bele is állt a dologba, először arról kezdett el beszélni, hogy bezzeg ha nő lenne, akkor nem foglalkoznának ennyit vele, aztán meg arról, hogy a gyűlölködő emberek tönkretették a kapcsolatát.

    Az is kiderült, hogy szerette volna jóvátenni a dolgot, a barátnőjének azonban esze ágában sem volt megbocsátani. A férfi így kénytelen volt elfogadni, hogy egyedül kell folytatnia az életét, de azt azért megjegyezte, hogy a jövőben nem fog hibázni, és talál valakit, aki szereti és elfogadja olyannak, amilyen. Ebben mondjuk sokat segíthet, ha őt majd nem csalja meg.

  • Mindenki is megszólalt már a fitneszesből lett milliárdos jelentős médiavisszhangot generáló nyilatkozata után, amikor is Schobert Norbert azt találta mondani, hogy azért mennek tönkre a házasságok, mert a nők nem adják le a terhesség alatt felszedett pluszkilókat, a férjük pedig nem a lelküket, hanem a testüket kívánja – pontosabban nem kívánja meg így.

    A hírességek mellett cégek is felszálltak a reakcióvonatra, kedden pedig a Fővárosi Állat- és Növénykert is posztolt a Facebook-oldalára egy fotót az elefántcsaládjáról, a következő szöveggel:

    SZERETLEK ANGELE, PEDIG AKKORA VAGY AKÁR EGY ELEFÁNT...

     Schobert mindenesetre kedden azt mondta az ATV-n, hogy ez egy tudatosan megtervezett PR-bomba volt, és nem, nem kér bocsánatot a szavaiért, tulajdonképpen pedig roppant büszke a beszédére. És hogy mi is a baj azzal, amit mondott? Ebben a cikkükben összeszedtünk pár pontban. 

  • Egy michigani férfi ugyanis pont úgy járt, hogy miután vásárolt egy használt kanapét, ekkora összeget talált benne.

    A férfi a kanapét a Habitat for Humanity ReStore-ból vásárolta Michiganben, és pár hét múlva tűnt fel neki, hogy valami miatt kényelmetlen a párnája.

    A menye cipzározta szét a párnát és így találták meg a ludast, a rengeteg készpénzt, egészen pontosan 43 170 dollárt. 

    Ügyvédje azt mondta a férfinek, hogy nincs jogi kötelezettsége visszafizetni a pénz, de ő mégis ragaszkodott hozzá, úgyhogy felhívta a boltot, hogy megtudja, ki adományozta nekik a kanapét, hogy a jogos tulajdonosához kerülhessen vissza.

    Végül megtalálta az adományozó nőt, Kimet, aki azt mondta, nagyapjáé volt eredetileg a bútor, azonban ő 2019-ben meghalt.

    (CNN)

    Ön visszaadná a több mint 13 millió forint értékű pénzt?

    • 3460
      Nem
    • 1691
      Igen
  • És itt most tényleg elég intenzív habokra kell gondolni, úgy néz ki az egész, mint egy gigantikus autómosó padlója:

    A 444 cikke alapján egyebek mellett Tossa de Mar és Castell-Platja d’Aro utcáit is elöntötték a habok, amiket a Gloria névre keresztelt hóvihar idézett elő. Az is kiderült, hogy a víz ilyen mértékű felhabázásáért a benne élő algák és planktonok a felelősek. A vihar elsősorban az ország keleti partjait és a Baleár-szigeteket érinti, és amellett, hogy súlyosan zavarta a közlekedést a térségben, négy ember haláláért is felelős.

    A vihar időközben Franciaország déli részére is átterjedt, a Météo France meteorológusa pedig ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Gloria a legsúlyosabb vihar, ami 1982 óta, téli időszakban sújtotta az országnak ezt a régióját. A víz 

Rovatok