Orbán a HVG-nek: Háromszor annyit kell dolgoznunk, mint most
A miniszterelnök szerint továbbra is arról szól a választás, hogy bevándorlóország leszünk, vagy sem.
A miniszterelnök szerint továbbra is arról szól a választás, hogy bevándorlóország leszünk, vagy sem.
Lázár nem bánja, ha az Elios-szerződéseket nyilvánosságra hozzák. Veresége után lemond Hódmezővásárhely fideszes alpolgármestere.
Nehéz követni, hogy a választásnak pontosan mi a tétje. De lehet, hogy önnek sikerül, a kvízben kiderítheti!
És még néhány tudnivaló az ajánlások gyűjtéséről.
A Fidesz az összeomlás szélére jutott. Hét éven keresztül mindenhonnan berúgták a gólokat, most viszont valami történt, és minden kapufa, egymásnak fognak ugrani, mondja Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Interjú.
A Magyar Idők azt kérdezte, van-e árnyaltabb üzenete a Fidesznek a választókhoz.
Csak most indult a kampány, de a balos ellenzéket máris kiszorították a klasszikus plakáthelyekről. A Jobbik még Simicskában bízhat. Mindezek miatt erősödhetnek az alternatív és online módszerek.
A különleges ügyész vádirata szerint már 2014-ben elkezdték felépíteni az internetes kavarást, ami a kampányban tetőzött.
A kongresszusban a '16-os választásba történt orosz beavatkozásról kérdezték.
A nyíregyházi vitán a helyi ügyek mellett egy kérdés biztosan elhangzik: ki lép vissza és ki nem?
Csütörtöktől lehet kérni, ha valaki Edinburghban akar szavazni.
Élő adásban közvetített vitát akar a volt minisztereket, államtitkárokat tömörítő V18.
Nem nehéz kitalálni, mi lesz a levélben.
"Elvileg sem helyes", hogy olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, mondta Áder, a képviselő.
AZ időközi önkormányzati választáson.
De csak nagyon minimális. Az LMP küszöb alatt, a DK felette.
Republikon: ha az LMP nem száll be az ellenzéki együttműködésbe, tuti a kétharmad.
Mondta az amerikai belbiztonsági minisztérium kiberbiztonságért felelős vezetője.
Nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés, mondja a választási rendszerről.
Nézze élőben itt!
15 ezer regisztrált szavazó 252 ezer szavazatot adott le. Mivel semmi gyanús nem történt, az elnököt simán beiktatták.
A határzárat fel lehet használni humánus menekültpolitikára is. A DK elnöke a Jobbikról alig beszélt, mintha Orbán nélküle is legyőzhető lenne.
A Kremlnek udvarló Zeman EU-ellenes hangja népszerű, de a fővároson még elbukhatja a győzelmet. Az elnök személyén a jelenleg csak ügyvezető kormány sorsa is múlhat.
Magyarország nem kap belőlük. Az EP páneurópai listát javasol a nemzeti listák mellé a jövőbeli választásokra.
Egyéni választókerületeikben, vagyis Budakeszin és Szekszárdon lép vissza az Együtt.
Több mint száz formáció regisztrálta magát.
Szentlőrinckáta, Gerényes, Nemeskisfalud.
Mert abból szerintük már van elég. De elárulták, mit találtak ki helyette. És megvan a listájuk is.
Az első körben senki nem szerezte meg a szavazatok 50%-át. Jön a második forduló.
Putyin kurvájának nevezte az ukrán nő Milos Zemant, akit a testőrsége időben megvédett a Femen aktivistájától.
Jövőre se maradunk szavazás nélkül, az európai parlamenti képviselőkre várhatóan május utolsó vasárnapján voksolhatunk.
Kétharmaddal győz a Fidesz? Vagy többségi kormányt se tud alakítani Orbán? Vona Gábornak bejön a balos fordulat? Gyurcsány lesz az egyetlen, aki örülhet a baloldalon? A kutatások alapján a Fideszt aligha lehet megverni, de mindenkinek lesz miért izgulni áprilisban.
Optimista ellenzékiek a szavazás kiírásáról. Azt azért hozzáteszik, hogy nem lesz tisztességes a választás.
Gulyás Gergely szerint minden adott a szabad választás lebonyolításához.
Az államfő az első lehetséges időpontot választotta.
Hirtelen belátta a legesélyesebb kihívó, hogy az aktuális elnök egyszerűen sokkal jobb nála, így nem indul.
Hódmezővásárhelyen független jelöltként indul a polgármesterségért Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok nem indítanak jelöltet.
A republikánus és a demokrata jelölt ugyanannyi voksot kapott, így jöhetett a kerámiatál.
Ezzel eltűnt a republikánus többség az államban.
Fülöp János újraindul. Szeptemberben lemondott, miután a település összeomlott a gondolattól, hogy néhány valódi menekült pár napot eltöltsön ott.
Burundiban. Amint összejön a pénz, véget vetnek a gyűjtésnek, amit nem szeretnének, ha fejadóként fogna fel a lakosság.
Mi történik az ellenzéki oldalon? Ki szivárogtatta a hangfelvételt? Tudják ezek, mit csinálnak? Élőben elemeztük az elmúlt napok elsőre érthetetlennek tűnő történéseit.
Az alkotmány tiltja a mostani elnök újraválasztását, mégis indult. Fel is függesztette az alkotmányt.
A kancellár nyitott arra is, hogy a szociáldemokratákkal újra tárgyaljanak a nagykoalícióról.
Tárgyalásokat kezd a pártokkal, hogy létrejöhessen az új kormány.
A német gazdaság szereplői félnek ugyan, de azért kicsit örülnek is annak, hogy nem jött össze a tervezett Jamaica-koalíció Németországban, azt ugyanis nagyon nem szerették volna. A legvalószínűbbnek egy új választás kiírását tartják, és úgy érzik: most nem a német gazdaság van veszélyben, hanem Angel Merkel.
65 országból 30 ország kormánya terjeszt álhíreket, alkalmaz trollokat a Freedom House éves jelentése szerint. Kína vezeti a listát.
A szabadságért folyó küzdelem viszont folytatódik.
Épp hogy csak, de többséget szerzett az ellenzék.
Madrid a választáson való részvételt javasolja neki, miközben a vádemelés is tervben van ellene.
Puigdemont nem hisz Madridnak, ezért eláll a választástól. De a függetlenséget sem mondja ki. Madrid pénteken felfüggesztheti a kormányt.
Borut Pahor a voksok 47,09 százalékát szerezte meg az első fordulóban.
Abe Sinzó kormányfő négy éve példátlan gazdasági kísérletbe kezdett Japánban. Kim Dzsongun és egy tájfun segítségével még négy évig folytathatja.
Egy 37 éves nő lesz a miniszterelnök.
Kevesebb mint egy százalékkal maradtak csak le a szociáldemokraták mögött, akik nem lesznek kormánypárt.
A Závecz Research felmérése szerint Budapesten is erősödött a kormánypárt. Míg a Fidesz nőtt, az ellenzéki oldalon nem sok változás történt.
Vagy megkapják a belügyet, vagy nem mennek be a kormányba, üzenték Kurznak.
Az Osztrák Néppárt alakíthat kormányt. A 31 éves Sebastian Kurz külügyminiszter lehet a kancellár. A Zöldek kiesnek a parlamentből.