június 10., 10:43 Index Belföld A sajtótermékeknek 15 napon belül kell tájékoztatniuk az ÁSZ-t a politikai hirdetéseikről Később a beszámolókat közzé is teszik.
május 13., 10:58 Index Belföld Csoportos létszámleépítést hajtottak végre az Állami Számvevőszéknél A munkakörök számát pedig 10 százalékkal csökkentették.
április 3., 19:14 Index Önkormányzati választás 2024 A legtöbb portál befogad politikai hirdetéseket a kampányban – az Index nem A korábbi évek gyakorlatát követjük.
március 30., 12:21 Index Belföld Hajdú Péter tiszta vizet öntött a pohárba a Varga Judit-interjút illetően Elárulta, hogy ő szerepel-e a volt igazságügyi miniszterrel egy fotón.
március 22., 19:39 Index Belföld Karácsony Gergely nyílt levelet írt Orbán Viktornak A főpolgármester szerint súlyos ismerethiányról tanúskodnak a miniszterelnök szavai.
március 21., 16:44 Index Belföld Az állam még saját budapesti színházainak sem kegyelmez A Fővárosi Önkormányzat az állam nettó befizetőjévé vált.
március 14., 09:49 Index Belföld Vas vármegyében pihenhet Varga Judit a lemondása után Úgy tűnik, nem titkolja új párkapcsolatát.
március 6., 13:49 Index Gazdaság Kíméletlen jelentést tett közé az Állami Számvevőszék az időskori bentlakásos intézményekről Az állami fenntartó által ismert problémák megoldása továbbra is intézkedéseket igényel.
február 20., 17:10 Index Belföld Koncepciós eljárás, ellehetetlenítési kísérlet – reagáltak a pártok az ÁSZ-jelentésre Van, aki bírósághoz fordul a történtek miatt.
február 20., 16:34 Index Belföld Nem kizárt, hogy a már ismertnél sokkal súlyosabb büntetést kap az ellenzék Kiderült, hogy milyen tényezők állnak az Állami Számvevőszék megállapításainak hátterében.
február 20., 08:40 Index Belföld Megjelent az Állami Számvevőszék részjelentése, büntetésre számíthat az ellenzék A Fidesz kampányköltéseit szabályszerűnek látták.
február 6., 14:03 Index Gazdaság Hideget és meleget is kaptak a szolgáltatók az Állami Számvevőszéktől Közzétették az ötéves ellenőrzés eredményeit.
2023. december 8., 15:50 Index Belföld Úgy kaphat pofont az ellenzék, hogy védekezni sem tud Büntetés lehetőségét hozta a Mikulás.
2023. december 7., 18:12 Index Belföld Összekalapozná Gyurcsány Ferenc az Állami Számvevőszék által kiszabott bírságot A DK elnöke szerint ez az eddigi legnagyobb támadás a pártja ellen.
2023. december 7., 13:43 Index Belföld Az ÁSZ illegálisnak találta az ellenzéki pártok külföldi kampánytámogatását Egyenként 43,5 millió forint megfizetésére büntették az összefogás pártjait.
2023. december 6., 17:13 Index Belföld Valóban büntetést kaphatnak az ellenzéki pártok? Válaszolt az Állami Számvevőszék Folytatódik a kampányfinanszírozási ügy.
2023. december 6., 13:29 Index Belföld Több tíz millió forintos büntetéstervezetet hozott az ellenzéki pártoknak a Mikulás Újabb fejlemény a külföldről érkező támogatás ügyében.
2023. július 13., 20:37 Index Belföld Pénzt gyűjt a Kétfarkú Kutya Párt, hogy fennmaradhasson Több mint 11 millió forintra büntette a pártot az Állami Számvevőszék.
2023. június 30., 12:32 Index Belföld A Jobbik elnöke Bajnai Gordont kéri, hogy tisztázza az amerikai pénzek ügyét Gyöngyösi Márton nyílt levelet írt a korábbi miniszterelnöknek.
2023. június 29., 16:09 Index Belföld A DK alaposan bekérdezett az Állami Számvevőszéknek A Megafon és a CÖF milliárdjai nem kampányköltések?
2023. június 29., 11:04 Index Belföld Kocsis Máté kiakasztotta az ellenzéket A korábbi ellenzéki összefogás pártjai rubeljobboldalról, kettős mércéről és ellehetetlenítésről beszélnek.
2023. június 28., 13:02 Index Belföld Interjúkészítés közben rátámadt egy biztonsági őr az Alfahír riporterére Mindez az Állami Számvevőszék épületével szemben történt.
2023. június 28., 06:24 Index Belföld A Jobbik elnöke nyilvános vitára hívja az Állami Számvevőszék vezetőjét Gyöngyösi Márton azt állítja, hogy nem finanszírozták őket illegálisan.
2023. június 27., 09:32 Index Belföld Mélyütést kaphat az ellenzék, és az sem biztos, hogy tud reagálni Ráadásul jövőre két választás is lesz.
2023. június 21., 14:19 Index Belföld Az ellenzéki pártok még kapkodják a levegőt a gigabírság réme miatt A Jobbik – Konzervatívok Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek ugrott a kampánytámogatások ügye miatt.
2023. május 19., 06:39 Index Belföld Kudarcba fulladt az Európai Parlament magyarországi látogatása Az Állami Számvevőszék politikai nyomásgyakorlást vélt felfedezni az EP-képviselők részéről.
2023. április 25., 13:39 Index Belföld Lecsapott az ÁSZ: súlyos szabálytalanságokat tártak fel a magyar pártoknál A legtöbb probléma a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál volt.
2023. március 30., 12:39 Index Belföld Szabálytalanságokat találtak, több politikus is büntetést kapott a kampány után Megérkezett az Állami Számvevőszék jelentése.
2023. március 27., 10:45 Index Belföld „Különleges és összetett jelenségeket” találtak az ellenzék kampányfinanszírozásában Az Állami Számveevőszék elnöke tájékoztatta a képviselőket.
2023. március 17., 17:45 Index Belföld Bánki Erik: Az ÁSZ elnöke vizsgálatot indított a „guruló dollárok” ügyében Erős gyanúról beszél az ÁSZ elnöke, lépett a parlament Gazdasági Bizottságának elnöke.
2022. december 8., 11:01 Index Belföld A Számvevőszékhez fordult a Fidesz az MMM-pénzek miatt Halász János szerint Márki-Zay Péter szervezete politikai tevékenységhez használhatta a pénzt.
2022. december 5., 15:54 Index Külföld Korrupció miatt mentették fel tisztségéből a román állami számvevőszék egyik vezetőjét Ellenszavazat nélkül döntöttek a visszahívásról.
2022. december 1., 15:12 Index Gazdaság Új alelnöke lesz az Állami Számvevőszéknek Az új alelnök a Magyar Bankholding Zrt.-től érkezik az ÁSZ-ba.
2022. november 23., 11:28 Index Belföld Már az ÁSZ is vizsgálja az MMM-pénzek elköltésének részleteit Nem csupán egyedi szervezeteket, hanem rendszereket is vizsgálnak majd.
2022. november 3., 22:03 Index Belföld Kijött a lista, őket jelölik az Integritás Hatóság vezető posztjaira Az intézményre kiemelten nagy szükség van az uniós források szempontjából.
2022. november 2., 10:31 Index Gazdaság Rejtély övezi a korrupció ellen harcoló hatóság leendő vezéreit? Az ÁSZ cáfol A magyar kormány korábban vállalta Brüsszel felé egy korrupcióellenes hatóság létrehozását.
2022. szeptember 22., 19:22 Index Gazdaság Már gyűlnek a fekete fellegek a magyar gazdaság egén – véli az ÁSZ elnöke Windisch László úgy látja, veszélyes képlet a nagyot dráguló energia.
2022. szeptember 16., 17:46 Index Gazdaság ÁSZ-elnök: Valós és átfogó vizsgálatokra fogunk törekedni Kivizsgálják, hogy a közpénzeket szabályszerűen, hatékonyan és célszerűen költötték-e el.
2022. augusztus 29., 11:47 Index Tech-Tudomány Válasz Online: A sajtó félreértelmezte az ÁSZ nőkre vonatkozó kutatását Kisebb botrány lett az ügyből, de az egésznek semmi alapja nem volt – írták.
2022. augusztus 26., 10:59 Index Kultúr A tanultabb nők többet szülnek Nagy port vert fel az Állami Számvevőszék „elemzése”.
2022. augusztus 25., 21:27 Index Belföld Szociológus: Az ÁSZ tanulmánya kiélezi a nemek közötti egyenlőtlenséget Az ELTE szociológusa szerint nem szerencsés férfias és nőies szakmáról beszélni, ez csak kiélezi a nemek közti egyenlőtlenséget.
2022. augusztus 25., 10:33 Index Belföld Állami Számvevőszék: Férfias férfiakra van szükség Ez gazdasági érdek.
2022. július 4., 17:47 Index Belföld Megválasztották az Állami Számvevőszék új elnökét Letette az esküt.
2022. július 4., 06:21 Index Belföld Megválasztják ma az ÁSZ új elnökét Windisch László, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese a jelölt.
2022. június 29., 17:29 Index Belföld Windisch Lászlót javasolják az Állami Számvevőszék elnökének Az eseti bizottság megerősítést kapott, hogy a jelölt kiválóan alkalmas egy ekkora szervezet vezetésére.
2022. június 27., 12:45 Index Belföld Számvevőszéki elnök, jövő nemzedékek szószólója kerestetik Összeszedtük a közjogi méltóságokat, akiknek hamarosan lejár a mandátuma.
2022. június 25., 08:01 Index Belföld Kiderült, ki lehet az Állami Számvevőszék új elnöke A jelölőbizottság szerda délelőtt dönt.
2022. június 21., 06:22 Index Belföld Az ÁSZ kimondta, az Emmi nem végezte jól a munkáját Hiába az előírások.
2022. június 20., 07:07 Index Belföld Beizzítja a motort az Országgyűlés, terítéken a 2023-as büdzsé Hétfőn 13 órakor a megszokott rendben, a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az ülés.
2022. június 14., 13:00 Index Belföld Törvénysértést találtak három ellenzéki pártalapítványnál Nem volt biztosított az átláthatóság az Állami Számvevőszék szerint.
2022. június 3., 12:19 Index Belföld Állami Számvevőszék: Az egészség és a jóllét közös érdek Minden embernek jár a biztonságos, megfizethető, hatékony, minőségi gyógyszer és vakcina.
2022. június 1., 09:40 Index Belföld Állami Számvevőszék: Nem kellenek mindenáron az uniós források Így látja Domokos László, az ÁSZ elnöke.
2022. április 15., 11:08 Index Belföld PDSZ: A tanárok fizetéséből nem futja megtakarításokra A szakszervezet reagált az ÁSZ felmérésére.
2022. április 11., 08:43 Index Belföld Az Állami Számvevőszék a pedagógusok pénzügyi kultúrájáról készített felmérést Abban a hónapban adták ki a jelentést, amikor sztrájkoltak a pedagógusok.
2022. március 29., 07:37 Index Belföld Fizetésemelést kaptak a parlamenti képviselők Kövér László is többet vihet haza márciustól.
2022. február 1., 19:23 Index Belföld Több internetes portál is befogad politikai hirdetéseket a kampányban – az Index nem Az Állami Számvevőszék közzétette a listát.
2022. január 31., 15:06 Index Belföld Az ÁSZ megmutatja, mely médiumokban lehet választási hirdetés Nyilvántartásba vették a hirdetési árjegyzékeket.
2022. január 25., 16:11 Index Külföld percről percre poszt Több száz milliárdot sikkaszthattak el a Covid-alapból
2022. január 12., 10:13 Index Belföld Az Állami Számvevőszék január 18-ig fogadja a kampányidőszakban megjelenő politikai hirdetések árjegyzékeit A hivatal részletezi a szabályokat, és figyelmeztet a határidő betartására.
2021. november 30., 10:05 Index Gazdaság A negyedik hullám padlóztathatja az idei GDP-t A negyedik hullám padlóztathatja az idei GDP-t.