Megkéselte élettársát, majd öngyilkos lett egy kecskeméti férfi
A nő két nappal később halt bele sérüléseibe.
A nő két nappal később halt bele sérüléseibe.
Egy életen át tudnánk beszélni róla…
A pszichiáter szerint az öngyilkossági esetek 90 százalékában betegség áll a háttérben, 10 százalékuk kiváltó oka valamilyen trauma.
Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette.
Itt a friss statisztika.
Kegyetlen történetekre és vádakra derül fény a Netflix új sorozatában.
A 47 éves férfi súlyosan megégett, amikor felrobbantott egy gázpalackot.
Most másoknak próbálnak segíteni, ha már neki nem tudtak.
A bandából is távozik.
Súlyos depresszióval küzdött, mielőtt öngyilkos lett.
A legendás énekesnő egy évvel ezelőtt, 56 éves korában halt meg.
Ez már a sokadik eset.
A sérülések következtében azonnal meghalt.
A felek a megállapodás részleteiről elsőként az Indexnek meséltek.
24 órája próbálják feldolgozni a tragikus hírt.
A rendőrség nyomoz.
A segítőknek legalább hetente kétszer azonnal a 112-t kell tárcsázniuk.
A holtteste mellett talált jegyzetfüzet szerint a férfi nehézségekkel küzdött.
A rendőrök gyors beavatkozásának köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Egy újabb tragédia miatt akarnak lépni.
Az Országos Mentőszolgálat készített az esetről jelentést, amit a Bors publikált.
Eva Evans édesapja 2018-ban szintén öngyilkos lett.
Unabomber közel két évtizeden keresztül hajtott végre robbantásos anarchista akciókat.
A vasúttársaság szerint a haláleseteket a szabályok megszegése és a figyelmetlenség okozta.
„Nem mondhatok le magamról” – szól az új daluk.
A közönség vastapssal fogadta a gyászoló teniszezőt.
Számviteli csalás miatt ítélték el Markus Joostét.
Újabb fordulat a világ egyik legjobb teniszezője párjának halála ügyében.
A belorusz korábbi élsportoló 42 évesen vetett véget életének.
Beteges élvezettel töltötte el öngyilkossági terve – állítja egy szakértő.
Bertók Krisztina 25 évesen vetett véget életének.
Videón a megdöbbentő jelenet.
Új vizekre evez az ifjú tehetség.
A szülők közti vita fajulhatott idáig.
Titkok sora és egymást átverő szereplők triója.
Egyiküket megölték, a másik öngyilkos lett.
Az indok: jelentősen romlott a mentális egészségük.
Sok időbe telt, mire meg tudott bocsátani férjének.
Az áldozatok közül heten egy családhoz tartoztak.
Hivatalos iratokat nem találtak nála.
A vásárlók szeme láttára történt a gyilkosság.
Több évtizede várták, most végre elkészült.
Évente egyre több fiatal fejében fordul meg az öngyilkosság gondolata.
Emmanuelle Debever 60 éves volt.
Egy éven át bántalmazták társai fizikailag és verbálisan 16 éves társukat.
Az énekesnő arról is beszélt, hogy ő maga is terápiára jár.
A férfi nős, három gyermek édesapja és a település polgármestere is volt.
A rendőrség jelenleg is nyomoz.
A gép úgy viselkedett, amilyen utasítást kapott. A feketedobozból feltételezik a pilóta öngyilkossági szándékát.
Több mint 48 órás hajtóvadászat után találtak rá.
A kecskeméti járőrök még időben közbeléptek.
Viktor Szmagin 75 éves volt, és 280 radnyi sugárzást kapott a katasztrófa idején.
Lövés dördülése hallatszott, az áldozat külföldi állampolgár.
A mentők a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.
Mindenkinek ingyen segítenek.
Felesége családi podcastjük legújabb epizódjában beszélt erről.
Exkluzív bejárást kaptunk a Péterfy kórház pszichiátriai osztályára.
Egy fiatalember és egy idősebb férfi dobta el magától az életet.
Több ezer WhatsApp-üzenetet kapott.
A tűzoltók és a rendőrök hosszú órákon át tárgyaltak a játékossal.