Martonyi János kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat
Orbán Viktor szerint az elismerés a legjobb helyre került.
Orbán Viktor szerint az elismerés a legjobb helyre került.
Idén 130 éves a New York Café.
Videón a robbanás pillanata.
A Tisza Párt rendezvénye is a közelben lesz, de később.
Az eseményen Orbán Viktor is beszédet mondott.
A londoni Királyi Opera igazgatója is bezsédet mondott.
A Mackó és a Szarvasbébi is elismerésben részesült.
Az államtitkár a Madách-ügyről is nyilatkozott az Indexnek.
A színfalak mögött már gőzerővel zajlik a tervezés.
16 tonnányi hulladékot gyűjtött össze 137 ember.
Az államalapítás ünnepének eseményei – az Index hírösszefoglalója.
Több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik majd meg.
A Párizsból hazaérkezett sportolóinkat arról kérdeztük, hogyan élték meg a küzdelmeket, illetve verseny után most mihez kezdenek magukkal.
Túl sok volt a negatív visszajelzés.
A legtöbbet az Egyesült Államokból kapták.
Járőrhajókra és helikopterekre is telepítettek tiszteket.
A fogadalmakat feltehetően még a vezető negyvenedik születésnapja alkalmával tették.
A dalban az is elhangzik, hogy az ő vezetése alatt fényesebb jövő vár a népre.
Közeleg a jeles nap.
A miniszter Kőrösi Csoma Sándor születésének 240. évfordulóján mondott ünnepi beszédet.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter gazdasági növekedést ígért a rendezvényen.
Becsalta egy tanterembe, ahol megszorította a lány nyakát, és a kezeit is lefogta.
Ünneplés helyett kampányt kaptak az emberek.
A 28 éves vőlegény Ázsia leggazdagabb emberének a fia.
Az énekesnő a munkába menekül a botrány elől.
Nem hívták meg a királyi család fontos ünnepségére.
Állami vezetőkkel találkozik a kormányfő.
A zafírkék csodából csupán néhány tucat készül.
Harry herceg és Meghan Markle keresztülhúzták a számításokat.
A MÁV számos programmal készül az évforduló alkalmából.
Bepiszkította a kezét a Koreai Munkapárt főtitkára.
Volt torta gyertyával, meg egy kedves videó.
Világsztárok is fellépnek, 100 millió fontba fog kerülni.
Az ünnepséget a főváros születésnapja alkalmából rendezték.
Lonovics Zoltán új projektje egy eddig nem látott megközelítésű kortárs magyar képzőművészeti kiállítás.
Sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán lesz-e vásár Budapesten.
Bármilyen indokkal bárkit lecsukhatnak.
A vendégek számát is csökkentik, kiöltözni sem szükséges.
Az interneten toborozta a társakat a támadáshoz.
Az államalapítást ünnepli Magyarország.
Összesen 4000 járművel.
Egyre több város áll be a sorba.
Ön szerint szükség van az augusztus huszadikai központi tűzijátékra Budapesten?
Salgótarján és Siófok után most úgy tűnik, Szentes és Pécs is beáll a sorba.
Több mint százezer ember nem szeretné, ha megrendeznék.
Úgy véli, a most diplomázó generáción múlik a haza sorsa.
A hússzoros GS-győztes teniszező csatlakozott a korábbi wimbledoni bajnokok felvonulásához.
Felborult a busz, sok a sérült.
Lajos herceg pedig hozta a formáját.
A 96 éves királynővel is találkozott az utóbbi napokban.
1500 katona és hetven repülőgép a parádén.
A királynő uralkodásának 70. évfordulója előtt tisztelgő rendezvénysorozat vasárnap kezdődött el.
Rogán Antal feladata lesz az operatív törzs felállítása és működtetése.
A hagyományokhoz híven idén is az első hajó fogadási ünnepségével indul az évad a tavon.