Hosszú szünet után új fotó jelent meg a betegséggel küzdő Bruce Willisről
Autóba ült a sztár.
Autóba ült a sztár.
Szerinte a körülményekhez képest nagyon jól van a színész.
Családi körben ünnepelték a hálaadást.
A színész már a szeretteit is nehezen ismeri fel.
A helyzet megviseli Demi Moore-t, ugyanis a két színész a válás ellenére jó kapcsolatot ápolt egymással.
Barátja és kollégája nyilatkozott a színész állapotáról.
Először adott interjút felesége, Emma Heming.
Először halláskárosodásnak tudták be azt, hogy a színész nem tud érdemi válaszokat adni.
A színészt támogatóknak is üzent.
Könnyeivel küzdve beszélt videójában.
Santa Monicában kapták lencsevégre a színészt.
Like-hajhász emberek kezdték terjeszteni a pletykát.
A nyugdíjas színész pályafutása végén sokszor viselkedett zavarba ejtően a kollégái előtt.
A színészlegenda ritkán jelenik meg nyilvános helyeken, de most így tett.
Az afáziával küzdő 67 éves színész állapota egyre rosszabb, már a halálhírét keltik.
A hollywoodi jó barát nem tudott beszélni Willisszel a diagnózis óta.
Egy orosz cégnek adta el képmását.
A felesége osztott meg egy videót róla.
Alföldi Róbert szerint az undok nagypapa szerepe jól illik a színészre.
A színész tisztességgel viseli a betegséget.
Gyorsabb és eredményesebb felépülés várható, ha beválik az új módszer.
Az utolsó bőrt is lehúzták a már láthatóan szenvedő színészről.
Emma Heming Willis hálás a férjével töltött időért.
Az SZFE ügye, a gyermekvédelmi népszavazás és az orosz ukrán–konfliktus is bosszantja a színművészt.
Már egy ideje készült erre.
Rendkívüli fájdalmat kellett átélnie.
Az afázia a beszéd megértésének vagy produkciójának zavara, amely agyvérzés, fejsérülés, tumor vagy fertőzés következtében alakul ki.
Filmszerepet vállalt, és egy alapítvánnyal segítené az afáziás betegeket. Az RTL Klubon beszélgettek vele.
Két év után először szerepelt a stroke-ot kapó színész élő adásban.
A színész az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerepel majd. A beszélgetésre ezúttal is a logopédusa kíséri el.
Filmszerepeket azonban továbbra is vállalna a zeneterápiával gyógyuló színész.
"Szörnyű, szörnyű" – mondta betegségéről a színész a Klubrádiónak adott interjújában.
Az afáziában szenvedőknek készült tolmács app, hogy szavakat fordíthassunk le emojikra.
A fia kísérte a színpadra az életműdíjat kapó Terry Jonest, aki súlyos demenciában szenved.