Rengeteg vitát váltott ki az olimpián Hámori Luca legyőzője, most a milánói divathéten modellkedett
Még egy kínai autógyár is felfogadta reklámemberének.
Még egy kínai autógyár is felfogadta reklámemberének.
Abban bíznak a sportolók, hogy a megosztásoknak köszönhetően eljut a hír az éremgyűjtőkhöz.
Ambra Sabatini elsodorta egyik honfitársát is, aki vetődve érkezett a célba, és lett ezzel bronzérmes.
Nem forgott veszélyben a magyar parasportoló győzelme.
Fogyatékosnak lenni nem azt jelenti: vesztesnek lenni.
Ez az eddigi legjobb szereplés.
Ez volt a második kitüntetése a világrekorddal diadalmaskodó öttusázónak.
Mire Ausztráliába érkezik az olimpia, az aranyérmek akár több mint félmillió forintot is érhetnek.
Hét sportág, 24 versenyző, 19 medália.
Ráadásként egy esküvő is belefért.
Ezért lobogtatott két zászlót a 18 éves magyar bajnoklány, aki ikertestvérével gyerekként úgy robbant be az edzőterembe, mint egy földrengés.
Ők hoztak aranyat az Esports World Cupon, a félidőnél a hazaiak dominálnak.
Szexuális zaklatással gyanúsítják.
Órákon belül beindulhat a magyar éremeső.
Fantasztikus volt a hangulat a telt házas Stade de France-ban.
Arra jutottak, a fiatal műkorcsolyázót megfelelő indokkal zárták ki.
Józan számítás szerint már csak egy dobásuk van, hogy megszerezzék a hőn áhított medáliát.
Négy érmet szereztek a magyar versenyzők.
Győzött a férfi csapat is.
Parádésan teljesített a hazai csapat a szombati programban.
Sporttörténelmi siker született Belgrádban.
Egyéniben Guzi Blanka ezüstöt, Erdős Rita pedig bronzérmet nyert, így indulhatnak az olimpián.
Vasárnap nyolc kettős küzdött az érmekért és a helyezésekért Törökországban.
1997 után tudtak ismét duplázni a népligetiek.
Szilágyi Dorottya szerint ezt a csapat meg is tudja valósítani.
Az utolsó, gólgazdag fordulóban dőlt el az aranyérem sorsa.
A TFSE atlétája három századdal előzte meg a másodikként célba érkező riválisát.
Ironikus hangnemet ütött meg a brazil szélső.
A múlt szombaton történt szurkolói rendzavarások miatt vizsgálódik a szövetség.
Az FTC elnöke azt írta, a Jóistennek és megboldogult édesapjának is hálás.
Florian Wirtz csereként triplázott. A hazai drukkerek a meccsen kétszer özönlöttek a pályára.
A győztes hárommillió forintot vihet haza.
A 19 éves sportoló remekül versenyezve, mind a hét riválisát megelőzve diadalmaskodott.
Rabb Krisztián pedig kiváló eredményt elérve hetedik lett Tbilisziben.
A virtuális éremtáblázaton Magyarország a 14. helyet foglalja el.
Nem hagyják annyiban a dolgot.
Az Arsenal esélyei radikálisan csökkentek.
Felavatták a világbajnoki címet szerző 15 játékos, és a szövetségi kapitány neveivel ellátott márványtáblát.
A verseny top 10-es listájára is felkerült.
Gáll András egyéniben és vegyes váltóban is aranyérmet szerzett.
Szenzációs évet zárt idén a sportember.
Örüljünk Muszukajev vb-diadalának, de ne verjük a mellünket, hogy ez a magyar birkózás sikere.
A magyar sportoló mindenkit megelőzött a korosztályában a glasgow-i kerékpáros-viadalon.
Pekler Zalánék a cseheket győzték le az Európa Játékokok döntőjében.
Sorozatban negyedszer lett országos bajnok.
Magabiztos teljesítménnyel nyerte meg az aranycsatát.
A Dortmund visszajött kétgólos hátrányból, de elbukta az aranyat.
Péni István ötödik lett.
Jobb későn, mint soha.
A híres sportoló tagja volt a nemzetközi Hírességek Csarnokának.
Hetedik vb-aranyát gyűjtötte be.
A nevét és képmását viselő érmét néhány másikkal együtt több mint háromszáz éve fedezték fel.
Előbb-utóbb kiderül az igazság.
Két arany- és egy ezüstérem Sauskáé a Champagne & Pezsgő Világbajnokságon.
Egy pillanat alatt terítette le az ellenfeleit.
Leczki Sarolta és Karma nevű, malinois fajtájú hétéves kutyája romkutatásban győzött.
A háromszoros olimpiai bajnok sportoló remekül vívott egész nap.
Az amerikai röplabdázó autójából lopták el még májusban.
Mint mondta, a világcsúcs nem volt képben, szeretett volna egy jót versenyezni, ezt megkapta.