Amerika kapcsolatot létesített a szír lázadócsoporttal, amit terrorszervezetként tart nyilván
Attól tartanak, hogy Szíria Líbia sorsára jut .
Attól tartanak, hogy Szíria Líbia sorsára jut .
Nemzetbiztonsági vizsgálat, babaváró hitel, Till Tamás gyilkossági ügye, Magyar Péter személyiségzavara – ilyen volt a Kormányinfó.
Óriási a balhé, katonák is megjelentek a damaszkuszi magyar követségnél.
Több települést is elfoglaltak.
Damaszkusz egyelőre nem reagált az OPCW jelentésére.
Mint legtöbbszőr, most is előkerül a globális felmelegedés. De akad ott sok minden más is, miért kelnek útra több milliónyian a Közel-Keletről.
A szír elnök lenne az első vezető, aki személyesen tárgyalna az észak-koreai diktátorral Phenjanban.
Kölcsönösen köszönetet mondtak egymásnak.
Miután Párizs lépéseket tett a visszavonásra. A szíriai államfő szerint amúgy sem megbecsülés a kitüntetés.
Emberi jogi szervezetek szerint Aszad csapatai használtak harci gázt, az oroszok szerint a felkelők.
A Kljujev-csoport ténykedése, pénzmosás, a Magnyitszkij-ügy újabb szálai és szír kötődés.
Az izraeli kormány tagja nem fogta vissza magát, amikor a szír konfliktusról beszélt.
A kurdok is bombáztak, válaszul a török légierő csapásaira. Forrósodik a helyzet.
100 százalékban koholmány, hogy az ő erői ilyenért lennének felelősek, mondta az AFP-nek.
Az USA ENSZ-nagykövete közölte, nem tudnak elképzelni békés Szíriát Aszaddal az elnöki székben.
Arab híroldalak és a közösségi média állítja. A szíriai kormány cáfol.
Az oroszok támogatását élvező Aszad úgy tűnik, bedarálja a várost.
A szíriai hadsereg nem áll meg a város teljes visszavételéig, hiába akar fegyvernyugvást az ENSZ.
Trump szerint kevésbé fontos a szír elnököt leváltani, az Iszlám Állam az igazi ellenség.
Magabiztos nyilatkozatot adott a szíriai elnök nyugati újságíróknak.
Az oroszok már belementek a kétnapos tűzszünetbe Aleppónál. Darabajába elindultak a segélyek.
51 tisztségviselő szólította fel akcióra Obamát, szerintük Aszadot erősíti, amit Amerika csinál.
Egy kórházat is találat ért, Idlib városában több tucatnyi áldozat is lehet.
Az Aszad-rezsim saját támogatottságát akarja bizonyítani, véli Németország, Franciaország és Anglia.
A feltétele, hogy addig függesszék fel a felkelőket segítő országok a támogatásukat.
Ha lesz is, az inkább azt jelenti majd, hogy a terroristák nem tudják megerősíteni az állásaikat.
A légierő és a szárazföldi csapatok is résztvennének a harcban, aminek a stratégia alapjait fektetik épp le.
Szakértők szerint az elmúlt évtizedben a színfalak mögött fontos szerepet játszott a szír politikában.
Deir-ez-Zór városában is borzalmas a helyzet az ENSZ szerint. A civilek az Iszlám Állam és a szír kormányerők kegyetlenkedéseinek áldozatai.
Aszad szír elnök szabad kezet adott Oroszországnak.
Öt ember meghalt egy aktivista csoport szerint, Aszadék tagadnak.
Az amerikai TOW a leghatásosabb fegyver, amit bevethetnek. Aleppóból menekülnek a civilek.
Miközben az oroszok bombáznak, a szárazföldön Aszad hadserege nyomul előre a Ghab-síkságon.
A védelmi miniszter szerint bizonyítékaik vannak, hogy a civileket és a nyugatiak szövetségeseit ölik.
Putyin az USA válaszát várja, de egyedül is kész megindítani a légicsapásokat.
Oroszország folyamatosan növeli a katonai jelenlétét Szíriában, amit az USA meg bombáz. Ebből még baj is lehet.
A négy éve tartó polgárháború újabb fordulóponthoz közeledik. Kezd megroggyanni az egyensúly, új offenzívákra lehet számítani. Az iszlamistáknak már muszáj adni a tortából.