
155 találat az Indexről, és 2 a környékéről.

Féltékenységből rátámadt szomszédasszonyára egy nő, bírósági ügy lett belőle
Megrángatta a haját, a bántalmazott nő mégsem kérte a megbüntetését.

Megtalálták Till Tamás gyilkosát, szabadon távozhatott a rendőrségről
Újabb részletek derültek ki a bajai kisfiú halálával kapcsolatban.
Holttestet találtak egy leégett tanyaépületben
A tűz napokkal ezelőtt keletkezhetett.

Hatvanöt kilós tokhalat fogott a baranyai horgász
A kapást videóra is vették.
Kábítószer-hálózatot kapcsoltak le a rendőrök Szolnokon és Tiszaföldváron
Hét embert vettek őrizetbe.
Szerelmével üldözi egy nő az életét megmentő orvost, a távoltartási végzés sem állította meg
Az elkövetőt újra letartóztatták, az ügyészség zaklatás és szeméremsértés vétségével vádolja.

Konyhakéssel szúrta mellkason élettársát egy férfi
Vádat emeltek ellene.

Állami gondozásban élő gyermekek táborában járt az Index
Ezer könyvet ajándékoztunk.

Két évre ítélték a férfit, aki kétszer is összetörte a Szűzanya-szobrot Dunavecsén
Egymillió forintos kárt okozott.

Polgármester lett Alföldi Róbert 25 éves unokaöccse
A fiatal politikus a szavazatok 52 százalékát szerezte meg.

Az MLSZ vizsgálódik a „kerekegyházi csoda” ügyében
A kerekegyházi ifjúsági focicsapat 43–1-re verte meg Pálmonostorát.

Halálos baleset történt Bács-Kiskun vármegyében
Két gépjármű ütközött.

Hátba szúrta párját, így vetett véget a vitának a nő
Börtönbüntetésre ítélték.
Halálos baleset történt Bács-Kiskun vármegyében
Két ember meghalt és többen megsérültek.
Üzleti angyal tüntette el a rosszul menő magyar cégeket
Több mint háromszáz céget tüntetett el egy tatabányai férfi.
Drága verekedésbe torkolt egy wellnessezés
150, illetve 130 ezret kell fizetniük az ökölvívóknak.

Hamarosan munkába áll Pepper, az első önkormányzati humanoid robot
Több tulajdonságot is ötvöztek benne.

Embercsempészt fogtak el Bács-Kiskun vármegyében, tele volt a csomagtartó
Tizennégy török állampolgárt zsúfolt be a kocsijába.

Kecskeméten is megkezdődött a padfestő háború
A Kétfarkú Kutyák borzolják a homofóbok idegeit.
Lángba borult egy csirkenevelő telep Kecel közelében
A tűzoltók három vízsugárral oltják a lángokat.
Légpuskával akarta kilőni a szomszédasszonyt egy férfi Apostagon
Nem mindennapi esetről kaptak hírt a kunszentmiklósi rendőrök.

Pörköltet csináltak a kilőtt hódokból, ez már barbarizmus?
Egyre nagyobb a felhajtás a hódok miatt a Szikrai Holt-Tiszán.

Teherautó alá szorult egy kerékpáros Bátmonostoron
Mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre.
Szén-monoxid-mérgezés miatt többeket kórházba vittek Kiskunhalason
Rosszullét miatt riasztották a tűzoltókat.

Ebben a hónapban már a harmadik volt momentumos politikus igazolt át a DK-ba
Székely Dánielre nagy benyomást tett Gyurcsány Ferenc kongresszusi beszéde.
Halálos lakástűz volt Kecskemétnél
Egy kutya is elpusztult.

Ismét felbukkant a madárinfluenza Magyarországon
A Nébih közölte a rossz hírt.
Kigyulladt egy csárda Bács-Kiskun megyében
Az egyik épületszárny teljesen leégett.
Hamis receptekre kiváltott gyógyszerekkel kereskedtek külföldön
A nyomozók mintegy egymillió forintnyi készpénzt és több ezer vényt találtak a gyanúsítottaknál.

Két kamion és egy traktor ütközött, hárman meghaltak
A teherautók kigyulladtak.

Feloldották a védőkörzetet három madárinfluenzával érintett megyében
A Nébih a szabályok további betartását kéri a lakosoktól.

Négy megyében rendel el tűzgyújtási tilalmat a Nébih
A tilalmat indokolja az elmúlt időszak tartósan magas átlaghőmérséklete, valamint a száraz, aszályos időjárás miatt megnőtt a tüzek kockázata.

A héten 157 településen lesz szúnyoggyérítés
Mutatjuk, melyik megyéket érintik.
Drogkereskedőkre csaptak le a rendőrök Bács-Kiskun megyében
Egy nagy értékű luxusautót és két ingatlant is zár alá vettek.

Buszmegállóba hajtott egy kisteherautó Bács-Kiskun megyében
Egy ember a járműbe szorult.

Meghalt Svébis Mihály
A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatója 68 éves volt.

Felütötte a fejét a madárinfluenza
Elővigyázatosságra szólítják fel a baromfiállományok tartóit.

Gyopáros Alpár: Minden kistelepülés óvodája megújul
A Magyar falu programban az elmúlt három évben országszerte 700 kistelepülés óvodaépülete újult meg.

Vizsgálat indul, szerepel-e halott aláírása a fideszes Zsigó Róbert ajánlóívén
Amennyiben az adatok újbóli ellenőrzése kideríti, hogy valóban halott írta alá az ajánlóívet, Zsigó Róbert számíthat a feljelentésre.

Rendőrön akart bosszút állni egy férfi, de tévedésből más autóját rongálta meg
A vádlott több százezer forintos kárt okozott.
Két halálos lakástűz történt szombat este
Somogyban egy családi ház, Bács-Kiskun megyében egy nyaraló gyulladt ki.
Tojótyúkokat fertőzött meg a madárinfluenza
Fel kellett számolni egy kunszállási állományt.
Egy kisfiú mentette meg anyukája életét Bács-Kiskun megyében
A nő életéért egy órán keresztül küzdöttek a mentők.

Húsz év után csattant a bilincs a késelőn
Az elfogott férfi még 16 évesen akart egy nőt meggyilkolni Kecskeméten.

Felborult egy kamion az M5-ös autópályán, torlódnak az autók
Rendőrök irányítják a forgalmat a Szeged felé.

Újabb veszélyes kullancsot észleltek Magyarországon
Magyarországon nem őshonos, természetes élőhelye a Földközi-tengernél, Afrikában és Ázsia déli részén van.

Már a lúd- és a kacsaállományban is megjelent a madárinfluenza Magyarországon
A lúd- és a kacsaállományban jelent meg a vírus.
Térfigyelő buktatta le a kecskeméti kifosztót
A rendőrök forró nyom alapján kapták el 160 ezer forintot ellopó 42 éves helyi férfit.

Veszekedtek a kocsmában, többször a levegőbe lőtt egy férfi Páhiban
Eljárás indult a 19 éves kiskőrösi férfi ellen.

Kerékpározás közben loptak meg egy asszonyt Kiskunmajsán
Előzés közben emelték ki a táskát a csomagtartóból.

Vendéglátóhelyekre specializálódott a sorozatbetörő, elfogták a rendőrök
Tizennyolc hozzá köthető ügyet derítettek fel a kecskeméti nyomozók.

Rehabilitálták a tavakat, megújultak a madárlakok Bács-Kiskun megyében
Változatos madárvilág jelent meg.

Vascső és baseballütő csapott össze a kecskeméti féltékenységi vitában, de kés is előkerült
Egy parkolóban esett egymásnak két férfi, az egyik megpróbálta autójával elütni a másikat.
Az apja fején verte szét a kapát egy fiú Lajosmizsén
A családfő életveszélyes sérüléseket szenvedett, eltört a homlokcsontja, és agyzúzódása is lett.
Halálra gázoltak egy biciklist Tasson
A baleset az 51-es számú főúton történt.
Több esetben visszafordították az illegális határátlépőket
Bács-Kiskun megyében 22, Csongrád-Csanád megyében 47 emberrel szemben intézkedtek.
Nem kaptak fizetést, kapával és lapáttal támadtak a főnökre
A munkaadó autójában ült miközben a két alkalmazott fenyegette és a járművet ütötte-verte.

Majdnem kétezer bála ég Újsolt határában
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók a helyszínre.

Nem klasszikus horrorkaraván haladt az M5-ösön, de kellően életveszélyes volt ez is
Megszámolni is nehéz, hogy a földön húzott vontatvánnyal hány szabályt szegtek meg.