224 találat az Indexről, és a környékéről.
Donáth Anna szerint szükség van arra a meghunyászkodást nem ismerő értékkiállásra, amit pártja képvisel.
A politikus szerint kultúra, méltóság és tisztesség sem maradt a direktorban.
Szerinte ez a politikusok kötelessége.
Leadták az ajánlásokat.
„Ez a borzalom az összeomló magyar iskolarendszer, egy gyűlöletben szocializálódó társadalom tünete.”
Azt mondja, a vitát szervező Partizánt Soros György finanszírozza.
Az LMP társelnöke csalódott.
„Ne higgyünk a farkasnak, akkor sem ha békegalambnak öltözik” – jelentette ki.
A Momentum elnöke szerint az egységet fejezi ki az, hogy mindkét lista élén ő áll.
A közelgő választásokról, az elvesztett hegyvidéki előválasztásról és Magyar Péterről is kérdeztük a Momentum politikusait a párt programbemutatóján.
A párt pénteken a programját is bemutatta.
A Momentum bemutatta választási programját.
A politikus szerint nem képvisel liberális értékeket
a Tisza Párt alelnöke.
A modellügynökség-vezető Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
Korábban Polt Péter legfőbb ügyész tett indítványt az ügyben.
A Momentum elnöke aggódik az agresszív hangvétel miatt.
Egyre több ellenzéki politikus támadja Varga Judit volt férjét.
Donáth Anna lépésére reagált a tárcavezető.
Magyarországon kívül is vizsgálhatják.
Ugyanakkor hozzátette: „Emberként, nőként együttérzek vele a magánéleti nehézségeiben”.
A Momentum szerint eljött az idő, hogy a kormány meglépje ezt.
A Momentum elnöke úgy véli: Orbán Viktor nem reagált érdemben az ügyre.
A Momentum elnöke ugyanakkor úgy látja, hatalmas zuhanás is lehet a történet vége.
A Momentum elnöke is megemlékezett 1848-ról.
A politikus az egységes jobboldali előretőrésben bízik az EP-választásokon.
Az LMP-s politikus véleményt mondott a DK pedofilkampányáról is.
A Momentum elnöke szerint pár lájkért elviszik a közbeszéd fókuszát a bicskei bántalmazásokról.
Szerinte a miniszterelnök felelősséget hárít.
A helyettesekről is beszámolt az ellenzéki párt.
Szolidaritást vállalnak a képviselővel.
Két képviselő mentelmi jogának felfüggesztését is kezdeményezték.
Úgy vélik, a miniszterelnök csak a lényegről nem ejtett szót.
Pár százan demonstráltak, Magyar Péter interjúja is előkerült.
Véleménye szerint a Momentum öncélúan használja fel a helyzetet.
Novák Katalin lemondása után beindult a találgatás.
Levelet írt a Momentum elnöke.
„Nincs kegyelem a pedofiloknak és bűntársaiknak” – fogalmazott a párt felhívásában.
Szerinte ilyen módon visszaélni az elnöki hatalommal egész egyszerűen elfogadhatatlan.
A képviselő dühösen vonta kérdőre a köztársasági elnököt.
A Momentum új elnökével az ellenzéki összefogásról és a 2022-es választási vereség tanulságairól is beszélgettünk.
Donáth Anna úgy véli, megtalálták a harcost, akivel megtisztíthatják a korrupcióba belefulladó Belvárost.
Az MSZP társelnöke szerint Donáth Anna nem követheti azt a politikát, amit Orbán Viktor.
Újabban a műhúsok terjedését állítaná meg a kormány, de ez nem mindenkinek tetszik.
Így készülnek a választásokra.
A Momentum tisztújításán arról kérdeztük a párt vezetőit, milyenek az esélyeik a közelgő választások előtt.
Az európai parlamenti képviselő visszatért a Momentum élére.
Tisztújításon döntöttek.
A 2024-es választásokon pártja mellett az ő politikai jövője is a tét.
A Momentum elnöke egy posztban reagált a szkíta hatalomátvételi botrányra.
Egyedüli pályázó volt.
A képviselő kemény szavakkal illette a kormányfőt.
A Momentum EP-képviselője szerint a Fidesz és a Mi Hazánk között munkamegosztás van.
A kormány állítólagos környezetpusztítása ellen mozgósítja az embereket az ellenzéki párt.
Vitézy Dávidot remek szakembernek tartják, de inkább ne induljon.
2023. december 20., 17:15
Az EP-képviselő szerint meg kell újítani az ellenzéket.
2023. december 19., 17:00
A momentumos képviselő szerint ő csak kiállt a védtelenekért.
2023. december 19., 09:29
Donáth Anna korábbi kritikájára is reagált a DK elnöke.
2023. december 11., 19:16
Kustánczi egyik közösségi médiás felületén sem tünteti fel, hogy politikai munkát végez.
A polgármester nem haragszik a Momentumra, de a helyzet tudathasadásos állapotot okozott.
Véget ért a párton belüli viadal?