Hófehér víz lepte el az árvízzel küzdő Dunaújvárost, meglepő ok áll az elszíneződés mögött
A szakemberek gátakkal zárták el a szennyezett víz útját, hogy az ne jusson vissza a folyóba.
A szakemberek gátakkal zárták el a szennyezett víz útját, hogy az ne jusson vissza a folyóba.
Benedek Miklós hangját is halljuk.
Korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium is felszólította a tulajdonost.
A cég vezetése eredetileg augusztus 12-re ígérte a fizetések rendezését.
Megszületett a megállapodás.
Levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek is.
Összesen 86 ezer hektáron végzik el a beavatkozást.
A tankerület közleményt adott ki.
Ketten is rosszul lettek.
A kokszgyártás június 12-én, szerdán befejeződik, de a leállítási folyamat több hónapot vesz igénybe.
Károkról nem érkezett bejelentés.
Egyezségre jutottak a munkáltató és a szakszervezetek képviselői.
Sorozatunk harmadik részében a Dunántúl északi és középső részébe látogatunk el.
Tíz év börtönre ítélték, az ügyészség súlyosbítást kért.
A kiviteli tervek idén elkészülnek, és a megvalósítást is elkezdik ebben a ciklusban.
Csaknem 10 kilométeren át tartott a hajsza.
Ezt még Molière is megirigyelné.
Kiszivárgott egy levél.
Tartogat még meglepetéseket a kampány.
A kezelt víz később öntözésre is használható.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A Fidesz egy váratlan húzással a feje tetejére szeretné állítani a dunaújvárosi kampányt.
Négy új játékos a női vízilabda-válogatott vb-re készülő keretében. Dohában nem lesz sétagalopp a párizsi kvóta begyűjtése.
Az acélgyártó 2030-ra karbonsemlegessé válna.
Dunaújváros nem a kommunizmus építésének heroikus színtere volt, hanem a gyerekkorunké.
A polgármester és ellenzéki koalíciós csapata elsöprő győzelmet aratott 2019-ben.
Vidéken hetven, a fővárosban már kilencven százalékos a hamvasztásos temetések aránya.
Dunaújváros alpolgármesterének írása.
A köztársasági elnök közvetlen közelről vizsgálta meg gyártósort.
A rendőrök felvételt készítettek az akcióról.
Ezeket a háza udvarán és pincéjében tárolta.
A párja felajánlotta a saját szervét is, hogy megmentse az életét.
A rendőrség keresi a jellegzetes járású elkövetőt.
Több ezer munkavállaló sorsa volt a tét.
A dunaújvárosi rendőrök szerencsétlenségére kiderült, nem ő volt a tettes.
Parkoló autókra és családi ház kerítésére dőltek a fák.
A rendőrök az eset körülményeinek tisztázása érdekében folyamatosan hallgatják meg a tanúkat.
Mentőhelikopter vitte kórházba a sérült férfit.
Karambol történt.
Arra is kíváncsiak, mennyit kereshetett az üzleten.
Egy akkora területen, mint a Margitsziget fele.
Szabó Zsolt a Demokratikus Koalícióban látja a reményt.
A város több milliárd forintos adóbevételtől esett el.
A kormány már bejelentett egy segítséget.
A jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz a felek.
A kormányülés szünetében a dunaújvárosi vasmű jövőjéről egyeztettek: a kormány a következő hat hónapban kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét.
A Magyar Közlönyben jelent meg a jogszabály-módosítás.
Jó hírt kaptak a dunaújvárosi acélmű dolgozói.
Öt ok, amiért állami kézbe kellene venni a Dunaferrt.
Még menthető a Dunaferr az ellenzék szerint
Érheti még kellemetlen meglepetés az autósokat.
Dunaújváros polgármestere szerint óriási a tét.
Kamerafelvételek alapján keresik az elkövetőt.
A kezdeti eredmények bizakodásra adnak okot.
A rendőrség ennek ellenére kizárta az idegenkezűséget.
A fogdában lett öngyilkos.
A szerdai ellenfelek ott szurkolnak a Groupama Arénában.
Dunaújvárosban semmit nem bíztak a véletlenre.
Kérdéses, hogy megmenthető-e a vasmű.
A cég és a város is a kormány sürgős anyagi támogatását kéri, de nem tudni, mekkora a baj.