Bejelentést tett a kormány, azonnal beavatkoznak, ha most munkahelyek kerülnek veszélybe
Nagy bajba került a Dunaferr.
Nagy bajba került a Dunaferr.
Óriási tartozás gyűlhetett össze.
Elzárták a kohászat pénzcsapjait.
Augusztus elsejétől megszűnt a szolgáltatás.
Levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek is.
A jelenlegi technológia nem fenntartható az európai szabályozási környezetben.
Egyezségre jutottak a munkáltató és a szakszervezetek képviselői.
Október 20-án lezárult a tranzakció.
A Liberty Steel Central Europe Kft. 55 millió euróért vette meg a céget.
A köztársasági elnök közvetlen közelről vizsgálta meg gyártósort.
Elhárult az utolsó akadály.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a vállalat.
Az értékesítés folyamata nem zárult le teljesen.
Arról is szó esett, hogy át kell állni a zöldacélra.
Több ezer munkavállaló sorsa volt a tét.
Nagy csata zajlott a Dunai Vasműért.
A Dunaferr ügyét is érinti.
Ketten maradtak versenyben a cég megvásárlásáért.
Június végéig lezárulhat a folyamat.
Kevesebbet gyártunk, mint amennyit használunk.
Több ezer munkavállaló sorsa múlik ezen.
Talán már túl van a nehezén a Dunai Vasmű.
A tizenhat milliárd forintból hetet már kifizetett a kormány.
Fordulatokban gazdag történettel jelentkezünk.
Jelenleg a felszámoló végzi a munkáját a kokszoló életben tartása érdekében.
A szankciók és a háború is tönkretette a vasműt, jön a 16 milliárdos segítség.
A kormány már bejelentett egy segítséget.
A jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz a felek.
A kormányülés szünetében a dunaújvárosi vasmű jövőjéről egyeztettek: a kormány a következő hat hónapban kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét.
A Magyar Közlönyben jelent meg a jogszabály-módosítás.
Jó hírt kaptak a dunaújvárosi acélmű dolgozói.
A térség országgyűlési képviselője szerint sokat dolgoztak érte.
Az orosz érdekeltségű dunaújvárosi cég hosszú ideje a csőd szélén táncol.
Kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben.
Még menthető a Dunaferr az ellenzék szerint
A Vasas Dunaferr szakszervezet elnöke erősítette meg a híreket.
Dunaújváros polgármestere szerint óriási a tét.
Brüsszel verheti be az utolsó szöget a nagy múltú iparvállalat koporsójába.
Molnár Csaba és Kálmán Olga ismertette az árnyékkormány javaslatait.
Kérdéses, hogy megmenthető-e a vasmű.
Az egyetlen kiutat az állami beavatkozás jelentheti.
Bizakodó a cég, és munkát kínál az Ukrajnából menekülőknek.
Letartóztatásba került Mikó István, neve a Dunaferr tervezett „ostrománál” és a Borkai-ügyben vált ismertté.
Újra termelnek a korábban két hétre leállított hengerművek.
A családok a befizetett szja-t is visszakapják. Ez történt szeptemberben a gazdaságban.
Az állami reorganizációs cég megbízatását megszüntette a Fővárosi Törvényszék.
A mindössze hatnapos licit augusztus 24-én zárult.
A vasmű nem köthet új szerződést az állami felügyelet nélkül.
Sokáig nem foglalkoztak az agonizáló vasművel, de pénteken megjelentek a reorganizációs cég munkatársai.
Technikailag eleget tettek a cégbírósági végzés követelményeinek.
Ellentmondásos hírek érkeztek a sorsfordító találkozóról.
Habsburg György szerint szélhámos az ukrán Habsburg, aki a Dunaferr-ügyben feltűnt.
A bértámogatás májusban is jár.
A szakszervezet eltávolított vezetője abszurd helyzetről beszél.
A vasmű milliárdokra perli saját szakszervezetét.
A Fidesz pártigazgatója elutasítja, hogy köze lenne a Dunaferr-botrányhoz.
Az üggyel az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is foglalkozni akar.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság most adott ki közleményt az incidensről.