Katasztrófaturisták lepik el a dunakeszi rév melletti éttermet
Hiába érte el a Duna az étterem alsó szintjét, nem zárnak be.
Hiába érte el a Duna az étterem alsó szintjét, nem zárnak be.
Átadták a Dunakeszi Diáknegyedet.
Egy kisteherautó és egy kisbusz ütközött Dunakeszin.
Az egyik biológiai paraméter a megengedett határérték felett.
Bár a tűzoltók megfékezték a lángokat, a lakót nem tudták megmenteni.
A fiatal életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A helyszínelés végéig csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Dunakeszi és Göd között.
A rendőrség nyomoz.
Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik.
Közigazgatási eljárásban vizsgálják az esetet.
Ifjabb Szijjártó Péter a VS Dunakeszi csapatát hagyta ott a kispestiek hívására.
A baleset a gyalogos-felüljáró közelében történt.
A férfi megpróbálhatott elrabolni egy fiatal lányt.
A lakóházakat egyelőre nem fenyegeti az árhullám.
Rendkívüli ülésre készül.
„Mi a béke mellett vagyunk és a béke ügyét védjük!”
A külügyminiszter szerint az ágazat Európa jövőjét is meghatározza.
Egytől egyig vidéki városokra vonatkoznak.
Az esőzés okozza az árhullámot.
Nem jutottak sokáig a szülők az otthonuktól, gyorsan lépni kellett.
A rendőrség még keresi az elkövetőt.
Helyszíni riport a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ dunakeszi objektumából.
A bűnöző mostohalánya lemondott az ingatlanról.
A magyar állam elárverezi a hírhedt Pándy András egykori otthonát.
A Pénzügyminisztérium a tervezettnél nyolcmilliárd forinttal többet fordít rá.
A Magyar Közút két energiaelnyelője bánta.
A forradalmár szeptember 14-én halt meg.
Az egyik megrémült állat rátámadt az intézkedőkre.
A gázspré győzte meg a férfit, hogy megadja magát.
A kormány évente 10-12 milliárd forintot költ kerékpárutak fejlesztésére.
Vác és Szob között leállt a közlekedés.
„Borzasztó volt látni a vérző fejű, orrú gyerekeket.”
Az egzotikus állatok között szurikáta, kakadu és teve is volt.
Ha felismeri, értesítse a rendőrséget.
A helyszínelés zajlik, késésekre lehet számítani.
Az elkövető maró anyagot locsolt a parkoló autókra, milliós károkat okozott.
A hatóság a leendő Rex felügyelőket és Kántorokat keresi állományába.
A szén-monoxid egy szomszédos lakásba is átszivárgott.
Beismerő vallomást tett.
Valószínűleg öngyilkossági szándékkal lépett a sínekre.
Hétfőn Szijjártó Péter fogadta az egyiptomi külügyminisztert.
A rokonok nem tudják, hol és mikor lesz a temetés, csak egyvalamihez ragaszkodnak.
Újabb részletek a vasárnap esti családi tragédia hátteréről.
Újabb részletek a sokkoló gyilkosságról.
Napi hírösszefoglaló, avagy erről írt az Index hétfőn.
Egy ismerős szerint a tettes és a volt felesége közötti konfliktusnak anyagi háttere is lehetett.
Mentőt kellett hívni hozzá.
Apu, te lelőtted anyuékat? – kérdezte a kisfia, mielőtt vele is végzett volna.
Engedéllyel tartott vadászpuskával ölte meg három hozzátartozóját az 54 éves férfi.
Volt anyósát, párját és közös gyermeküket érte halálos lövés.
A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt.
Megjelent a rendelet a beruházás gyorsításáról.
A gazdasági operatív törzs javaslatára fejlesztik a gödi ipari parkot és a fóti stúdióvárost is.
Újabb nyolc fejlesztési intézkedésről döntött a gazdasági operatív törzs.
A nagypapa tévézett, nem tudta, hogy eltűnt az unoka.
Övé volt az építtető cég, most már Dióssi Csaba fia az ügyvezető és a tulajdonos.
Négy szakasz tervezése és engedélyeztetése indulhat meg.
Kilopta az akkumlátort egy közlekedési lámpából.
Az Index stratégiai megállapodást kötött a Magyar Kajak-Kenu-szövetséggel.