Hálapénzzel buktak le egészségügyi dolgozók Győr-Moson-Sopron vármegyében
A nyomozók a munkahelyükön érték tetten őket.
A nyomozók a munkahelyükön érték tetten őket.
Július elseje a magyar egészségügy napja.
Az ügyben a Belügyminisztérium is megszólalt.
Közel hétmillió oltás beadását finanszírozták ebből.
Másfél millió egészségügyi szolgáltatás marad el.
Több cég fennmaradása és működése veszélybe került.
Németországban ebben a pillanatban minden munkanélküli ápolóra három nyitott állás vár.
Az államtitkár elmondta, fontos a szakszervezet, de a gyerek a lényeg.
A Párbeszéd és a Momentum politikusai szerint pozitív fordulat állt be.
Az ápolók idén júliusban és jövő márciusban kapnak béremelést.
Szerinte a miniszterelnök nem mutat jó példát egy nagyon fontos dologban.
Szakértők szerint akár másfél millióan is meghalhatnak a következő hónapok pusztító járványhullámában.
A 27 kilométeres út hajnalban Szécsényből indul.
A volt mentőápoló nem vette fel a koronavírus elleni oltást, ezért a munkáltatója tavaly kirúgta.
A béremelés 85 ezer szakdolgozót és több mint 18 ezer orvost érint.
Az ügyben egy szakorvos és egy asszisztens küldött alkotmányjogi panaszt.
Akár éveket is várhat, aki szeretne bejutni egy nyugdíjasotthonba.
Az érdekképviseletek szerint megalázóan alacsonyak a bérek, érdemi beavatkozást sürgetnek.
Míg forrásunk megerősítette az áldatlan állapotokról szóló híreket, nekiláttak a felújításnak.
Korlátlan számú kísérőt vihetnek magukkal.
Az Alkotmánybíróság kiadta a határozatot.
Az étterem a befolyó pénzből egy kórház gyerekosztályának vásárol majd ajándékokat.
Amennyiben az előző oltás óta eltelt 180 nap.
Több panasz is érkezett a vakcina igénybevételéről szóló kormányrendeletre.
A párt nem nézi jó szemmel, hogy 70 milliárdot költenek vadászati kiállításra, miközben az emberek nyomorognak az országban.
A dilemma hatalmas, az alkotmányjogi érvelések széttartanak.
Közös érdek, hogy megvédjük magunkat a megbetegedéstől.
Soron kívüli eljárásban bírálják el az indítványt.
A járvány alatt több egészségügyi dolgozó is pszichológushoz fordult, most ezt szeretnék elkerülni.
Aki nem oltatja be magát, annak a jogviszonya láthatja kárát.
Mutatjuk, mire lehet számítani.
Kifütyülték a távol maradó Pintér Sándort és Kásler Miklóst az egészségügyi dolgozók tüntetésén.
Szeptember 1-ig minden érintettnek fel kell vennie legalább az első dózist.
Budapest főpolgármestere szerint a kínai vakcina megkérdőjelezhető hatékonyságú.
Arra hívják fel a figyelmet, hogy már a járvány előtt betöltetlen volt a szakdolgozói állások 15 százaléka, ez pedig 5500 üres pozíciót jelentett.
Csókay András tart előadást.
Azt is mondta, hogy az orvosok, az ápolók és a nővérek fizetése két és félszeresére emelkedik 2022-re
Az oltást tartja az egyetlen védekezési lehetőségnek.
Ma van a Semmelweis-nap.
Közel 200 ezer szakdolgozót érint a lépés – számlt be a miniszter.
Keddtől ismét megnyílt a lehetőség, de nem a kimerültség miatt távoznának tömegével.
A szakember szerint a hónapokon át tartó lelki megterhelés most jöhet ki rajtunk, épp akkor, amikor már itt van a megkönnyebbülés ideje.
Ha ezt mégis megteszik, munkahelyi pert indíthatnak ellenük.
A nyitással egyre több művész ad ingyenes hálakoncertet.
Thomas Bach mindenben támogatja a tokiói nyári játékokat.
Erre egy idei törvénymódosítás ad lehetőséget. ellenőrzésükhöz a beleegyezésüket sem kell kérni.
Az egyetem rektorának legjobban ezek az intellektuális élmények hiányoztak ez elmúlt egy ében.
Négymillió beoltotthoz kötik a nyitást.
Az egészségügyi dolgozók ingyen mehetnek a mérkőzésre.
A tünetektől függően infektológus, kardiológus, tüdőgyógyász, reumatológus, neurológus, és pszichiáter szakorvosok is kezelik a betegeket.
Hiányzik a távozó 5500 dolgozó, és a kórházak is egyre nagyobb adósságot görgetnek maguk előtt.
Az elhunytak között vannak ápolók, háziorvosok, nőgyógyászok, főorvosok, egy kutatóorvos és mentősök is.
És kaphat-e kártérítést a családja?
Az Országos Kórházi Főigazgatóság külön honlapot indított a jelentkezésekhez.
A parlament előtt, ahol időközben a költségvetés vitája zajlik.
Éjfélkor lejárt a határidő, így várhatóan pár órán belül kiderül, hogy hány dolgozó lépett át az új egészségügyi szolgálati jogviszonyba.
A korszakváltás egyik neuralgikus pontja, hogy mi lesz az ügyeleti és túlóradíjakkal az új egészségügyi szolgálati jogviszonyban.