Újabb streamingszolgáltató számol le a jelszómegosztással, már megtették az első lépést
Egy, a Netflixéhez hasonló megoldást vezetnek be.
Egy, a Netflixéhez hasonló megoldást vezetnek be.
Eddig több mint 200 ezer olvasó mondta le az előfizetését.
Több, mint 100 százalékkal drágul a szolgáltatás.
A cég az ételallergia miatti halálesetet korábban egy előfizetői szerződéshez kötötte.
A Disney Worldben ételallergiában elhunyt nő férjének kártérítési keresetét mondvacsinált magyarázattal próbálják lejjebb srófolni.
A szolgáltatás ingyenesen indul, a jövőben azonban borsos árat kérhetnek érte.
Ennek a vállalat munkatársai ihatják meg a levét.
Ingyenessé válik az egyik szolgáltatás.
Reagált az OTP Bank.
Segíti a hazai e-kereskedelmi piac fejlődését a szaporodó nemzetközi versenytársakkal szemben.
Új üzleti modellel rukkolt elő a keresőóriás.
Május 21-én indul a Max, ahol az olimpia minden pillanatát élőben lehet látni.
Egy év hűségidő az akció egyik feltétele.
Újít a streamingszolgáltató, nem is akárhogyan.
Az internet nem felejt.
Ennyi volt a jó világ.
Ezúttal kifejezetten az elitet célozza meg a társkereső.
Változás jön az X feliratkozói rendszerében.
Ha nem szeretne reklámokat nézni, most már kénytelen lesz fizetni.
A változást az új felhasználóknál tervezik bevezetni az X-en.
Olvasói előfizetésre van szükségük.
Új területen erősödne a zeneszolgáltató.
Reklámmentesség jár annak, aki fizet.
Folyamatosan a felhasználók lehúzásán töri a fejét.
Az Európai Unió szigorára válaszolhat ezzel a Meta.
A felhasználók kiakadtak.
Az X-en számoltak be a jó hírről.
A britek rekordszámban szüntetik meg a tévé-előfizetéseiket, nálunk is hódít a streaming.
Tíz év alatt tizedik alkalommal marasztalják el őket fogyasztóvédelmi típusú jogsértésekért.
Mélyen a zsebbe kell nyúlni a full extrás Instáért.
Az elemzők becsléseit is sikerült túlszárnyalni.
Minden lehetőséget megragad a felhasználók lehúzására.
Egyre népszerűbbek a streamingszolgáltatások Magyarországon.
Valószínűleg a Netflix csak az első a szigorító streamingszolgáltatók sorában.
Már érvényben is vannak az új tarifák.
Csaknem egymillió embert érint.
Néhány kivételes ember visszakapta a kék pipát, amelyet nemrég elvettek tőlük.
Bejöttek a jóárasított csomagok.
Már az árak is ismertek.
Úgy néz ki, nem volt nekik elég a felhasználók korábbi mérgelődése.
Többet kér érte Elon Musk, mint amennyibe egyhavi Disney+- vagy HBO Max-előfizetés kerül.
Aranykorukat élik a különböző előfizetéses szolgáltatások.
A Wolt megszondázta a budapesti fogyasztókat.
Mégsem kell eszeveszett előfizetés-vásárlásba kezdeni?
Új korszak veszi kezdetét.
Havi 8200 forintot kóstál a kék pipa.
Ennek senki nem fog örülni.
Mutatjuk a részleteket.
A cég egyelőre nem nyilatkozott.
Pár hónap múlva startol Magyarországon a SkyShowtime.
Óránként négy perc veszik el a filmélményből.
Ám a sok nehézség ellenére sem kell még kongatni a vészharangot.
Közel egymillió felhasználót veszített a szolgáltató.
Ted Sarandos vezérigazgató elárulta, mi a változás oka.