Lassan felismerhetetlenné válik a Titanic: lassú pusztulásnak indult a hajó
Szomorú felvételek láttak napvilágot.
Szomorú felvételek láttak napvilágot.
A 15 éves Varga Levente tűzhette ki a magyar zászlót a bolygó legészakibb pontjára.
Varga Levente egy orosz atomjégtörő fedélzetén indul útnak.
„Mr. Titanic” családjának új keresete megnevezi a robbanásra figyelmeztető, vészjósló jeleket is.
A hócsuszamlás után az alpinisták azonnal megkezdték a levonulást az alaptábor irányába.
Legindi Tímea elárulta, hogy miért nem lehet szó a küldetésről.
Varga Csaba a világ 14. legmagasabb hegycsúcsát szerette volna meghódítani.
Varga Csaba már útnak is indult.
2020-ban egyszer már megpróbálták, de vissza kellett fordulniuk.
A Sir David Attenborough-ról elnevezett állat eddig egyetlen egyed alapján volt ismert.
Az őszi szezonra kért engedélyt a hatóságoktól.
Az utasok nem sokkal korábban tudhatták meg, hogy meg fognak halni.
Sokan felháborodtak miatta.
Kiderült, mit csináltak az áldozatok a merülés idején.
Suhajda Szilárdért is ő indult fel a hegyre.
„8000 méteren megpihenni olyan, mint egy éjszaka a viharos tengeren.”
Az expedíció kommunikációs vezetője árult el részleteket.
Az afrikai expedícióra induló magyar ornitológus beszélt arról, hogy miért Angolában van a madarak világtalálkozója.
A walesi hercegnő húgának sógorát kereste.
Kínában van a legtöbb barlangcsoda.
Beszélgetés magashegyi kalandokról, kulturális sokkról és egy pakisztáni börtönről.
Suhajda Szilárd csúcssikert ért el.
Cél a 8167 méter magas Viharok hegye.
A jégtáblák elmozdulását követően bukkant elő a kicsiny sziget Grönlandnál.
Idén mindössze öten próbálkoznak ezen az útvonalon.
A kutatók közben a klímaváltozás hatásait is tanulmányozzák.
Hallható, ahogy lézerrel harmincszor kilő a három méterre elhelyezkedő kőre.
Egyelőre ne nevezzük kamikazénak. Lássuk, mire készül a titokzatos ismeretlen!
A brit hatóság idén átmeneti exporttilalmat vetett ki a tárgyakra, hogy megakadályozzák a kivitelüket az országból.
Egy évig kutattak az Északi-sarkon a Mosaic küldetés tudósai.
A kutatók szerint ez nem tragédia, hanem tökéletes időzítés.
10 hét alatt 1360 kiló burgonya és 8100 tojás mellett 86 üveg Nutella is fogyott.
Egy magyar fotósnő egy klímakutató expedíció tagjaként fagyasztotta be magát egy jégtáblába. Az Indexnek elmondta, miért van éles fegyver a hajón, milyen a 24 órás sötétség, mit akar a jegesmedve, és mi az, ami már biztosan nem lesz az Északi-sarkon.
Az északi-sarki jég a szokásosnál is jóval vékonyabb volt, és a két kutató kifogyott a készleteiből.
Már itt elspoilerezzük a választ, de úgyse fogja elhinni: margarinért.
Nem a rossz időjárás, hanem a tömeg miatt lett veszélyes az expedíció.
Minden idők legnagyobb természetfilmesének első szárnypróbálgatásai a gyarmati brit felfedezőexpedíciók korának végét is jelentették. Attenborough kalandjai egy letűnt világba kalauzolnak minket.
A másfél éve leszakadt jégtömb alatt soha nem látott fajok várhatják a kutatókat.
Van is esélyük megtalálni: a hajó kormányosa kitűnő navigátor volt, és pontosan rögzítette, hol történt a hajótörés.
A flotta központi jégtörője a jégtáblák közé zárva fog a térségben sodródni.
Ha elérik a célt, sokkal többet tudhatunk meg a jégolvadásról, de megpróbálják megtalálni az 1915-ös legendás expedíció hajójának roncsait is.
Széchenyi Béla kínai expedíciójáról kiállítást tartottak, Stein Aurél hagyatékát digitalizálják.
Haláláig tagadta, hogy egy új kontinenst fedezett föl, és egy német térképkészítő másnak adta meg a Kolumbusznak járó kreditet.
Shambhala mesebeli birodalma komoly geopolitikai játszmák terepe volt az 1920-as években. Szovjetek vs. britek vs. amerikaiak vs. japánok vs. kínaiak vs. ezeréves buddhista legendák.
Lewis és Clark a térképen és a történelemben is nyomot hagytak. Méghozzá higany-kloridból.
1931-ben még a Mount Kamet volt a legmagasabb hegy, ahol ember járt. Évtizedekig próbálkoztak, míg egy brit expedíció vált sikeressé. A csúcstámadást profin kiépített táborlánc segítette, meg egy seregnyi hordár. A serpák először hallottak gramofonról zenét.
Az Expedícióban három társával indul a rejtélyes X térségbe, ahonnan még senki nem tért vissza élve.
Nagy expedíció vizsgálta a Csendes-óceán mélyén fekvő Zélandiát, sok érdekességet találtak.
De ópiumot, morfiumot és marihuánát is használtak, hogy képesek legyenek túlélni az embertelen sarkvidéki környezetben.
A kutatók négyezer méter mélyről hozták fel a fura állatokat, több ismeretlen faj is lehet köztük.
A találmányt az 1800-as években használták a felfedezők Kanada vadonjában.
Magyar kutatócsoport készített először film- és képdokumentációt a kaukázusi Krubera-Voronya-barlangról. 2080 méteres mélységig, a Game Over teremig ereszkedtek.
Henry Worsley át akart vágni jeges földrészen, végül kiszáradás és kimerültség miatt hunyt el.
A NASA egy évig figyeli az összezártan élő hat fős csoportot. Az oroszok másfél évet is kipróbáltak.