Telex: Féltékenység miatt robbanhatott ki a Bese-ügy
Tovább bonyolódik a botrány, képbe került egy eltitkolt szerető.
Tovább bonyolódik a botrány, képbe került egy eltitkolt szerető.
A macséta, az ásó és a kapa is előkerült a családok közötti viszályban.
A gyújtogató azóta feladta magát.
Súlyosan bántalmazott egy helyi közmunkás nőt és annak férfi vendégét, aki bele is halt a sérüléseibe.
Leskelődni akart, de pórul járt.
A gyilkolás azonban nem indokolható a „szerelemféltéssel”.
Azt hitte, kikezdett az élettársával.
Hamarosan lejár a törvényben biztosított 72 órás bűnügyi őrizet.
Két órán belül elfogták.
Nem bírta elviselni, hogy összejött a volt szerelmével.
A végzés végleges.
Irigységből gyújtották fel, ugyancsak fiatalok.
Képtelen volt feldolgozni a szakítást.
Tíz év börtönbüntetésre ítélték.
A 16 éves lányt bűnügyi felügyelet alá vonták.
Életveszélyes sérülést okozott a másik lánynak.
A vádlott félreérthetetlen helyzetben találta őket a lakásban.
Az asszony féltékenységből ölte meg a riválisát.
Az áldozatot szóban és fizikailag is bántalmazták.
Autóval próbált menekülni a helyszínről.
Tört-zúzott a karádi asszony a 67-es úton.
A különösen visszaeső bántalmazó szerint egyszerű önvédelemről volt szó.
A férfinak viszonya volt az áldozat feleségével.
Egy parkolóban esett egymásnak két férfi, az egyik megpróbálta autójával elütni a másikat.
Fenyegette, a kocsijába rángatta, majd egy kies helyen megverte.
Az elkövetőt elfogták, és letartóztatták.
Egoista, öntörvényű személyiség lehetett a szegedi kettős gyilkosságot elkövető fiatal gyógyszerész.
A férj elrabolta a válófélben lévő nejét, akit ököllel ütött és egy késsel is többször megvágott.
A szurkálót elfogták, áldozatát súlyos sérüléssel vitték kórházba.
Vetélytársnak vélt egy nála fiatalabb hölgyet, megbosszulta.
Korábbi hitvesét akarta elszámoltatni a magából kikelt férfi Polgáron.
A BittnerSweet zenekar az Indexen mutatja be Az új barátod című dalát.
Ivott, féltékenykedett, elhagyták. Porig égetett mindent.
Csak az édesanya tudta kiszabadítani a kínzó markaiból.
A férfi kikényszerítette egy nem létező szexuális kapcsolat „beismerését” is.
A 45 éves mosonmagyaróvári nő gumibotot is használt a támadáshoz. Amikor végzett, nekihajtott saját autójával a másiknak.
Az is a munkád része, hogy szőke csajokkal csetelsz? A cégnek fontos az emberek véleménye. Index tárcák, Szabó T. Anna.
A két botcsinálta hacker egy viszonzatlan szerelem miatt választotta a bűnös életet.
Jól bánt a fegyverrel a gyanúsított.
Az orvos jelenleg a romániai börtönbüntetését tölti. Feltételesen szeptemberben szabadulhat.
Szakítottak. A férfi elhatározta, hogy megöli a kutyát.
A kanadai klarinétos megkapta a vágyott ösztöndíjat, de féltékeny barátnője nyitotta meg az értesítést.
Hétfő délután történt az eset a Kulmgassén.
A szolnoki férfi nem tudta feldolgozni a szakítást, részegen mellkason szúrta a volt élettársát.
Szerelemféltésből ragadott kést, a nő életveszélyes sérülést szenvedett.
A székesfehérvári férfit elkapták, az áldozat életveszélyes állapotban van.
Arca mindenhol ott volt a századforduló Amerikájában. Legalább annyian csodálták, mint Marilyn Monroe-t. Féltékeny és szadista férje ölte meg az őt megerőszakoló nőcsábászt, a gyilkosságot az évszázad egyik pere követte.
Az 50 éves tiszalúci férfi volt feleségét késelte meg. A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az esztergomi férfi neje főnökével indult kirándulni, emiatt eldurvultak a dolgok.
Andrea egy indiai férfival ismerkedett meg a neten, emiatt ölte meg őt és gyerekeit a férje.
Mindössze ennyivel indokolta egy brazil férfi, miért gyilkolta meg hidegvérrel egy bolt biztonsági őrét.
Lovasoktatójával kapta rajta feleségét. Öt és fél évet kapott.
Egy tízkilós téglát dobott volna a lányra a szakítás után.