A vérfürdővel végződő mentőakció után jött a váratlan fordulat
Elszakadásért küzdő pápua fegyveresek rejtegették 19 hónapig a dzsungel mélyén a pilótát.
Elszakadásért küzdő pápua fegyveresek rejtegették 19 hónapig a dzsungel mélyén a pilótát.
A rendőrök hallották meg a segélykiáltásait.
A foglyok még örülnek is!
Azt hinnénk, haszontalan perverzió, pedig nem.
De kérdéses, hogy több mint 50 év után vissza tud-e illeszkedni.
Olivier Dubois újságírót közel két év rabság után engedték szabadon.
Lábra állni sem tudott, szivárgott a vér az ereiből.
443 év elteltével váltak világossá a királynő kódolt üzenetei.
Túszokat is ejtettek.
Állatmentők juttatják vissza a delfineket a természetbe.
A férfit őrizetbe vették.
A fiatal három hónapig volt az oroszok fogságában.
Jézus Krisztus eljövetelét várták.
A 42 éves epilepsziás nő 2011 óta élt egy világtól elzárt bunkerben.
Vádat soha nem emeltek ellene, lányával ült három évig a börtönben Baszma bint Szaúd.
Kedd óta bénul a lába.
Tündérmese is lehetne, de nem az. Dubaji hercegnőért izgul a világ.
A most 46 éves nőt még gyerekkorában adták el egy egyetemi professzornak.
Háromezer delfináriumi fogoly szabadságát adhatja vissza az animatronikus vízi emlős.
A férfi, aki korábban a haditengerészetnél szolgált, azért utazott Iránba, hogy meglátogassa barátnőjét.
A nigériai hadsereg végzett 12 terroristával a kiszabadítási hadművelet közben.
Oleh Szencov éveken át oroszországi börtönben raboskodott.
Senki nem érti, miért. A holland rendőrök egyre többet tudnak, mégis egyre homályosabb az ügy. Egy családi jóbarát farmján voltak, hozzáfértek az internethez, kimehettek a kocsmába.
Az apára és öt gyermekére még hétfőn talált rá a rendőrség. Kilenc évet töltöttek egy pincében, ahol állítólag a világvégét várták.
A világutazó Kristian Lee Baxter decemberben tűnt el a szír–libanoni határ közelében.
Állatvédők kényszerítették ki az új szabályozást. Az állatkert attól tart, hogy emiatt kihalnak a veszélyeztetett fajok.
A harcra kényszerített gyerekek az iszlamista Boko Haram ellen harcoltak Nigériában, de mindkét oldal terroristaként viselkedett.
Idén Nadia Murad iraki jazidi kurd emberi jogi aktivista nyerte el a Nobel-békedíjat.
A jazidi tinédzser megpróbált úgy tenni, mint aki nem ismeri fel az évek óta nem látott férfit. Hiába.
Az egy méteres ketrecben még felállni sem lehetett.
Világítás és víz nélkül tartotta gyermekeit egy arizonai pár. Vécézni csak egy vödörbe tudtak.
A szélsőségesek még halála előtt szeretnék elcserélni tálib foglyokra az amerikait.
Árulás, dezertálás és lázadás vádjával zártak be rengeteg katonát és tisztet, tudta meg a Reuters.
Theo Padnos sikertelen szökési kísérlete is volt, mégis túlélte a terroristák fogságát.
Önkényesen vesznek őrizetbe és kínoznak meg civileket, politikusokat, újságírókat, aktivistákat.
Az 53 éves kolumbiai politikust két éve rabolták el, de súlyos beteg lett.
John Kerry személyesen intézkedett, az amerikai flotta órákon belül szabadulhat a fogságból.
Brie Larson több fesztiválon taroló, klausztrofób filmjét mi magyarok is láthatjuk.
A mérgük még egy bölényt is leterít, de csak a vadonban élő példányoké. De mi ennek az oka?
Kiszabadulásukról és a fogságról is beszéltek a Boko Haram táborából megmentett nők.
A két olasz nőt Szíriában ejtették túszul tavaly nyáron. Megtörve értek haza.