Iványi Gáborék bezárt Wesley iskolájának diákja akasztotta fel magát Szegeden
Kis híján tragédia történt.
Kis híján tragédia történt.
A dolgozók bérének kifizetése is veszélybe került.
A volt politikus még ízlelgeti, hogy 2–8 év közötti szabadságvesztéssel fenyegetik.
A lelkész arról is beszélt, hogy mit mondana Orbán Viktornak, ha találkozna vele.
Iványi Gábor szerint „a helyzet drámai”.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség részletfizetési kérelmet nyújtott be.
A Fővárosi Kormányhivatalt ez nem nagyon érdekli.
Hírességek is az ügy mellé álltak, rész vesznek a tüntetésen.
A testület nem akar burkoltan negyedfokú bírósággá válni.
Ónodi István szerint sem az állam, sem annak valamely intézménye nem jogosult arra, hogy csorbítsa vallásszabadságához fűződő jogát.
Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítják a politikust.
A helyszínen derült ki, hogy a hivatal elköltözött.
A magyar kormány szerint „nem volt más lehetőségük”, mint hogy lépjenek.
Barbárnak és embertelennek minősítette a kormányhivatal döntését.
Az alapító a kormányt hibáztatja.
Hatósági személyek elleni erőszakkal gyanúsítják őket, amiért megvédték Iványi Gábort.
A lelkész „elfogadhatatlan politikai gaztettnek” nevezte a közelmúltban történteket.
Munkában a kormányhivatal.
A Momentum volt elnöke szerint bosszúállás és megfélemlítés zajlik.
A tárca intézményei felkészültek a közszolgáltatások átvételére és biztosítására.
Donáth László evangélikus lelkész, volt szocialista politikus életének 69. évében halt meg.
Az adóhatóság köztartozások miatt inkasszózta a szervezet bankszámláit.
David Pressman látta vendégül őket.
Korábban Polt Péter legfőbb ügyész tett indítványt az ügyben.
A lelkész alaptalannak tartja a vádakat.
Szabadlábon védekezhet.
Vasárnap délutánra várják a demonstrálókat a Parlament elé.
Eközben már egy iskolaigazgatót is kihallgattak az ügyben.
„Az akció politikai indítékúnak tűnik” – olvasható a történtek után kiadott közleményben.
Novák Katalin lemondása után beindult a találgatás.
Szerinte nem valami ellen, hanem valamiért kell összefogni.
Eddig bírta az Evangéliumi Testvérközösség.
A megszüntetés időpontját 2023. december 31-ben határozták meg.
Fokozódik a vita a kormány és a fővárosi vezetés között.
Törvénymódosítással állítaná le a kormány a vízdíj ügyben akadékoskodó Tüttő Kata főpolgármester-helyettest.
Szerinte a Magyar Evangéliumi Testvérközösség tönkretétele a miniszterelnök műve.
Szervezete nem tudja fizetni a fenntartott iskolákban tanító pedagógusok bérét.
A helyzet kilátástalan.
Bár a szegedi közgyűlés 10 millió forintot szavazott meg a MET szegedi iskolájának, ez nem lesz elég.
Családok százai veszíthetik el egyetlen élelemforrásukat.
A lelkész az ország leggazdagabb egy százaléka felé fordult segítségért.
Rengeteg adósság halmozódott fel.
Már a dolgozókat sem tudják kifizetni.
Hiába az egyedi kikapcsolási moratórium.
Kártérítési eljárást terveznek indítani.
Itt készíthetik fel az érettségire a diákokat.
2011-ben egyeztetés nélkül fosztották meg őket a státusztól.
Jó hangulatban telt az esemény.
Háromezer gyermek oktatása veszélybe került.
A támogatási pótigénylések elutasítását sérelmezték.
Ennyit hozott az egyszázalékos felajánlás.
Együttműködhetnek önkormányzatokkal.
Iványi Gáborról forgattak portréfilmet, ami azonkívül, hogy segít jobban megismerni a lelkészt és munkáját, saját belső nyomozásra is invitál.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szerint a bírósági döntések sértik a vallásszabadsághoz való jogot.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kampányzáró beszédet tartott.
Folytatódik az eljárás.
Lelkek pásztora címmel készült dokumentumfilm Iványi Gáborról, amit most ingyenes vetítésen meg is nézhetnek.
Túl sokat bírálta a Jobbikot, ezért nem ő lett az ellenzék köztársaságielnök-jelöltje.
A Fidesz delegáltjai viszont nem vettek részt a parlament Költségvetési bizottságának ülésén.