67 találat az Indexről, és 27 a környékéről.

Hatalmas leépítésbe kezdett a Starbucks, több mint ezer alkalmazottat küldtek el
Levélben tájékoztatták a cég dolgozóit, hogy mi várható a következő időszakban.

Fájdalmas mértékben drágul a kávé
Hamarosan ezer forintot is fizethetünk egy csészényi adagért.

Észak-Koreára kilátást nyújtó kávézót nyitott a Starbucks
A demilitarizált övezetnél található a kávézó.

Bezár Budapest egyik kedvenc reggelizője
Túlélték a világjárványt és a gazdasági válságot is, most mégis kénytelenek búcsúzni.

Három órán át feküdt egy holttest egy kórház kávézójában
És senki nem vette észre.
Autó hajtott egy párizsi kávézó teraszának, egy ember meghalt
Mintegy 20 szemtanú komoly sokkot kapott.

Pokolgép robbant az Eb-döntőt néző emberek mellett, többen meghaltak
Az előzetes rendőrségi jelentések szerint a sérültek száma mintegy húsz.

Magyar Pétert szimpatizánsai megrongáltak egy kávézót Tatabányán, az üzemeltető feljelentéssel fenyegetőzik
A történekről megszólalt a Tisza Párt is.

Túszejtés az ulmi Starbucksban: elfogták az elkövetőt
Több lövést is leadtak.

Naponta öt étterem vagy kávézó zár be Magyarországon
Nehezen bírják az emelkedő energiaárakat.
Szerkesztőség néven nyílt kulturális központ Budán
Multifunkcionális teret nyit az Új Művészet képzőművészeti folyóirat.

Kihagyhatatlan helyek Velencében, amelyeket sokan mégsem keresnek fel
Tippek azoknak, akik nem csak a kötelező látványosságokat akarják kipipálni.

Újabb lövöldözés volt Brüsszelben, lelőtték a terrortámadás gyanúsítottját
A 45 éves férfi a kórházban halt bele a sérüléseibe.

A kávépiacra is betört a repohár
Íme a kisváros, amely elhatározta, nem fullad bele a szemétbe.

Változás jön a magyar benzinkutak egy részén
Egyre több helyen valósul meg a pihenést elősegítő koncepció.

Videón a pillanat, amikor felrobban a pokolgép a szentpétervári kávézóban
A gyanú szerint egy fiatal nő csempészte be a pokolgépet a kávézóba.

Felrobbantottak egy szentpétervári kávézót
Egy orosz katonai blogger meghalt, tizenhatan megsérültek.

Sztrájkolnak a Starbucks dolgozói
Úgy vélik, a kávéház megtorlásokat hajt végre a szakszervezetük ellen.

Begurult a vendég egy firenzei kávézóban, kihívta a rendőrséget az árak miatt
Közel négyszázezer forintra büntették a kávézót.

Tőzsdére készül kávézóláncával Frei Tamás
Jövőre Svájcban fognak üzleteket nyitni, és elindultak a kávémárkává válás útján is.

Fejest ugrott a Balatonba, kórházba szállították
A férfi egy kávézóból ugrált a tóba, pedig többször figyelmeztették, hogy ne tegye.

A Costa Coffee bezárta üzleteit Magyarországon
Csak a reptéri kávézó marad.

Kulináris útikönyv a magyar tengerpartra
Megjelent a Balaton 2021 Gasztrokalauz.

Szellemi párbaj egy romokból felépített laktanya kapcsán
Érvek és ellenérvek az arútluK-podcastban.

Majecsko, a lengyel cukrász, aki visszatért Majecskóhoz
Retró hangulatú, apró sütis kávéház Budafokon.

Valter Attila nyomában a Múzeum körúton
Minden a kerékpár körül forog a posztindusztriális vendéglátóhelyen.
Egy vendéget véletlenül bezártak éjszakára egy soproni vécébe
Ingyen ihat, aki rájön, mi történt.

Zsúfolásig megteltek a vendéglátóhelyek Olaszországban
Három hónapos tiltás után a múzeumokat is ellepték az emberek.

A vendéglátóhelyeken és az edzőtermekben terjedt a legjobban a koronavírus az USA-ban
Az amerikai kutatók szerint az úgynevezett szuperterjesztő helyek a felelősek a fertőzések többségéért.

Felrobbant egy kávézó Kirgizisztánban
Egy pincérnő életét vesztette, több gyerek is megsérült.

Egy presszót kérek, bögrével fizetnék
Elviteles poharak helyett jön az okosbögrék kora?

Kávézókörkép: az újhullám elérte a Balaton északi partját
Kockáztatva a koffeinmérgezést, megnéztük, mit kínál ebben a szezonban a kávéfronton a tó szebbik oldala.
Két Starbucks nyílik Budapesten
És még egy Székesfehérváron, így már 27 kávézója lesz az amerikai multinak az országban.

Mozgássérültek irányítják a robotpincéreket egy tokiói kávézóban
A robotokat saját otthonukból vezérelik, akik így rendelést vesznek fel és ételt szolgálnak fel.

Újhullámos kávé helyett tojáscurry-t kóstoltunk
A kézműves kávézók divatja nem múlik, hetente nyílnak új helyek a városban, de szerencsére a szabályok lazulnak.

A világ legjobb kávézóiból három Budapesten van
A Lonely Planet 37 országból gyűjtött össze 150 kávézót, három magyar is belekerült.

Ennyire gyönyörűen fényképezhető ingatlant ritkán árulnak
Pedig csak egy kis kávézó egy felüljáró tövében. Hét remek ingatlanhirdetés.
Így lopják el a mobiltelefont a budapesti kávézókban
A rendőrség videót adott ki egy múltheti lopásról.

Végleg bezárják az állatkínzó budai kávézót
Kikerült az Eladó/Kiadó tábla.

Bezárták az állatsimogatós kávézót
Csótányokat és beteg állatokat találtak a hatóságok az ExZootic Café ellenőrzésekor.

Megszállták a hatóságok a kávézót, ahol állatokat simogathatnak a vendégek
A HVG azt írta, undorítóak a körülmények, betegek, döglenek, harapnak az állatok. A kormányhivatal bejelentésnek tekintette a cikket.

Amikor Budapest megerőszakolja a Balatont
Aki a Balatonnál is úgy akarja érezni magát, mintha a fővárosban lenne, az minek jön ide?
Elvitte a NAV a csokiszökőkutat: bezárják a hajléktalanból lett milliomos kávézóját
Andraschekék kávézója csak vitte a pénzt. Inkább szoláriumot nyitnak.

Valami mással is lehetett fizetni a kávéért
A költészet világnapján feléledt egy városi legenda, pénz helyett versért cserébe is adtak kávét néhány kávézóban.
Pofátlanul loptak az Andrássy úti kávézóban
A térfigyelő kamera felvette az egészet.

A töltött bundás kenyér a legjobb dolog a felújított Széll Kálmán téren
Amúgy is ritkaság a tisztességes bundás kenyér a városban, most találtunk egy helyet, ahol csúcsra járatták.

Ha kávét akarsz, el kell mutogatnod!
Egy hónapja nyílt a siketeket alkalmazó kávézó.

Huszonhárom külföldi túszt öltek meg a terroristák a bangladesi kávézókban
Olasz és japán turistákat gyilkolt az Iszlám Állam.

Géppisztollyal mészárolt a kávéházban Begaszentgyörgyön
Öt embert megölt, húsz embert megsebesített a féltékeny férfi.
Jobbos szavazók sétáljanak tovább!
A zsidók kitiltására emlékeztető üzenetet írt a tulajdonos a bécsi kávézó táblájára.