Csehszlovák kém lehetett a saját halálát eljátszó brit politikus
Kivétel nélkül mindenkit átvágott.
Kivétel nélkül mindenkit átvágott.
Erre még James Bond is csettintene.
Az ukrajnai háború óta azonosított több mint félszáz áldozat a Kreml köreihez tartozott.
1982 és 1989 között dolgozott a CIA-nak, később pedig az FBI-nak is.
A Horvát kormány még nem kommentálta az ügyet.
Az olimpián hajtott volna végre súlyos következményekkel járó akciót.
Európában már csak egy országban hajtják végre a halálbüntetést.
A randiapp közvetítésével még fizetni sem kell a spionnak.
A kínai származású kém az AfD EP-képviselőjének asszisztense volt.
A szimpatizánsban bizonyítja, ő korunk egyik legsokoldalúbb színésze.
Szerethető kémtörténet az NDK sötét éveiből a Netflixen.
A közösségi médiában is szervezkednek Aaron Taylor-Johnson esetleges szereplése ellen.
Telitalálat az új Mr. és Mrs. Smith.
Főszerepben Argylle, a nem túl szuper kém.
Az Utolsó befutók az elmúlt évek legizgalmasabb brit thrillere.
Eddig nem volt rá ideje, mert nagyon elfoglalt.
Államtitkokat osztottak meg Moszkvával, hazaárulással vádolják őket.
Diana hercegné nagymamája volt a célpont.
Főszerepben tért vissza a színészlegenda.
Gal Gadot elérte a mélypontot.
Az Oroszországért felelős brit exkémfőnök hirtelen halálról is beszélt.
Odaragaszt a képernyő elé.
A titkos ügynökök munkája nincs veszélyben, a világ annál inkább.
Közel három órán keresztül pörög, megállás nélkül!
Már az is furcsa, hogy alakulnak ki ekkora hullámok egy tavon.
Sziporkázik benne a 75 éves sztár.
Az amerikaiak Oroszországban ugyanolyan óvatosak, „mint a feketék az Egyesült Államokban”.
Méghozzá egy hidegháborús aktából.
Hiába a közbenjárás, nem engedték szabadon.
Még egyetemista korában szervezték be.
Akár életfogytiglant is kaphatnak.
Mivel az is felvetődött, hogy esetleg orosz kémről lehet szó, az FBI nyomoz.
Nem akármilyen startot vett a Zsivány Egyes előzménye.
Egy kémnő, aki véres bosszút áll.
Sokat kellett rá várni, de megérte.
Mindenki ezt nézi most.
Kellemetlen meglepetés érte.
Robbantások elkövetésére készült.
Csaknem egymillió forintnyi összeget vett át, amikor lebukott.
Hit & Run, magyarul Cserben hagyva. A székbe tapaszt.
A vád terrorszervezet tevékenységében való részvétel.
A hadianyaggyárakban olyan készleteket tartottak, amelyeket Ukrajnába.
Azt gyanítják, hogy külföldi titkosszolgálattal állt kapcsolatban.
Részletek és találgatások a Playboy-modell haláláról.
Peter Rafael Dzibinski Debbins zöldsapkásként szolgált, de már Oroszoroszág fiának érzi magát. Életfogytiglant kaphat.
A vád szerint az elítélt a CIA-tól és a Moszadtól is kapott pénzt katonai információkért.
A vád szerint információkat szolgáltatott a CIA-nak az iráni rakétaprogramról.
Az iráni Mahmúd Muszávi-Madzs az amerikai és az izraeli hírszerzésnek mondta el Szulejmáni tartózkodási helyét. Halálra ítélték.
Moszkva szerint hazug módon és megalapozatlanul vádolják gyilkosságok kitervelésével a prágai emberüket.
A svájci rendőröknek még tavaly augusztusban lett gyanús a két férfi.
De rendszeresen fordultak meg Genfben és Nizzában is, az egyik azonosított kém valószínűleg részt vett a Szergej Szkripal elleni meghiúsult merényletben.
A férfinek állítólag információi vannak arról, hogyan avatkozik be Kína Hongkong, Tajvan és Ausztrália politikájába
Valamint további két litván tiszt is amnesztiát kapott Oroszországtól, cserébe két orosz kémért.
A kurdok szerint sikerült egy kémet beépíteni al-Bagdadi bizalmasai közé, így azonosíthatták az amerikaiak az Iszlám Állam fejét.
Még 2017-ben. Az ügynök állítólag Vlagyimir Putyinnal is többször találkozott.
Legutoljára például az Észak-Koreai gasztronómiáról posztolt.
A kirgiz határon át Kínába belépőknek kémprogrammal vizsgálják át a mobilját.
A kormány szerint az IIB nem kémbank, de még csak nem is orosz.
A felhasználók személyes adataira kíváncsiak.