Rejtélyes eltűnés Fejér vármegyében: elrabolhatták Jenő település polgármesterét?
Kerekes Ildikót hozzátartozói és munkatársai sem tudták elérni, ezért is kezdték a rendőrséggel kerestetni.
Kerekes Ildikót hozzátartozói és munkatársai sem tudták elérni, ezért is kezdték a rendőrséggel kerestetni.
A DK bizonyítékokat ígért arról, hogy Kiss László polgármester ellen koncepciós eljárás zajlik.
Sorra vettük a fővárosi kerületeket.
„Felpaprikázott hangulatban” telt az ülés.
A szerződéseket is felbontják.
A szegedi politikus a közgyűlési határozat ellen a Szegedi Törvényszékhez fordul.
Nem tudnak együtt dolgozni, de muszáj lesz.
Este hét óráig lehet szavazni a jelöltekre.
Az indítványozók szerint a faluvezető törvénytelenséget követett el.
Reggel hat órától lehet voksolni.
Több településen is polgármestert és önkormányzati képviselőket választottak.
Mutatjuk az indulókat.
Időközi polgármester- és önkormányzatiképviselő-választást tartanak vasárnap.
Milyen gazdasági helyzetről tetszik beszélni? – tette fel korábban a kérdést.
Vass György szerint ami jár, az jár.
A tervek szerint az év végéig 1600 munkavállalójától válik meg a vállalat.
A képviselő-testület környezetvédelmi tájékoztatót fogadott el.
A rendőrség szeptember 30-án talált poloskát a polgármesteri hivatalban, tiltott adatszerzés gyanúja miatt folyik nyomozás.
Nem tudnak együttműködni a polgármesterrel, ezért feloszlatja magát Balatonberény képviselő-testülete – közölte Horváth Péter alpolgármester szerdán.
A leendő polgármesterre és képviselő-testületre bízzák a döntést.
Senki nem fogadta el, hogy a szocialista polgármester egyedüli jelöltként került a város élére, miután riválisa meghalt.
Ez az a település, ahol a második polgármester-választáson tarolt az ellenzék.
Bácskai János polgármester trollkodott, gúnyolódott, aztán zárt ülés rendelt el. Csődöt mondott a közvetlen demokrácia a IX. kerületben.
A Fidesz, a kizárt fideszesek és a baloldal szembenállása miatt a napirend elfogadásáig sem jutottak a XV. kerületben.
Kövér László is megirigyelhetné a nagykőrösi kormánypárti többség által megalkotott rendbírságolási szabályokat.
Viszont 6x annyi rendészeti dolgozót rendeltek be, mint szokásos, írja a Hvg.
Politikai hátszélre gyanakodtak, ezért tüntetést is tartottak a szülők a botrányos iskolaigazgatói pályázat miatt.
Pusztavámon és Iváncsán független jelöltek nyerték az időközi választásokat.
Feloszlatta magát a bölcskei képviselő-testület, mert a polgármester nem adott elég információt.
Nagy meglepetésre a képviselő-testület leszavazta a hazárdjátékot tiltó törvényjavaslatot.
A polgármester javaslatára feloszlatta magát a képviselő-testület.
Az elmúlt hónapokban már 6 településen mondott le a polgármester vagy oszlott fel a testület. Most Homokkomárom első embere állt fel.
A balatonszabadi képviselők nem láttak más megoldást az elmérgesedett helyzet megoldására.
Elutasították a múzeumnegyed ötletét.
Névtelen levelek, gyalázkodó szórólapok, őszirózsás öregasszonyok és obszcén szavak keserítik meg Nagybajcs első emberének életét.
Mit csináljon a polgármester, ha a képviselők nem úgy táncolnak, ahogy ő fütyül? Harcoljon ellenük? Vásároljon meg valakit? Lépjen ki a pártjából? Nagyon is kreatívak a kisebbségbe szorult polgármesterek.
Tétényi Éva belebukott, Botka László túlélte: nem garancia a bukásra, ha más pártállású a polgármester és a képviselő-testület. A központosítás viszont élezheti a konfliktusokat. Itt az önkormányzati vegyes házasságok listája.