Az antianyag szállításával talán megfejtik a világ keletkezésének titkát
Próbálják megfejteni, hogy miért létezünk.
Próbálják megfejteni, hogy miért létezünk.
A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy zárják be az otthonaikat.
A tárca szerint a hagyományos húsipart kell támogatni.
Semmi sem átlagos a Huawei egészségügyi laboratóriumában.
Védik a hagyományokat és a munkahelyeket.
A mentőmunkások szerint a kapszula kiemelése „félelmetes” volt.
Az amerikai hivatalok szerint biztonsági problémák adódtak.
A csúcskategóriás gépek akár három napon belül lelethez juttatják a beteget.
Van előnye és hátránya is.
Súlyos veszélyre döbbentek rá a tudósok.
Ilyen húsgombócot pedig a legtehetségesebb nagymamák sem tudnak készíteni!
Hongkongban 959 nap után oldották fel az utolsó járványkorlátozást. Ez volt a világon leghosszabb ideig érvényben lévő, koronavírus miatti szigorítás.
Idővel gyógyszereket és vérátömlesztéshez szükséges vért is szállíthatnak.
Hihetetlenül rafinált eszközökkel és hatékony házi megoldásokkal tuningolták fel az ukránok a haderejüket.
A spanyol rendőrség egy eddig nem látott módszerrel találta magát szembe.
A mesterséges kísérleti adatok teljesen félrevihetik a kutatókat.
A termékeket nemsokára Londonban lehet majd megkóstolni.
Az állat kipusztulásának elkerüléséért folytatott küzdelem 2019-ben kezdődött.
Kiürítették az épületet, háromszáz diák és oktató egy óra múlva térhetett vissza.
Utánajártunk, hogyan történik a kanálisokban csörgedező tisztátlan kommunális elegy mintavételezése.
Október közepén már a harmadik tesztfázisban járt a készítmény.
Az utolsó ismert fekete himlős esetet 1977 októberében diagnosztizálták Szomáliában.
Megmenekülhetnek az erdők.
Újabb szabálytalanságot találtak.
Két dolgozónál mutatták ki a Creutzfeldt–Jakob-szindrómát.
Az Európai Parlament is lép a kaliforniai tilalom után.
Anthony Fauci szerint sokan félreértelmezték azokat.
Évente tízezer új vastagbélrákos esetet fedeznek fel, és ötezren belehalnak a betegségbe.
Vírus- és baktériumalapú biológiai hatóanyagok steril gyártási technológiával történő előállítására nyílik lehetőség.
A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (Milab) hat kutatási projektje közül kettőt a Szegedi Tudományegyetem munkatársai irányítanak.
Egy munkaasztalon történt a robbanás, hetven dolgozó hagyta el a helyszínt. Súlyosan senki sem sérült meg.
Mike Pompeo külügyminiszter egy interjúban sürgette Kínát, hogy nyissa meg Vuhant a világ előtt, információkat és átláthatóságot követelt.
A Pseudomonas aeruginosa az ember több szervében is betegséget tud okozni.
Eddig 362 vizsgálatot végeztek, de változni fog a protokoll. Egy virológus szerint most kellene minél több tesztet végezni.
Új orvostechnikai eszközöket vesznek.
A szibériai víruskutató központ felújítása közben történt a baleset.
Durván elszaporodtak a patkányok Budapesten. Meglátogattuk a labort, ahol a patkánymérgeket tesztelik. És elmondták, miért veszélyes a sok patkány.
Tusfürdőket, balzsamokat, krémeket vizsgáltak.
A lencsényi emberi szürkeállomány már mozgatni is tud, neurálisan egy csótányagynak feleltethető meg.
A két fiatal 400 gramm amfetamint állított elő, de a lekapcsolásukkor legalább három kiló drog gyártásához elegendő alapanyag volt.
Itt vizsgálják a szíriai támadások maradványait, és a Szkripal-mérgezést is. Két embert elfogtak, kiutasították őket.
Atomokat lassítanak le 0,000000001 Kelvinen a Hideg Atom laboratóriumban.
Azt nem tudni, fertőzött-e, tünetei nincsenek.
Forradalmi műtéttechnika Izraelből: az új eljárás amputált betegeken is segíthet.
Olyat innoválunk a mágneses nulltéri laborral, hogy alig bírja majd sávszéllel az aktív térkompenzálás hatékonyságát vizualizáló webes távfelügyeleti rendszer.
Ahhoz, hogy megmondjuk, hogy finom-e, csak egy villa kell, de hogy mennyi tápérték van benne, ahhoz már egy egész laboratórium.
A térinformatikai rendszerhez a legmodernebb eszközöket használják, de szeretnének bővíteni.