Leépítés jöhet az egyik népszerű online áruháznál
Megszólalt a cég.
Megszólalt a cég.
Kiakadt a párt attól, amit megtudott.
A döntés mintegy 14 ezer munkahelyet érint.
Nagy átszervezésbe kezd az Unilever, akár Magyarországra is elérhetnek a szálak.
Ezúttal a Messenger dolgozóit szanálták.
Több száz állásuk szűnik meg.
A játékipart sújtó leépítéshullám őket sem kerülte el.
Vezetők is távoznak.
Nagyobb szerepet kap az MI, ennek köszönhetően számos alkalmazottól is megvált a cég.
A tulajdonos 200 millió eurós megtakarítást remél a lépéstől.
Ezernél is több munkahelyet szüntetnek meg.
Egy brit szakszervezet szégyenletesnek nevezte a bank időzítését.
Megkongatták a vészharangot a nagy múltú német cégnél.
Minimálisra csökkentik a stábot.
Sötét idők jönnek.
A régebb óta állományban lévők a törvényileg előírtnál nagyobb végkielégítésre számíthatnak.
Sok embert érint a kiadvány döntése.
42 évesen, 21 év szolgálati viszony után kellett távoznia.
A lap 18 regionális kiadásából hatot megszüntet.
Próbálják menteni a menthetőt.
A kormány szerint a szankciók a felelősek.
Ez eddig a legnagyobb leépítés a cégcsoportnál.
Nyögik a cégek az inflációt és a háborút, leépítettek az európai nagyvállalatok.
A hír komoly aggodalmat váltott ki a felhasználókban.
A leépítés jelentette a végső ütést.
A gyorsétteremlánc a héten három napra bezárja amerikai irodáit.
Az emberek elbocsátása mellett újabb eszközökhöz nyúlnak a költségek csökkentése érdekében.
Húsba vágó döntéseket hozott a Facebook anyavállalatát irányító milliomos üzletember.
Béremelésekről is tárgyalnak.
Már ezen a héten ezer alkalmazottat bocsátanak el.
A lépéssel 5,5 milliárd dollárt takaríthat meg a cég.
A gazdasági válság miatt egyre többen hoznak ilyen döntést.
Az első leépítési hullám már tavaly kezdetét vette.
A robot nem kér béremelést.
Az államtitkár válaszolt az ellenzéki politikus kérdésére.
Újabb technológiai óriást ért utol a válság.
George Tilesch, a téma nemzetközi színtéren elismert szakértője adott interjút az Indexnek.
30-40 alkalmazottat leszámítva valamennyi dolgozójának felmondott a Tungsram Operations Kft.
A gazdasági bizonytalanság állhat a döntés hátterében.
Sorozatosak a leépítések a technológiai szektorban.
Már biztos, hogy felszámolják a nagy múltú vállalatot.
A hatalmas veszteségek komoly nyomás alá helyezik a techóriás vezetőségét.
A Twitter cáfolja, hogy ez így lenne.
Még folynak a tárgyalások.
A leépítések több mint 1200 alkalmazottat érintenek.
Hajdú Pétert is menesztik a vezérigazgatói posztról.
Annak is örülhetnek, ha az eddigi forrásaikat megtarthatják.
A streamingszolgáltató egy évtized után először néz szembe komolyabb bevételkieséssel.
Az ITM a kormányhivatalokkal, a helyi gazdasági szereplőkkel együtt segítene az alkalmazottak elhelyezésében.
Döntő többségében fizikai munkavállalókat küldenek el.
A tervek szerint az év végéig 1600 munkavállalójától válik meg a vállalat.
Magyarországon nagyjából 30 ezren veszthették el a munkájukat az ágazatban.
Egy titkos hangfelvétel után a pilóták főnöke is "repülhetett."
Tízszázalékos leépítést tervez a finn cég, amivel hatszázmillió eurót szeretne megtakarítani.
A kijevi demonstráción a magasabb béreket is követeltek
A Fővárosi Önkormányzat segítséget nyújt az állás nélkül maradó alkalmazottainak.
A XVIII. kerületi polgármester szerint lehetséges, hogy kerületükben nem tudják fenntartani összes oktatási intézményüket.
A német járműgyártó a globális költségcsökkentési programtól üzemi eredményének 1,8 milliárd eurós javulását várja.
Az utolsó napig kitölti a szerződését a vb-győztes német futballista. Még egy teljes éven át fizetik őt.
Az áruházlánc reagált a Magyar Nemzet értesüléseire.